Sokan nem gondoltuk volna azt az Európa-bajnokság előtt, hogy a Magyarország – Románia mérkőzés a csoport ötödik helyéről dönthet. Keleti szomszédainknál ugye a koronavírus is „beleszólt” a keret összeállításba, így talán ők nem annyira csalódottak mint mi, akik sokszor értetlenül állunk lányaink teljesítménye előtt. Nincs ezen mit szépíteni, jóval többet vártunk a csapattól.

Ha másra nem is, akkor a szép búcsúra, az önbizalomra, az olimpiai selejtező előtti tartás „megkeresésére” mindenképp jó lehet ez a mérkőzés. Annyi biztos, hogy teher már nincs miért legyen a játékosokon. Ha nem is látványos, de legalább eredményes játékkal kezdtük a mérkőzést, a 10.-ik percben Schatzl volt az első duplázó, 6-4 ide. Magas szintű kézilabdát a továbbiakban sem láthattunk, szerencsére a románok keménykedtek többet védekezésben, háromszor is emberelőnyben játszottunk. A kapusteljesítményünk is jobb volt, Dumanska helyett jött is Dedu, a 20. percben 11-9. Aztán sajnos a játékrész utolsó harmadára „megérkezett” a szokásos hullámvölgy (9 perc alatt 1 gól), közben Dedut (11/6-55%) is sikerült belőnünk, a szünetben már Románia vezetett.

Mindkét csapatnál káosz volt a támadásokban a második félidő elején, ebből most mi jöttünk ki jobban, emberhátrányban egyenlítettünk Lakatos révén a 10. percben, 17-17. A meccs ezen időszakában a románok kerültek komoly hullámvölgybe (11 perc, 2 gól), ennek ellenére nemhogy nem tudtunk meglépni tőlük, a 48. percben ki is egyenlítettek. Két fáradtnak és tanácstalannak tűnő csapatot láthattunk a mérkőzés ezen időszakában, az összpontosításokról ne is beszéljünk, talán aki hamarabb megnyugszik az nyeri meg a mérkőzést, 52:11-nél 21-21, magyar időkérés. Lakatos kis szerencsével lőtt is egy gólt, majd román támadásnál Klujber emberfogással követte Neagut, amire rögtön időt kért a román kispad. Sokadjára adták elő a Neagu, Ostase játékot, már nyolcadik gólját szerezte a román beállós, 22-22. Aztán végre ha nem is jól játszó, de csúszó, mászó, küzdő – közben egy Schatz és két Lakatos góllal – magyar válogatottat láthattunk, két perccel a vége előtt 25-23. Majd maradt az előny a végére is:

Magyarország – Románia 26-24 (13-14)

Bíró – Lukács 2, Szőllősi-Zácsik 4, Tomori, Helembai 2, Kovacsics 2, Schatzl 7. Cserék: Szikora –  Klujber 3, Háfra 1, Csiszár-Szekeres, Tóvizi, Lakatos 5

fotó: index.hu

2884 megtekintés.

Megosztás