Lejátszotta első mérkőzését az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája B csoportjában.
A Ferencváros keretében ezen a találkozón csak Angela Malestein volt jobb oldali szélsőként nevezve, Papp Dorka és a sérüléséből felépült Kovács Anett nem került keretbe a mai mérkőzésen. Továbbra is hiányzott a keretből a sérüléssel bajlódó Szöllősi-Zácsik Szandra.
A két bajnoki után sokakban felvetődhetett, hogy az eddigiekben támadásban kiválóan teljesítő Dragana Cvijic és Bordás Réka közül melyik beálló kap lehetőséget kezdőként. Illetve kérdés volt még, hogy melyik válogatott kapusával kezd majd a hazai csapat. Sokáig nem kellett várni a válaszokra, a Fradi ugyanis a Janurik, Márton, Bölk, Lekics, Cvijic, Klujber, Malestein hatossal kezdte a mérkőzést.
Nem indult jól a találkozó hazai szempontból. A Ferencváros idegesen kezdett, a lövések pontatlanok voltak, vagy a blokkban haltak el, Klujber pedig büntetőt hibázott. A Metz kellően kemény, lábon nagyon gyors, megállító fault-okkal tarkított védekezése rendkívül hatékonynak bizonyult, így a 7. percben már 0-5 állt az eredményjelzőn.
Martin Albertsen ki is kérte első idejét.
Klujber és Malestein góljai után sem változott a két csapat közti különbség (3-8). A kapuban Janurikot Bíró Blanka váltotta, de neki sem ment igazán a védés. A Metz mindig megtalálta a réseket a falon a betöréseihez, vagy éppen a lősávot az átlövésekhez. A franciák magabiztosan kezdték kiépíteni az előnyüket, ami az első félidő végére 6 gólosra duzzadt (13-19).
A második játékrészt ugyanazzal a felállással kezdte az FTC, mint az elsőt. A vendégek kapujába pedig Hatadou Sako érkezett. Albertsen először a 38. majd a 44. percben is kénytelen volt időt kérni, ugyanis a Metz még egy sebességgel feljebb tudott kapcsolni és gyakorlatilag állva hagyta a hazaiakat. Ekkora a két csapat között már több mint 10 gól volt a különbség (18-30). A mérkőzés 46. percére megfagyott a hangulat, amikor is az Érd Arénában eddig soha nem tapasztalt döbbent csend lett úrrá a csarnokon.
A meccs utolsó periódusára nem sok kérdés maradt, továbbra is sok eladott labda és technikai hiba kísérte a Ferencváros támadásait. Míg a másik oldalon – az ekkorra már a teljes kezdőt lecserélő Emmanuel Mayonnade együttese továbbra is magabiztosan értékesítette a helyzeteit.
A mérkőzés végeredménye még a tavalyinál is sokkolóbb 25-38 lett. A meccs alakulását illetően, döntő fontosságúak voltak Sako bravúrjai, a francia kapus 50% feletti mutatóval zárt. A győztes csapatból ki kell emelni még ez első félidőben kiválóan védő Camille Depuiset-t, illetve a végig motiváltan játszó, 10 helyzetéből 9-et értékesítő, francia válogatott balszélső Chloé Valentini-t. A Fradi legtöbb gólját ma Angela Malestein szerezte, szám szerint 9-et.
Ami talán erőt adhat a lányoknak, hogy a csapat továbbra is élvezi a szurkolók támogatását, a lefújás után is zúgtak a “Mindent bele” és a “Hajrá Fradi” rigmusok.
A játékosoknak és az edzői stábnak le kell vonniuk a megfelelő konzekvenciát: a félidőnként kapott 19 gól nagyon sok, a 25 dobott pedig a két játékrészben rettentően kevés lesz a BL-ben a folytatásban.
A következő néhány napban van mit átbeszélnie a csapatnak, ugyanis szerdán, a Győr ellen történelme legnagyobb győzelmét arató MKC csapata érkezik a Népligetbe. A hétvégén pedig Norvégiába látogatnak a fővárosi zöld-fehérek, a BL első fordulójában szintén vereséggel kezdő Vipers otthonába. Egyik mérkőzés sem ígérkezik könnyűnek…
Kiemelt kép: Nász Nikolett
4929 megtekintés.