Site icon Handballexpert

Hihetetlen izgalmak és a magdeburgi „csoda”, avagy egy győzelem margójára

Minden idők egyik legizgalmasabb Final Fourján vagyunk túl, a négy mérkőzésből három az utolsó másodpercben dőlt el. 

Mint ahogyan már többször, most sem az esélyesebbnek tartott csapat hódította el a trófeát, és bár esélytelenekről természetesen sosem beszélhetünk a Bajnokok Ligája négyes döntőjének kapcsán, azért a sérülésektől “tizedelt” Magdeburg végső győzelmére nem sokan fogadtak volna. 

És mégis, mint a sportban oly sokszor, meseszerű vége lett, és a Magdeburg úgy hódította el a címet, hogy kétszer is hosszabbításra kényszerült. Érdemes megjegyezni, hogy a Bundesliga a világ legerősebb bajnoksága, éppen ezért a német csapatoknak a hazai pontvadászat a prioritás. Rengeteg kritika érte az elmúlt években a bajnokságot, hogy túlságosan leterheli a játékosokat, és amíg egy Veszprém, Barcelona vagy Kielce kis túlzással heteket készülhetnek egy-egy Bajnokok Ligája mérkőzésre, addig ez a lehetőség a Bundesliga-csapatoknak nem adatik meg. Emlékezzünk, nem is olyan régen úgy nézett ki a bajnok Rhein-Neckar Löwen programja, hogy kvázi egy időpontban kellett BL-t és Bundesligát játszaniuk. Két csapatot alkottak, a B csapat utazott el Barcelonába, míg az első csapat a német bajnokságban játszotta le a soron következő meccsét. 

A Magdeburg vagy épp nem is olyan régen a Kiel BL-t nyert, és talán AZÉRT, mert a Bundesliga erős, és nem ennek ellenére. Nyilván sokkal fárasztóbb a liga, egyetlen csapat sem teheti meg azt, hogy a kiesőjelölt elleni mérkőzést fél vállról veszi. Ilyen talán még a franciáknál fordulhat elő, de ha a Kielce, Szeged vagy Barcelona egy gyengébb csapattal utazik el egy, a bajnokság vége felé levő csapat otthonába, akkor az a kérdés, hogy tízzel nyernek-e vagy csak héttel, nem az, hogy egyáltalán pontokat hoznak-e haza. Ez a fajta ligarendszer megköveteli a csapatoktól, hogy mindig minden körülmények között a legjobbat hozzák ki magukból a játékosok, és magától értetődő, hogy a Bundesligában van a legtöbb szoros mérkőzés, olyan, ami az utolsó másodpercekben dől el. 

Pont ez a tapasztalat, amely megfizetethetetlen, egy mérkőzés végjátékát nem lehet edzésen szimulálni. Azt a mentális állapotot, azt a stresszhelyzetet, az ilyen éles szituációkat  lehetetlen tréningen kondicionálni. Ez nagyjából pont olyan, mint amikor egy fontos labdarúgó mérkőzésen büntetőkkel dől el a továbbjutás vagy cím sorsa. Nagy az a kapu, edzésen lehet, hogy 10/10-et belő valaki, de amikor milliárdokat néznek, és a tét nyomja valaki vállát, akkor az a kapu elég miniatűr is lehet. Itt a rutin, a tapasztalat szó szerint aranyat érhet.

Pont ez segíthetett a Magdeburgnak. Nem lehet véletlen, hogy két hosszabbítást is ők nyertek, mondom ezt annak ellenére, hogy mindenki tudja, a büntetőpárbaj igazából lutri. A Kielce hányszor volt a szezonban hasonló szituációban?  Megnéztem, és a számításaim szerint a Magdeburgnak a BL-döntő volt a 27.! olyan mérkőzése, amelynél a különbség, kettő vagy kevesebb volt. A Kielce a Bajnokok Ligáján kívül találkozik a Plockal, amely borsot törhet az orruk alá (meg is tették), míg a Magdeburgnak a Bundesligában ott a Kiel, a Flensburg, a Löwen, a Füchse Berlin, Hamburg, de egy Göppingen vagy Lemgo ellen sem mehetnek biztosra. 

Ez fizetődött most ki véleményem szerint a Final Fourban. Két olyan csapatot győztek le hosszabbításban, akiknek a bajnokságuk gyenge, vagy fogalmazzunk úgy, ők abban a pontvadászatban kimagaslóan favoritok. 

Itt írtam már egy rövid bejegyzést a Magdeburg sikerét követően. Személyes vallomással is tartozom. Bennet Wiegert vezetőedző régóta a kedvenc edzőim között van. Rengeteg interjút hallgattam már vele, ha podcastben beszél, ki nem hagyom, szeretem, ahogy kommunikál a csapatával, imádom, hogy teljesen emocionális, a sárga lap alap nála, együtt él a játékkal, és a játékosai imádják. Minden edző számára példakép lehet. A BL-döntőig vezető út egészen hosszú volt, szinte  egy középcsapatot vett át, nagyon fiatalon, hogy aztán mindent elérjen, amelyet klubedző elérhet. A német kupadöntőn hetesekkel kaptak ki, és bizony nem mindig nyertek esélyesként az elmúlt években, elég szerintem az Európa Ligákra gondolni. Azonban egy pillanatra sem vesztette el a bizalmat vagy a sportágba vetett hitét, folyamatosan dolgozhatott, építkezhetett, és bár nyilván nem amatőr kézilabdásokkal foglalkozik, rengeteg játékos a keze alatt vált klasszissá. A legjobb példa Gisli Kristjansson, akit a Kiel kis túlzással kiselejtezett, most pedig a vállsérülése ellenére lett az egész Final Four legértékesebb játékosa. 

Amikor Kristjansson legutóbb egy Bundesliga-meccsen megsérült, és sírva hagyta el a pályát, a Magdeburg győzni tudott, de Wiegerten lehetett látni, hogy nagyon megviseli az egész. A Sky tévétársaság közvetítette – eddig az évig – a Bundesliga küzdelmeit, és ilyenkor az edzőknek is nyilatkozniuk kell a meccs után. A riporter minden emberiességet nélkülözve próbálta faggatni a Magdeburg edzőjét, szakmailag megvilágítva a találkozót, Bennet Wiegert pedig csak annyit kért, hogy hagyják őt békén, ő a játékosával szeretne foglalkozni. Elmondta, hogy ő most nem tud a kérdésekre figyelni, neki fontosabb dolga van, a játékosa lelke. Ott is hagyta az interjút, ezt követően a Sky-t rengeteg kritika érte. Bizony van fontosabb a kötelező kérdéseknél: a kézilabdázó.

A kézilabdázó, aki szombaton olyan vállsérülést szenvedett, amely után hosszú kihagyást tippelt mindenki. Főleg, hogy már nem az első volt, és már láttuk Gisli Kristjanssont zokogni a pályán. Az ilyen jelenetek mindenki szívét megtépázzák kicsit, mindegy, ki kinek drukkol. 

Az izlandi klasszis azonban odaállt Bennet Wiegert elé, és azt mondta: 

Játszani akarok!

És Wiegert hagyta, és Kristjansson kis túlzással megnyerte a BL-t a Magdeburgnak.

Sajnos szomorú hír árnyékolta be tegnap a Bajnokok Ligája döntőjét. A mérkőzés 48. percében a játékvezetők megszakították a mérkőzést. Ekkor két gólos hátrányban volt a Magdeburg. Hosszú ideig állt a játék: egy lengyel újságíró lett rosszul, később kiderült, hogy az életét sajnos már nem tudták megmenteni.  Nem lehetett tudni, hogyan tovább. 

A döntő utáni interjúból kiderült, Bennet Wiegert hagyta volna az egész meccset. 

“Lehetek őszinte? Odamentem Talant Dujshebaevhez, és azt mondtam neki: állítsuk le a meccset. Vannak fontosabb dolgok az életben, mint a sport. Elfogadjuk a jelenlegi állást, ti vagytok a BL-győztesek.”

A mérkőzés továbbment, a Magdeburg fordított.

Elképesztő hétvége volt.

 

Őszinte részvétünk az elhunyt újságírónak.

 

Fotók: Magdeburg oldala, EHF, Haar, Imago, Kielce

Borítókép: Magdeburg

 

 

11915 megtekintés.

Megosztás
Exit mobile version