A továbbvitt pontok szempontjából mindenképp rangadónak számít a B.-csoportban a spanyol-svéd meccs. A sorsolás után sejthető volt, hogy mindenki megveri az eddig nagyon szimpatikus cseheket, így kettejük mellett az oroszok a továbbjutók. Jelen állás szerint és persze ha holnap a spanyolok megverik Csehországot, az oroszok négy ponttal mehetnek tovább és a mai győztes kettővel.

3-2-re vezettek a spanyolok a mérkőzés elején, de egy 4-0-ás svéd rohammal fordítottak az északiak. Aztán gyors egymásután össze szedtek három, kettő perces kiállítást, Penáék köszönték szépen, 7-6 nekik. És ha már újra vezettek, nem is akarták kiengedni az előnyt a kezükből, főleg védekezésben játszottak nagyot. Ehhez hozzá tette a magáét a kapuban Silvia Navarro is (47%), így a félidőben 13-10-re vezettek a spanyolok.

A második félidő elején a spanyolok az előnyük megtartására rendezkedtek be, gólra góllal válaszoltak, egészen 17-14-ig.  Ezután a svédek négyet lőttek, közte Pena egyet, így a 43.-ik percben 18-18. Már számolni sem tudtuk, hogy hanyadik fordulat volt ez a mérkőzésen, de az utolsó tíz percre, 20-20-nál egy új mérkőzés kezdődött. Egy igazi thriller volt a vége, bárki szerzett előnyt volt válasza a másiknak A spanyoloknál Pena hat, míg Hernandez 4 gólt lőtt, a másik oldalon Petren nyolcat, Blohm pedig ötöt.

Spanyolország – Svédország 23-23 (13-10)

Fotó: cope.es

1389 megtekintés.

Megosztás