A DVSC új játékos érkezését jelentette be, míg Mosonmagyaróvárott négy játékos hosszabbította meg a szerződését.

Tóth Gabriella 3, Tóth Eszter 2, míg Albek Anna és Lancz Barbora 1-1 évvel hosszabbította meg a nyáron lejáró szerződését. Ez egyben azt is jelenti, hogy mindkét jobbátlövő marad, így valószínűleg azon a poszton már végleges a jövő évi keret.

Tóth Gabriella ebben az NB1 idei szezonjában 33 gólt szerzett, a Győr elleni bravúros győzelem során négy alkalommal talált be.

„Gyorsan, gördülékenyen zajlott az egyeztetés – válaszolja meg gyorsan a döntéssel kapcsolatos kérdés Tóth Gabriella. Számomra az a legfontosabb, hogy bízzanak bennem, ezt maximálisan megkapom, így jó teljesítményt tudok nyújtani. Ahogy idősödik az ember, úgy más szempontokat is figyelembe vesz, mint korábban. Remélem, hogy még sok van bennem, és Jani bá is azt mondta, hogy most 27 évesen vagyok a legjobb korban. Igyekszem folyamatos fejlődni, szeretem ezt a játékot, és próbálok új dolgokat elsajátítani, hogy még inkább a csapat hasznára legyek.”

Tóth Eszter lőtte a második legtöbb gólt (48 találat) a Mosonmagyaróvár játékosai közül.

„Volt már nehéz döntésem a pályafutásom során, de ez nem volt az – mondja Tóth Eszter. Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz, én is remekül érzem magam itt. Már 4 éve itt vagyok, és pályafutásom csúcsa is az MKC-hez kötődik, így hamar sikerült megegyezni. Én még mindig nagyon motivált vagyok, vannak céljaim, amiket szeretnék ezzel a klubbal, ezzel a csapattal megélni.”

Albek Anna jól teljesít ebben a szezonban, a Győr ellen 6, az FTC ellen 8 gólt lőtt.

„Nem okozott fejtörést, hogy maradok-e – mondja Albek Anna határozottan. Biztos voltam benne, hogy szeretnék még együtt dolgozni ezzel a szakmai stábbal. Kiváltságos helyzetben voltam, hiszen több megkeresésem is volt, ami közül válogathattam. Jó érzés volt, hogy több együttes is szeretett volna a soraiban tudni, de az is megtiszteltetésnek éltem meg, hogy Mosonmagyaróváron is meg szerettek volna tartani. Örömteli, hogy a csapat magjának egy része már biztosan marad, és én is úgy éreztem, hogy egy évig még biztosan itt a helyem.”

Lancz Barbora a szezon elején sérülés miatt nem lépett pályára, de az utolsó 5 bajnoki meccsen már játszott, ezalatt 14 alkalommal volt eredményes.

„Már öt éve a csapat tagja vagyok, így én vagyok legrégebb óta a Mosonmagyaróváron – meséli Lancz Barbora. Nagyon jól érzem magam itt, így nem okozott álmatlan éjszakákat a döntés. Szeretem a környezetet, jó a csapat, a szakmai stáb, kiválóak a szurkolóink, ez mind a maradás mellett szólt. Erre a szezonra minden összeállt, most már én is egészséges vagyok, így várom az újabb kihívásokat.”

Gyurka János nyilatkozata:

„Sokat dolgoztam az utánpótlásban és szeretek felépíteni játékosokat, ez egy nagyon nemes cél – meséli Gyurka János. Mindig olyanokat keresünk, akik bíznak bennünk, és komoly célokat szeretnének elérni. A csapatnál érezhető munkamorál dicséretes, és az is, hogy a nálunk szereplők mindig akarják a fejlődést. A munkából az egész stáb kiveszi a részét, de szeretném külön kiemelni Stranigg Ferencet, aki más jellegű feladatokat végez a lányokkal, és ez is elengedhetetlen összetevője a sikerességünknek.”

A DVSC a mai nap jelentette be, hogy a svéd Kristin Thorleifsdóttir két évre írt alá.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a következő szezonban csatlakozhatok a DVSC SCHAEFFLER csapatához – mondta honlapunknak a vb utáni pihenőjét töltő Kristin Thorleifsdóttir. – Úgy gondolom, hogy az idei, Bajnokok Ligájában nyújtott teljesítmény azt mutatja, hogy a Debrecen egy olyan feltörekvő csapat, amelyben még sok potenciál van. Alig várom, hogy együtt lehessek az új csapattársakkal, találkozhassak a szurkolókkal és persze azt is, hogy sok meccset nyerjünk együtt! Hamarosan találkozunk!”

Források: https://dvsckezilabda.hu/hirek/sved-valogatott-balatlovo-erkezik-a-nyaron/

https://mkcse.hu/hu/hireink/negy-alapember-hosszabbitott-mosonmagyarovaron

SZIGETKÖZ SPORT Facebook oldala

Megosztás