Site icon Handballexpert

Interjú a magyar női-válogatott vezérszurkolójával: „Mikrofonnál” Bella Dániel

Mint mindenki tudja, 2020 nem volt egy sport-barát év. Ennek okán, sajnos a ’19-es Japánban rendezett VB után, idén se tudtak a magyar szurkolók a lelátóról szurkolni csapatunknak.

Ennek ellenére a háttérben folyamatos munkák zajlanak, a következő-remélhetőleg már márciusi- válogatott mérkőzésekre való szurkolás előkészítésére. A HU-Sector Szurkolói Egyesület munkálataiban jeletős részt vállal magára Bella Dániel, aki nem csak a színfalak mögött „dolgozik” a táborért, de a leláton is a középpontban van, hiszen ő a magyar női válogatott vezérszurkolója is.

Most egy kicsit közelebbről is megismerkedünk az első számú hangulatfelelőssel.

– Legelőször 2017-ben a németországi VB-n szóltak a magyar szektorba, hogy álljak előre, mert jó erős hangom van, talán valamikor akkor kezdődött ez a dolog… Amióta a Handball Ultras Hungary szurkolói csoportot életre hívtuk, azóta ragadok megafont a női válogatott mérkőzésein. Elsődlegesen a női válogatott mérkőzések alkalmával irányítom a szurkolást, de a férfi kézilabda-válogatott mérkőzéseire is rendre kijárok, hogy ha időm engedi.

– Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy megyei vagy NB1-es mérkőzés, mindenhova szeretek eljárni, szerencsére a legtöbb táborral jó a kapcsolatom így a nagyobb érdeklődéssel bíró mérkőzésekre is könnyen szerzek jegyet. Ha szabad hétvégém van és van jónak ígérkező mérkőzés, rangadó, azokon rendre ott vagyok.

– Azért ez némi túlzás, de igen, valóban koptattam a padot néhány egyetemen. (haha) Első sorba a sporttudomány érdekel, a sporttal kapcsolatosan vannak hosszú távú terveim, így arrafelé orientálódom. Sportdiplomácia, sportjog, sportszociológia, sportszervezés, tulajdonképpen ezek érdekelnek, ezekkel a területekkel foglalkozom. A jelenlegi a második tanév, hogy levelezős munkarendben folytatom tanulmányaimat, így könnyebb beosztani az időmet. A HU-Sector Szurkolói Egyesület munkájában is részt veszek. Legyen szó koreóról, utazás-szervezésről vagy bármilyen ad hoc feladatról igyekszem kivenni a részem mindenből, igyekszem a sport területén megszerzett tudásommal segíteni a munkát.

      -Nagyon jól informált vagy… Ez egy nagyon jó kérdés. Gyakorlatilag 7-8 éves koromtól a sport „fogságában” vagyok, nagybátyám birkózó edző így sok más választásom nem volt, mint lejárni az edzésekre. Azt hiszem ennek köszönhetem a sport iránti szeretetemet és a sportolók iránti tiszteletemet. Gyakorlatilag a sport mindenre megtanított.
A kérdésed második felére válaszolva, az a történet úgy indult, hogy 2016-ban Lakics Tomi barátommal beiratkoztunk egy játékvezetői tanfolyamra, mert miért ne?! Minden hétvégén kézilabda meccseken voltunk, legalább ismerjük meg a szabályokat. Aztán levizsgáztunk. Ő játékvezető maradt, nekem meg úgy hozta az élet, hogy más szerepkörbe kerültem. A versenybírói közreműködés az sokkal inkább nekem való feladat.

– Sajnos jelenleg kevés esélyt látok arra, hogy szurkolók előtt kerüljön megrendezésre az olimpiai selejtező torna, pedig -lehet, hogy közhely- most nagy szükség lenne a honi kézilabda szurkolói társadalom bíztatására. Igyekszem pozitívan előre tekinteni, így természetesen azt mondom, hogy ott leszek a lelátón megafonnal a kezemben. A női válogatott meccseken szinte kivétel nélkül ott vagyok, és igyekszem az UP válogatottak meccsein is ott lenni.

– Személy szerint igyekeztem minden mérkőzésben valami kis pozitív dolgot meglátni, persze nem szeretnék struccpolitikát folytatni. Azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben nem lehetett konkrét elvárás a csapattal szemben, de a közvélemény persze ennél sokkal többet várt. Aki valaha sportolt, pontosan tudja, hogy milyen egy felkészülés és mit okoz a folyamatos bizonytalanság… Nem gondolom, hogy a lányok elfelejtettek kézilabdázni, én továbbra is bízom a csapatba. Márciusban bizonyíthatunk!

– Információim szerint lesz Olimpia. Szerintem egyetlen kérdés a lebonyolítás. Ha szurkolók, nézők nélkül lesz megrendezve az egy merőben új környezetet teremt elő gyakorlatilag az összes sportágban, erre felkészülni nem igazán lehet. Ott a helyünk az Olimpián!

Bíró, Janurik, Szikora
Faluvégi, Lukács
Márton, Schatzl
Háfra, Kácsor, Szöllősi-Zácsik
Kovacsics, Lakatos, Vámos
Pásztor, Szabó, Tóvizi
Klujber, Kovács A.,Tomori

Köszönöm a lehetőséget! Hajrá Magyarország!

2991 megtekintés.

Megosztás
Exit mobile version