A kiütéses vereséget megúszta, de a továbbjutás szempontjából vérmes reményei nem lehetnek a szegedieknek, akik a félidei nyolcgólos hátrányból hármat lefaragtak, de összességében messze voltak a top formájuktól.

 

A viszontagságos szezon legfontosabb meccsére készültek a Tisza-partján, az eddigiekhez képest viszonylag teljes létszámmal. Sérülés miatt egyedül Luka Stepancic hiányzott a mérkőzésről, akit az időközben nagy szurkolói ellenállás mellett leigazolt Marko Vujin pótolhatott a jobbátlövő pozícióban. A másik kimaradó Nik Henigman volt szegedi oldalon. A németek részéről több játékos is karanténban töltötte a válogatott hét utáni időszakot, melynek az eredménye egy Flensburg elleni háromgólos vereség lett az észak-német csúcsrangadón. A mai mérkőzésről már „csak” Pekeler és Quenstedt hiányzott a BL-címvédő keretéből.

Az első félidő rémálomszerűen indult, majd sajnos még szörnyebben folytatódott, és a továbbjutás kérdése gyakorlatilag 30 perc alatt eldőlt. Már a 4. percben 3-0-ra mentek a németek, eddigre túl voltunk Bánhidi (kissé szigorú…) első kiállításán, két blokkolt szegedi lövésen és két Landin védésen is. A továbbiakban próbált kapaszkodni a Pick, sikerült gólokat szerezni, de a 10. percben 2-6-nál időt kellett hogy kérjen Juan Carlos Pastor. Három gólnál közelebb ezután sem sikerült kerülni, 8-11-nél pedig beindult az igazi henger, Duvnjak és Sagosen sorra szerezték a gólokat, míg Landinnak nem nagyon sikerült betalálni. A 30. percre kilenc is volt közte Reinkind második góljával, a félidőben nyolc találatos különbség alakult ki.

A második félidőre valamivel kényelmesebben jött ki a német csapat, illetve a szegedi kapuscsere is megtette a hatását: volt hogy Alilovic egy perc alatt három védést is bemutatott, de sajnos támadásban továbbra is rengeteg hibával játszottak a hazaiak. Ennek ellenére sikerült lépésről lépésre feljebb kapaszkodni, és a remek kapusteljesítménynek köszönhetően a 42. percben Källman góljával ötre csökkenteni a különbséget (20-25). Ennél többet azonban nem engedett a címvédő, és tartotta ezt a megnyugtató távolságot, sőt, az indiszponált támadójátéknak köszönhetően az 53. percben ismét hét volt közte. A végjáték legalább a Pické volt, azonban ez már csak a kozmetikázásra volt elegendő, a végeredmény 28-33. A jövő heti visszavágó nem sok jóval kecsegtet.

 

Jegyzőkönyv

MOL-Pick Szeged – THW Kiel 28-33 (13-21)

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő, első mérkőzés

Helyszín: Újszegedi Sportcsarnok (zártkapus)

 

MOL-Pick Szeged: Mikler, Alilovic (kapusok), Radivojevic 6 (2), Kallman 4, Bodó 3, Sostaric 3 (1), Bánhidi 3, Kasparek 3, Mackovsek 2, Canellas 2, Stranovsky 1, Vujin 1, Gaber, Bombac, Rosta, Zsitnyikov

Vezetőedző: Juan Carlos Pastor

 

THW Kiel: N. Landin, Andersson (kapusok), Sagosen 8, Reinkind 6, Wiencek 5, Duvnjak 4, Ekberg 4 (1), Zarabec 3, M. Landin 3, Ehrig, Weinhold, Ciudad Benitez, Dahmke, Voigt, Horak, Sunnefeldt

Vezetőedző: Filip Jicha

 

Kétpercek: 4 ill. 6 perc

Hétméteresek: 5/3 ill. 1/1

Vezette: Nikolov, Nachevski (észak-macedónok)

 

Kép: pickhandball.hu

1744 megtekintés.

Megosztás