A világpolitikai körülmények és a sorsolás szeszélye nyomán a női EB-selejtezők 2. csoportjában ezen a héten egészen szokatlan helyzet alakult ki. Ebben a csoportban Németország, Ukrajna, Szlovákia és Izrael válogatottja szerepel. Ukrajna az ismert okok miatt nem játszhat hazai pályán, ez már a sorsolás idején is ismert volt, és sajnos azóta sem változott. Még jobban megkavarta a csoportot, hogy 2023 októberében, néhány nappal a selejtezők első köre előtt, az Izraelben kialakult helyzet miatt lezárták az ország határátkelőit, így se ők nem tudtak elutazni az idegenbeli mérkőzésükre, se a német válogatott nem tudott elutazni a papíron Izraelben lejátszandó selejtezőre.

A nemzetközi versenynaptár elég sűrű ahhoz, hogy az így kiesett mérkőzések pótlását csak a többi selejtező közé begyűrve sikerült megoldani. Ezért játszott februárban a szlovák válogatott egy hét alatt háromszor (a két eleve oda kijelölt meccsen túl az Izrael elleni találkozó pótlását), az áprilisi selejtezőkre pedig rendkívüli helyzet állt elő:

  • A csoportból sem Izrael, sem Ukrajna nem játszhat hazai pályán
  • Németországnak még három mérkőzése van hátra, ebből kettő, legalábbis hivatalosan, idegenben.

A résztvevő csapatok megálapodtak, hogy megrendeznek mindent, amit máshol nem lehet, a németországi Heidelbergben (ez az a sportcsarnok, ahol egy éve a magyar válogatott is játszott a lengyelek ellen). Itt játszik a német válogatott Izrael ellen – ez a héten az egyetlen, terv szerint megrendezett találkozó. Pótolják az ősszel elmaradt Izrael – Németország meccset is. Papíron Izrael a pályaválasztó, de ezt a mérkőzést is Heidelbergben rendezik.

SNP Dome Heidelberg

A heidelbergi sportcsarnok (a szerző képe)

Az ukrán – német selejtezőre a naptár szerint is most kerülne sor, de, bár elvben az ukránok a hazai csapat, ez a meccs is Heidelbergben volt. Németország 43-21-re nyert, ezzel biztosan kijutott az EB-re, és csak matematikailag veszítheti el a csoportelsőséget. Mégse felhőtlen a németek öröme, mert a találkozó súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a csapat első számú irányítója, Alina Grijseels.

Még egy mérkőzést kell lejátszani a csoportban: Izrael és Szlovákia találkozójára eredetileg is ezen a héten került volna sor, de nem itt. Ha viszont már mindkét csapat Heidelbergben van, és Izraelben amúgy se lehet játszani (februárban Vágsellyén játszottak), hát csütörtökön lejátszották ezt is Heidelbergben. Szlovákia magabiztosan nyert (35-24), így a kijutás az utolsó fordulóban, a hétvégén megrendezendő szlovák – ukrán meccsen fog eldőlni.

Így a héten összesen négy meccset játszanak Heidelbergben, ebből kettőn elvben a németek a vendégcsapat, egy találkozón pedig ők nem is játszottak, és csak egy olyan maradt, ahol hivatalosan is Németország a pályaválasztó.

A csoport állása négy és fél forduló után:

1. Németország 4 mérkőzés 8 pont
2. Ukrajna 5 mérkőzés 6 pont
3. Szlovákia 5 mérkőzés 6 pont
4. Izrael 4 mérkőzés 0 pont

A még hátralévő mérkőzések:

  • Április 6., 17 óra: Izrael – Németország, Heidelberg
  • Április 7., 18 óra: Németország – Izrael, Heidelberg
  • Április 7., 18 óra: Szlovákia – Ukrajna, Vágsellye

Címkép: a német női válogatott a 2023 őszi, Ukrajna elleni selejtezőn. Fotó: Steffen Prößdorf, CC BY-SA 4.0, via Wikimedia Commons

1709 megtekintés.

Megosztás