Mindössze kétgólos előnyből várhatta a címvédő THW Kiel a PSG elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágóját.
Nyolcszáz néző előtt kezdődött a párharc visszavágója, a francia együttes pillanatok alatt ledolgozta kétgólos hátrányát. A hazai csapat próbált volna nagyobb iramot diktálni, de Jicha együttese taktikus játékkal lassította a tempót. Folyamatosan felváltva estek a gólok, egy ízben tudott vezetni három góllal a Párizs az első félidőben. A párharc során több mint száz percnek kellett eltelnie, hogy valamelyik együttes meglépjen öt góllal. Ez a csapat a francia együttes volt, ez a momentum el is döntötte a négy közé jutás kérdését. A PSG főleg a második félidő derekától sokkal jobb teljesítményt nyújtott. A franciáknál Prandi és Nahi fantasztikusan játszott. A Kielbe visszatérő Sagosen hét gólig jutott, majd piros lappal idő előtt befejeződött számára a mérkőzés és a BL szezon is.
PSG – THW Kiel 34-28
fotó: sport1.de
2427 megtekintés.