2023. január 14-én, szombaton, főműsoridőben lejátszott meccsen aratott hatalmas győzelmet a magyar válogatott Izland csapata ellen a kézilabda világbajnokság csoportkörében. Hogy miért fontos a nap és a napszak? Mivel egy ilyen, kiemelt nézettségű mérkőzés mindig erősen befolyásolja az elvárásokat és ezáltal a nyomást.

Szerző: Cserfalvi Károly

Márpedig a magyar csapat két dologban maradt el az elmúlt években, évtizedekben a világelittől, ezek pedig a nyomás kezelése és a sorozatos jó teljesítmény. Kiemelkedő, már-már legendás meccseink voltak, sőt ezeket felsorolni is nehéz, ám sorozatban nyerni és ezáltal EB-n, vagy VB-n messzire jutni rég nem sikerült.

A ma esti, Portugália elleni meccs ezáltal sokszorosan is kritikus fontosságú lesz a válogatott számára. Nyomás és elvárás helyett azonban érdemes lehetőségről beszélni!

A mai találkozó lehetőség arra, hogy a magyar csapat szinte biztosan megváltsa jegyét a párizsi olimpia selejtezőjére, hiszen 4 ponttal megérkezni a középdöntőbe szinte biztos 8 közé jutást jelentene. Ezt csak egy svédek elleni izlandi siker tudná felborítani. Ám egyrészt hagyjuk meg a számolgatást másoknak, másrészt pedig még akkor sem lenne rossz a helyzet, ha 8 ponttal nem jutunk 8 közé egy körbeverés miatt.

A luzitánok ellen lehetőség nyílik arra is, hogy a csapat megmutassa, képes kezelni a nyomást és hosszú idő után először megnyerjen két kulcsfontosságú meccset egymás után. A keret adottságai miatt ez tűnik a legnagyobb feladatnak, hiszen a „testsúlykilogrammban” erős játékosok vélhetően nehezebben regenerálódnak, valamint a cserepadunk sem nekünk a legmélyebb a tornán. Ugyanakkor a rutinos játékosok remek karaktere, a nagy lehetőség reményeink szerint átlendíti a csapatot a fizikai holtpontokon. A csapat mellett szolgálatot teljesítő stábról is csak jókat hallani, így van arra remény, hogy bírják a srácok erővel.

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban, a mai meccsel szinte teljesen ki lehetne javítani a tavalyi EB kudarc által okozott károkat, amit a csapat, mint márkanév elszenvedett. A férfi válogatott – ellentétben a nőivel – az elmúlt 10-15 évben a felülteljesítés szinonimája lett. Klubjaikban mellőzött játékosok számára jelentett a címeres mez egyfajta kiutat – a Peric mögött padozó Fazekas, a klubjában labdával ritkán találkozó Iváncsik, a többször is peremre kerülő Lékai már számtalanszor mutatott fityiszt az őket leíróknak, ezáltal felépítve egy olyan csapat képét, amely nem megroppan, ha a nemzeti lobogó színei alatt kell teljesíteni. Ez a kép tört össze tavaly, és ezt a képet lehet ma helyreállítani Portugália ellen.

A mai találkozóra tehát mi 2 győzelemmel és 4 ponttal érkezünk, ellenfelünk pedig 1 vereség (Izland ellen) és 1 győzelem után lép pályára. Érdekes lehet a mérkőzésen Miguel Martins szereplése. Az irányító nem tartozik Juan Carlos Pastor kedvencei közé Szegeden, és vélhetően kettőzött erővel veti magát a magyarok elleni csatába. Korábban Portugáliában védett Székely Márton, reménykedhetünk abban, hogy esetleg ez előnyt jelenthet. A kezdő sípszó 20:30-kor harsan fel Kristianstad-ban, a mérkőzést az M4 Sport közvetíti, Magyarországról az m4sport.hu oldalon online is követhető lesz a találkozó.

Hajrá Magyarok!

A kiemelt kép forrása: MKSZ/Kovács Anikó.

 

1454 megtekintés.

Megosztás