Kezdődik az egyenes kieséses szakasz a férfi Bajnokok Ligájában.

Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai, nézzük az esélyeket!

Tizennégy fordulót követően tizennégy csapat maradt versenyben a legrangosabb európai kupaporondon. A Barcelona és a Kiel együttese csoportgyőztesként kvalifikálta magát a legjobb nyolc csapat közé, és várja ellenfeleit.

1. Paris SG – Dinamo Bukarest:

A román bajnok jól szerepelt a Bajnokok Ligája alsó ágán, veretlenül végzett csoportja élén, többek között 9 góllal múlta felül a lengyel Wisla Plock együttesét. Ezt követően kettős győzelemmel búcsúztatta a szintén jó erőkből álló Sporting csapatát, így jogot szerzett arra, hogy megmérkőzzen a francia sztáralakulattal. A párizsiak 22 pontot gyűjtöttek az A csoportban, kétszert vereséget szenvedtek a Barcelonától, és egyszer a Pick Szegedtől, a többi meccsüket magabiztosan nyerték. Továbbra is a sorozat egyik legnagyobb esélyeseinek számítanak.

80% – 20%

2. Vive Kielce – RK Celje:

Az elmúlt években visszatérő vendég volt a kölni Final4-ban a Kielce csapata, egy alkalommal a végső győzelemért járó robotkart is hazavihette Talant Dujsebajev legénysége. Bár az évek során folyamatosan cserélődött a játékosállomány a lengyel együttesnél, idén is joggal tűzhetnek ki maguk elé komoly célokat. A főleg saját nevelésű fiatalokra építő szlovén bajnok számára a csoportból való továbbjutás is kiváló eredmény, innentől teher nélkül próbálhatnak meglepetést okozni.

75% – 25%

3. Telekom Veszprém – Orlen Wisla Plock:

A magyar bajnok idén is a régóta hajszolt végső sikert tűzte ki célul. A csoportkörben 10 győzelem mellett 4 vereséget szenvedett David Davis csapata, hol nagyon meggyőző, hol döcögős játékkal érkezett meg a hirtelen halál fázisába. Ellenfele a korábbi veszprémi tréner, Xavi Sabate által irányított lengyel csapat, ami szervezettségével okozhat kellemetlen perceket bárkinek, de összességében a két keret közötti különbség kiütközése várható.

75% – 25%

4. MOL-Pick Szeged – RK Vardar Szkopje:

A tavalyi negyeddöntő visszavágóján nagy meglepetést jelentene, ha megismétlődne az egy évvel ezelőtti macedón továbbjutást. A Bajnokok Ligája címvédőjének eróziója rekord gyorsasággal folytatódik idén, az anyagi gondokkal küzdő csapat folyamatosan veszíti el kulcsjátékosait, ami több súlyos vereségben, és folyamatos edzőváltásokban mutatkozott meg a szezon során. Ezzel szemben a Szeged több nagy skalpot begyűjtve, és egy-két intő jellel felvértezve várhatja a rá váró kihívásokat.

80% – 20%

5. Aalborg – Porto:

Az idei szezon eddigi két meglepetéscsapata feszül egymásnak ebben a párharcban, ami azt is jelenti, hogy egyikük ott lesz a legjobb 8 között, ami óriási bravúr lesz számára, bármelyikük is kerül ki győztesen. A dán bajnok azon túl, hogy kétszer is diadalmaskodott a Bundesliga- címvédő Flensburg felett, pontot csent Szegedről, míg a portugálok többek között idegenben győztek le egyedüliként a csoportgyőztes Kielt.

50% – 50%

6. SG Flensburg – Montpellier:

A nyolcaddöntő párosítások egyértelműen legnagyobb rangadóját vívhatja a két korábbi végső győztes alakulat. A franciák némileg meggyőzőbben teljesítettek a szezon eddigi része során, de a sokat botló német bajnok is megmutatta már oroszlánkörmeit, főként a nagycsapatok ellenében. A hazai pontvadászatokban minkét együttes csalódást keltően szerepel, de igazi presztízscsatára van kilátás.

45% – 55%

Összességeben az utolsó két párharc ígér kiélezett küzdelmet, a másik négy összecsapásnak egyaránt megvan az egyértelmű esélyese (természetesen a meglepetés mindig a sport részét képezheti). A negyeddöntők előtt áttekintjük mennyire jöttek be a számításaink, és a értekezünk a továbbiakról. Ha a papírforma érvényesül, akkortájt két magyar sztárcsapat fog egymás közt dönteni a kölni négyesdöntőn való részvételről.

G.

1754 megtekintés.

Megosztás