Vitathatatlanul a két legjobb válogatott csapott össze Herningben vasárnap, amikor a francia és a norvég válogatott feszült egymásnak. A találkozó olyan iramban kezdődött, amitől az embernek a szeme elfáradt. „Gólra gól” jeligével dolgoztak a csapatok – a norvégokat Oftedal, Reistad és a heteseket remekül értékesítő Mörk tartották, a franciák pedig mély rotációjukkal a félidő közepétől előnyben voltak. A győri Hovden kétszer is eredményes volt, ám a kispadról nem igazán tudtak a norvégok csereemberei sokat hozzátenni. Mindkét csapatnál elmaradt a várt kapusteljesítmény az első félidőben. A szünetre olyan eredmény alakult ki, amely például a magyar válogatott meccsein végeredménynek is beillett volna: 20-17-es francia vezetés.

Szünetben a franciák is kapust cseréltek, Sakho jött a kékeknél, akik tovább rohantak és rotáltak, míg a norvégok láthatóan arra alapoztak, hogy a végjátékba szoros állással menjenek be. A védekezések továbbra sem működtek kiemelkedően, de azért egyre inkább összeálltak a hátsó alakzatok. A norvégok szokatlanul sok labdát adtak el, leginkább ennek köszönhetően még az 51. percben is három góllal a franciák mögött jártak. Ebben a szakaszban Léna Grandveau lépett elő a francia csapatból, gólokat lőtt, labdát szerzett és az utolsó 7 percre már négy gólos fórral mentek a franciák. Úgy tűnik, neki nem szóltak, hogy ebben a korban még csak rutint kell gyűjteni, ugyanis újabb góljával előnyben tartotta csapatát, amire Mörk válaszolt hetesből.

 

Oftedal teljesítménye nem volt elég a norvég aranyhoz

A végső hajrában ismét a franciák kényszer-jobblövője és cserekapusa lépett előre – Grandveau átlövésből talált be, Skogrand helyzetét pedig a franciák honosított kapusa védte. Mörk sokadik eladott labdája – Reistadot sípcsonton dobta – utána már biztos volt, hogy Franciaország, szinte napra pontosan a nekünk máig nagyon fájó zágrábi döntő után 2023-ban is világbajnokok lettek.

Az utolsó 33 másodperc puszta formalitás volt, a franciák már mosolyogva játszották le a végét. Norvégia még szépíthetett volna, de már erre sem volt igazi esélyük, így az olimpiai bajnoki cím védője kicsit több, mint fél évvel a párizsi olimpia előtt világbajnoki címet nyert.

Végeredmény:

Franciaország – Norvégia 31:28

911 megtekintés.

Megosztás