A fotelben ülve néhány perccel a kezdés előtt fogalmazódik meg bennem, hogy nem nagyon lehet belekötni a két csapat „jogosultságának” abban, hogy EB döntőt játsszon. Visszatekintve az egész kontinenstornára, összességében a két legjobbnak vagy talán legegységesebbnek látott válogatott lépett ma pályára az aranyéremért. A franciák védekezésben végig kiemelkedőt nyújtottak, a norvégok pedig ha nagyon ritkán nehézségekbe is kerültek, rögtön találtak megoldást annak kiküszöbölésére. Így bátran elvárhatjuk mindkét csapattól, hogy vajon melyiküknek sikerül feltennie arra a bizonyos i-re a pontot!?

A norvégok igyekeztek lemásolni a dánok elleni első játékrészt, 10 perc alatt öt (!) eladott labdánál tartottak, 4-3 a franciáknak. A túloldalon sem jöttek a szokásos átlövés gólok, többször még a kaput sem találták el a franciák, a norvégok pedig kihasználtak közben két emberelőnyt, 15. perc 5-7. Aztán az északiak bemutatták a védekezés magasiskoláját, amihez egy kitűnő Solberg is párosult a kapuban – 8 perces francia gólcsend közben – 25. perc 7-11. Aztán a végén megosztoztak a csapatok a gólokon, több mint biztató Oftedáléknak a félidei eredmény, 10-14.

Nem védett rosszul Leynaud, mégis kapust cseréltek a franciák. Darleux fantasztikusan kezdett, de támadásban továbbra sem voltak jók Zaadiék, senki nem tudott extrát hozni elől, így nem tudtak közelebb jönni, 38. perc 12-16. De ez sem zavarta meg a francia kapuvédőt, továbbra is extázisban védett, és ugyan továbbra sem villogtak elől, de Lacrabere hetes góljával csak feljöttek egyre a franciák, 44. perc 15-16. Aztán majd 8 perc norvég gólcsend után Skogrand talált be hetesből, amire Niakate rögtön válaszolni tudott, majd Zaadi büntetőből szerzett gólt, tizenhétnél utol tudták érni a norvégokat! És innen ahogyan lenni szokott egy másik mérkőzés kezdődött, előbb egy újabb Zaadi hetessel, 4-3 után újra vezettek a franciák, majd Mörk bomba és Reistad gól, megint egy a norvégoknak. Ezt követte Zaadi harmadik kiállítása és ezzel piros lapja, emberhátrányban újra x. Mörk belövi önmaga negyedik gólját majd passzívra kényszerítik a franciákat és Sandra Solberg is betalál (először a meccsen), az utolsó két percre francia időkérés 20-22-nél. Aztán a kapuban a másik Solberg újra védett, eldőlt a meccs! Nyolcból nyolcat nyert Norvégia, megérdemelt az EB győzelem!

Franciaország – Norvégia 20-22 (10-14)

fotó: eurohandball.com

2665 megtekintés.

Megosztás