Most jön csak a valódi két csapatos bajnokság?!

Minden eddiginél izgalmasabbnak ígérkezik a 2024-2025-ös honi női kézilabda szezon. Annál is inkább, mivel évek óta a bajnokságban és kupában is versenyt futó Győri Audi ETO KC és a Ferencváros csapata is átalakul. Mindkét együttesnél kialakult a keret a következő idényre és bizony rengeteg változást tapasztalhatunk a csapatok háza táján. Amíg az ETO-nál maradt továbbra is a koncepció a külföldi sztárok leigazolása, addig a Fradi egészen új útra lépett.

Ferencváros

A 2023-as év utolsó napján a korábbi sajtóhíreket megerősítve Kubatov Gábor, a Ferencvárosi TC elnöke hivatalosan is bejelentette a női kézilabdacsapat négy új igazolását. Ennek értelmében a friss világbajnok francia Laura Glauser és Orlane Kanor, illetve az orosz válogatott Darja Dmitrijeva és Valerija Maszlova is zöld-fehérbe öltözik a nyáron.

„Nemcsak, hogy egyben tartjuk, hanem jelentősen meg is erősítjük a keretet a következő szezonra. Ezzel a játékosállománnyal most már egyértelműen Bajnokok Ligája-győzelemre törünk!” – mondta a bejelentés kapcsán az FTC első embere. A nyilatkozatot pedig tettek követtek, melynek következtében a Fradi meghosszabbította szerződését hét jelenlegi meghatározó játékosával is. Így eldőlt, hogy 2024 nyarától is a Ferencvárost erősíti Klujber KatrinMárton GrétaTomori ZsuzsannaAndrea LekicsAngela MalesteinDragana Cvijics és Emily Bölk is. Míg biztos távozóként egyenlőre csak Kukely Annát nevezte meg a klub. ő a Mosonmagyaróvár játékosa lesz.

A román CSM Bukarestből érkező Laura Glauser neve ismerősen csenghet a hazai kézilabda rajongóinak. A 30 éves kiváló kapus korábban 2020-22 között a Győri Audi ETO csapatát is erősítette. A decemberi világbajnokságon Franciaországgal aranyérmet nyert, és a torna legjobb kapusának választották. Pályafutását Franciaországban kezdte, 2010-ben igazolt Metzbe, ahol tíz évet töltött. Az itt eltöltött évek alatt hét bajnoki címet és két kupaaranyat szerzett. A győri évek során egy-egy bajnokságot és kupát nyert, a Bajnokok Ligájában egy ezüst- és egy bronzérem a mérlege, továbbá a 2021/22-es idényben a BL legjobb kapusa lett. A francia válogatottban 2012-ben mutatkozott be, azóta 2016-ban olimpiai ezüsttel, 2018-ban Európa-bajnoki arannyal, illetve 2021-ben és 2023-ban pedig világbajnoki címmel gazdagodott.

Honfitársa, a 26 éves guadeloupei származású Orlane Kanor is Romániából érkezik, ő jelenleg még Rapid Bukarest játékosa. A balátlövő 2015-ben költözött Franciaországba, ahol a Metz játékosa lett. A 2016-ban mutatkozott be a felnőttcsapatban, ahol négyszer nyert francia bajnokságot és háromszor Francia Kupát. 2022 nyarától a román Rapid Bucuresti játékosa, az előző idény során a Bajnokok Ligájában 53 gólig jutott. A francia válogatottban 2017-ben mutatkozott be, az az évi világbajnokságon aranyérmet szerzett, majd 2018-ban az Európa-bajnokságon is első helyen zárt a nemzeti csapattal. Szintén tagja volt a friss vb-aranyat nyert válogatottnak, a sikerhez 32 góllal járult hozzá.

A világ egyik legjobb irányítójának tartott 28 éves Darja Dmitrijeva szülővárosában, a Lada Togliattiban kezdett kézilabdázni, majd a Dinamo Volvográdhoz igazolt, amellyel kétszer megnyerte az orosz bajnokságot. 2015-ben 19 évesen szerepelt a Bajnokok Ligája budapesti négyesdöntőjében. Az idényt követően visszatért a Lada Togliattihoz, majd 2019-ben a CSZKA Moszkva játékosa lett, ahol 2021-ben bajnok lett. 2022 óta pedig a szlovén rekordbajnok Krim Ljubljana játékosa. Az orosz válogatottal, a csapat meghatározó játékosaként ifjúsági és junior Európa-bajnoknak, junior vb-ezüstérmesnek vallhatja magát.  Első olimpiája a 2016-os riói volt, amelyen az összes mérkőzést megnyerve olimpiai bajnokok lettek, ráadásul a torna legjobb irányítójának választották. A 2020-as olimpián ezüstéremmel zárt az oroszokkal. Az előző Bajnokok Ligája-idényben 85 gólt lőtt.

A még csak 22 éves, 188 centi magas, balkezes jobbátlövő, Valerija Maszlova szülővárosa felnőttcsapatában a Rostov Don-ban 2017/2018-as évadban mutatkozhatott be. Együttesével, sorozatban három bajnoki címet és két kupagyőzelmet gyűjtött be. 2019-ben bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. 2020-tól két évig a montenegrói Buducsnoszt Podgoricában kézilabdázott, majd előző szezont a francia Metzben kezdte meg, a nyáron pedig a szintén francia Brest-hez igazolt. A 2017-es U17-es Európa-bajnokságon beválasztották a torna All Star-csapatába. 2018-ban tagja volt a világbajnoki negyedik U20-as csapatnak és az egyik legjobbja volt a világbajnoki aranyérmet nyerő U18-as válogatottnak. A 2019-es U19-es Európa-bajnokságon újból beválasztották az All Star-csapatba. Az orosz felnőtt válogatottban 2018. március 22-én mutatkozott be, ahol eddig 18 mérkőzésen lépett pályára. A jelenlegi Bajnokok Ligája idény góllövőlistáján is igen előkelő helyén áll 55 lőtt góljával.

null

Fotó: Nemzeti Sport

GYŐRI ETO

A Rába-partiaknál nyáron távozik a klub több meghatározó játékosa is, de minőségi igazolások érkeztek az új vezetőedző Ulrik Kirkely kérésének megfelelően.

Stine Oftedal hét év után elköszön a győriektől. A 2017 óta Győrben szereplő játékos a klubbal Bajnokok Ligáját, bajnokságot is, kupát is több ízben nyert, összességében a csapat lelke és motorja távozik a norvég irányító személyében. Egyes hírek szerint a férjéhez szeretne közelebb költözni, aki THW Kiel és a német válogatott bal szélsője Rune Dahmke.

Biztossá vált az is, hogy Ana Gros sem hosszabbítja meg lejáró szerződését, így a kiváló bal kezes lövő a következő idénytől hazatér korábbi klubjához, a szlovén Krim Ljubjanához.

A következő idénytől már nem a klub játékosa Silje Solberg sem. A 33 éves norvég hálóőr személyes okokra hivatkozva nem kívánta meghosszabbítani jelenlegi szerződését. A klubvezetés úgy döntött, hogy kapus poszton visszatér a korábbi, két kapusos rendszerhez, ezért a klub nem élt az opció jogával, így Rinka Duijndam is távozik a nyáron Győrből.

Az ETO nem újítja meg a nyáron lejáró Line Haugsted szerződését sem. A dán átlövő 2022 nyarán csatlakozott a csapathoz, de egy vállsérülés miatt sokáig várni kellett győri bemutatkozására. A következő idénytől négy évre a dán Team Esbjerg csapatát erősíti majd.

Három év után távozik Schatzl Nadine is. A korábban Érdet és Fradit is megjárt balszélső új csapatát még nem jelentették be.

A szezon végén befejezi aktív sportolói pályafutását Yvette Broch. A holland beálló már az idei szezont is csak a klub kérésére vállalta és úgy döntött, hogy szerződése lejárta után már nem folytatja profi pályafutását.

És íme az érkezők:

A két kapus távozásával, a francia válogatottal friss világbajnoki címet szerző Hatadou Sako érkezik jövő nyáron Győrbe. A hálóőr 3 éves kontraktust írt alá egyesülettel. 28 éves játékos a francia bajnok Metz gárdájából érkezik hazánkba. A szenegáli felmenőkkel rendelkező hálóőr Franciaországban született, 2020-ban lett a Metz játékosa. A korábban szenegáli válogatottban is szereplő kapus, a francia válogatottban idén mutatkozott be először világversenyen. A Metz színeiben eddig bajnoki címet és kupagyőzelmet ért el, 2022-ben pedig bronzérmet nyert a Bajnokok Ligájában. 2019-ben a francia bajnokság legjobb kapusának is megválasztották.

Oftedal pótlására a jövő szezonban Kristina Jörgensennel erősít a Győri Audi ETO KC irányító poszton. A 25 éves játékos fiatal kora ellenére posztja egyik tehetsége. Képességei nemcsak támadásban, de védekezésben is a női mezőny egyik legsokoldalúbb, legveszélyesebb, leghasznosabb játékosává teszik. A dán irányító szintén a francia Metz gárdájából érkezik. Klubszinten pályafutását Dániában kezdte, majd 2022-ben igazolt a Metz gárdájához, ahol francia bajnok és kupagyőztes lett. Dánia korosztályos csapataival 2015-ben ifjúsági EB aranyérmet, 2016-ban pedig világbajnoki ezüstérmet ünnepelhetett. 2017-ben tagja volt a világbajnoki bronzérmet szerző dán junior válogatottnak. 2017-ben mutatkozott be a dán felnőtt női válogatottban.

2024 nyarától két holland válogatott, Dione Housheer és Bo van Wetering is zöld-fehérben szerepel majd. A két sportoló Dániából, az Odense csapatából teszi majd át a székhelyét Győrbe. Mindkét játékos három-három éves szerződést kötött az ETO-val.Dione Housheer 23 éves jobbátlövő. 2021-óta erősíti a dán Odense csapatát. 2019-ben tagja volt az Emmanuel Mayonnade-al világbajnoki címet nyerő holland női kézilabda-válogatottnak, valamint 2018-ban bronzérmet nyert a franciaországi Európa-bajnokságon. Kétszeres dán bajnok, egyszeres dán kupagyőztes az Odense csapatával. Az elmúlt két évadban őt választották meg a dán bajnokság legjobb jobbátlövőjének, valamint 2016-ban ő volt az Ifjúsági Európa-bajnokság legértékesebb játékosa is. A Bajnokok Ligája elmúlt két kiírásában 79, illetve 69 gólt szerzett az Odense színeiben. A 23 éves világbajnok holland van Wetering balszélső poszton csatlakozik ETO csapatához. Korábban a Westfriesland SEW, a VOC Amszterdam, A TuS Metzingen és az Odense csapataiban szerepelt. Klubcsapataival holland, illetve dán bajnoki címet nyert. A Bajnokok Ligája legutóbbi kiírása során 75 gólt szerzett.

A német Bietigheim csapatától érkezik a 29 éves holland válogatott egyik védekezés-specialistája Kelly Dulfer. A 186 centiméteres balátlövő 2019-ben szintén világbajnoki címet ünnepelhetett. A holland Ventura csapatban nevelkedett, majd 2015-ben igazolt a német élvonalbeli Oldenburg együtteséhez. 2017-től két szezonon keresztül a dán Köbenhavent erősítette, majd 2019-ben visszatért a német pontvadászatba, a Dortmund csapatához. 2021 nyarán igazolt a Bietigheim gárdájához. Pályafutása során holland, dán és német bajnoki címeket nyert. Hollandiával világbajnoki ezüst (2015) és bronzérmet (2017), valamint Európa-bajnoki ezüst (2016) és bronzérmet (2018) is szerzett.

Igazi „nagyágyú”-ként érkezik a 29 éves norvég válogatott balátlövő Kristine Breistöl. A világ- és Európa-bajnok, illetve olimpiai bronzérmes 193 centimérteres játékos hazájában kezdett kézilabdázni, 2012 és 2018 között a Larvikot erősítette. 2018 óta a dán Team Esbjerg színeiben szerepel. Klubjaival norvég és dán bajnoki címeket nyert, valamint mindkét országban kupagyőztesnek is vallhatja magát. Az elmúlt két szezon során részt vett az Esbjerg színeiben a budapesti Final Fourokon. Az előző előtti idényben 83, a nemrég véget értben 72 gólt szerzett a sorozatban. A norvég válogatott meghatározó játékosa jelenleg is.  A játékos kontraktusa két évre szól.

Kristine Breistøl: – Jeg har gradvis fått en større rolle her i Esbjerg – Norsk Topphåndball

A győriek egyik érkezője, Kristine Breistöl (fotó: Norsk Topphandball)

DVSC és Mosonmagyaróvár

Szó kell ejtenünk még a harmadik BL csapatunkról, a Debrecenről és az EL-ben eddig remekül szereplő Mosonmagyaróvárról is. Mindkét csapat háza táján vannak változások, érkezők és távozók is.
A Lokinál, a francia Metzbe távozik a csapat esze, a válogatott első számú irányítója Vámos Petra. Helyére a hajdúsági csapat, az idei szezonban brillírozó Tóth Nikolettet csábította át az MKC-ből. Érkezik még a svéd balátlövő Kristin Thorleifsdóttir a Horsens HK együtteséből, illetve a francia válogatott jobbátlövő Océane Sercien-Ugolin a Vipers Kristiansandból. A távozók között van még Kácsor Gréta és Planéta Szimonetta is. A két játékos csapatait még nem jelentették be. Egyes hírek szerint mindketten külföldre tartanak.
Mosonmagyaróváron szintén posztra igazoltak, a távozó Tóth helyére Kukely Anna érkezik a Ferencváros csapatából.

Noha a két élcsapat anyagi lehetőségei és reputációja okán csábítóbb a nemzetközi átigazolások terén, azért a fenti két „kihívó” együttes kerete sem mondható gyengének. Ahogy ezt az elmúlt években elkezdődött fejlődés is mutatja, a következő szezonban is borsot törhet e két együttes egy-egy meccsen a „gigászok” orra alá. A realitás viszont azt mutatja, hogy a dobogó legalsó fokáért zajlik majd a küzdelem közöttük, ami mint láthatjuk akár Bajnokok Ligája indulást is jelenthet.

23619 megtekintés.

Megosztás