A Ceglédi KKSE közleményben jelentette be, hogy a 31 éves, korábbi magyar válogatott játékos, Imán Dzsamáli a klub színeiben folytatja a pályafutását.

Az iráni születésű balátlövő 2012 és 2019 között a Veszprém játékosa volt. A veszprémiek két szezonra is kölcsönadták Dzsamálit: a 2015/16-os szezont Svédországban, Kristianstadban töltötte, ahol az idény végén bajnoki címet ünnepelhetett, majd a következő, 2016/17-es szezonban a Meshkov Breszt játékosa volt, amellyel megnyerte a fehérorosz pontvadászatot. A 2019-es világbajnokságon, az Egyiptom elleni csoportmérkőzésen szenvedett elülső keresztszalag-szakadást, amely után az Építőknél már nem lépett pályára, ugyanis a Dinamo Bukaresthez igazolt.

“Imán egy rendkívül profi szemléletű, kivételes képességű játékos, aki szeretné újra felépíteni magát Cegléden. Jó pillanatban sikerült beszélnünk, – megjegyezném, semmit nem kopott a magyar nyelvtudása – hiszen szem előtt tartva a Cegléd fejlődését, egy olyan játékost sikerült leigazolni, akinek a jelenléte mind a pályán, mind az öltözőben motiváló erővel bír. Imán rengeteget dolgozott azért, hogy a sérülése után újra a legmagasabb szinten játsszon. Sokan hívták játszani más csapatokból is, de úgy gondolom itt találta meg Imán is azt a helyet, ahol mind két fél a legtöbbet profitálhat az együttműködésből. Még mindig csak 31 éves játékosról beszélünk, azt gondolom, ha sikerül újra azt a teljesítményt hoznia, amire a képességei predesztinálják, még a magyar válogatottba való visszatérése sem kizárt”- mondta Dzsamáliról korábbi veszprémi csapattársa, a ceglédiek sportigazgatója, Császár Gábor.

A klub egy későbbi Facebook-posztjából az is kiderül, hogy Imán Dzsamáli a mai, Budai Farkasok elleni abonyi Magyar Kupa-mérkőzésen debütál új csapatában.

Kiemelt kép forrása: Ceglédi Kézilabda Klub SE.

4969 megtekintés.

Megosztás