A férfi világbajnokság után folytatódnak a BL és az EL csoportküzdelmei, mivel a héten a hölgyek is játszanak, így minden magyar csapat pályára lép.
A hét mérkőzései
Telekom Veszprém – GOG
szerda 18:45 Sport1
A csoport első helyéért versenyben lévő Veszprém a mérkőzés esélyese, amiért külön említést érdemel a párosítás az a világbajnoki döntő két hősének egymás elleni összecsapása. A franciák elleni döntőben Rasmus Lauge tíz, a GOG feltörekvő klasszisjelöltje Simon Pytlick kilenc gólt szerzett. A dán átlövő a hétvégén az Aalborg elleni 30-26-ra elvesztett szuperrangadón kilenc találatot ért el.
THW Kiel – Kielce
csütörtök 18:45
Az utóbbi hetekben sok szó esett a lengyel bajnokot körülvevő problémákról, bár az eddigi eredményeiken ez nem látszik. A Kiel még versenyben van a csoport harmadik helyéért, így a németek biztos nem kímélik majd a szétesés szélén álló Kielcét. Anyagi gondok ide vagy oda, amennyiben a Kielce klasszisai csak a játékra koncentrálnak nem lesz könnyű dolga a „zebráknak”.
Győri ETO – Esbjerg
szombat 18:00 Sport1
A magyar bajnok a Metztől elszenvedett két vereség miatt lemaradt a csoportelsőségről. A franciák az utolsó forduló előtt már biztos elsők, a győriek a negyeddöntőbe kerülésért az Esbjerggel mérkőznek. A dániai mérkőzést a Győr két góllal megnyerte, de legutóbb az Audi Arénában is győzni tudott, így minden esélye megvan, hogy megszerezze a második helyet.
Kedd
Férfi Európa-liga
17:00 Veszprémi KKFT – Göppingen (Sport1)
18:45 Benfica – Presov
18:45 Ferencváros – Aix (Sport1)
18:45 Füchse Berlin – Motor
18:45 Skanderborg – Eurofarm
18:45 Ystads – Benidorm
20:45 Augas Santas – Bidasoa
20:45 Alpla Hard – Sporting
20:45 Flensburg – Valur
20:45 Granollers – Balatonfüred (Sport1)
20:45 Montpellier – Kadetten
20:45 Nexe – Skjern
Szerda
Férfi Bajnokok Ligája
18:45 Zágráb – PSG
20:45 Porto – Dinamo Bukarest (Sport1)
Női NB1
17:15 Mosonmagyaróvár – Ferencváros (M4Sport)
18:00 Alba Fehérvár – Debrecen
18:00 Budaörs – Győr
Csütörtök
Férfi Bajnokok Ligája
18:45 Aalborg – Szeged (Sport1)
20:45 Barcelona – Elverum
20:45 Nantes – Celje
20:45 Wisla Plock – Magdeburg (Sport1)
Bundesliga
19:05 Göppingen – Erlangen
19:05 Gummersbach – Lemgo
19:05 Minden – Rhein Neckar
19:05 Wetzlar – Hannover
Péntek
Férfi NB1
18:00 Cegléd – Gyöngyös
18:30 Tatabánya – Budai Farkasok
Szombat
Női Bajnokok Ligája
16:00 Buducsnoszt – Kastamonu
18:00 Brest – Kristiansand
Női Európa-liga
16:00 Molde – Dortmund
16:00 NFH – Debrecen (Sport1)
18:00 Valcea – Paris
20:00 Siófok – Besancon (Sport1)
Férfi NB1
17:00 Budakalász – Szeged
17:15 Balatonfüred – Telekom Veszprém
18:00 Csurgó – NEKA
18:00 Dabas – Ferencváros
18:00 Komló – Veszprémi KKFT
Női NB1
17:00 MTK – Kisvárda
18:00 Békéscsaba – Dunaújváros
18:00 Érd – NEKA
Vasárnap
Női Bajnokok Ligája
14:00 Bietigheim – Most
14:00 Ljubljana – CSM Bukarest
16:00 Odense – Ferencváros (Sport1)
16:00 Rapid Bukarest – Zágráb
16:00 Storhamar – Metz
Női Európa-liga
14:00 Podravka – Sola
14:00 Thüringer – Vác (Sport1)
18:00 Fana – Mosonmagyaróvár (Sport1)
18:00 Nantes – Ikast
Bundesliga
14:00 Lemgo – Magdeburg
16:05 Bergischer – Melsungen
16:05 Hamm-Westfalen – Füchse Berlin
16:05 Stuttgart – Flensburg
Fotó: Telekom Veszprém/facebook
3732 megtekintés.