Utolsó csoportmérkőzésén a Ramnicu Valcea csapatát fogadta a Vác együttese a női Európa-ligában.

3-0-ás sorozattal indította a találkozót a hazai alakulat a csapat vezére Kuczora Csenge segítségével, aki egyből két találatot is jegyzett. A vendégek három és fél perc elteltével szerezték meg első góljukat, majd gyorsan 3-3-ra tudtak zárkózni.
12 percnyi játékot követően pedig a mérkőzésen először a vezetést is átvették Bent Dahl lányai (5-6). Azonban elszakadni nem tudtak a remekül játszó váciaktól, akik talán az egész sorozatban a legjobb félidejüket játszották. Tehették mindezt kiváló hangulatban, hiszen teltház fogadta a csapatokat.
10-12 eredménynél kért időt Herbert Gábor, hiszen először volt kettő a különbség a két együttes között, ami gyógyítólag hatott lányaira, hiszen a félidőre sikerült felzárkózniuk és 13-13-ról kezdhették a második játékrészt a felek.

Szinte lemásolták az első félidő kezdését a váciak, hiszen újra Kuczora góllal indult a játékrész, majd a remek folytatást követően volt válasza ismét a Valceának, így a 40. percben 16-18-as állást láthattunk az eredményjelzőn. Ez idő alatt két üres kapus lehetőséget és szélső ziccereket is kihagytak a hazaiak, ami miatt Herbert Gábor joggal volt rettentő mérges.
Bő negyedórával az összecsapás vége előtt magához is hívta lányait, ahol a megbeszélt dolgokra hívta fel a figyelmet a vezetőedző. Ezt követően egy ideig még tartotta magát a váci együttes, aztán az utolsó 10 percbe lépve több pontatlanság is felütötte a fejét a magyar csapatnál, aminek köszönhetően a vendégek 25-21-re tudtak ellépni.
Majd érkezett a hajrá, ahol Daria Bucur harmadik két percét is begyűjtötte, ezzel a kiállítás sorsára jutott. Ekkor lett igazán izgalmas az összecsapás, hiszen egy gólra tudott zárkózni a Vác, azonban az egy pontot nem sikerült megkaparintania az együttesnek.

Az egész találkozót tekintve nem lehet szégyenkezni valója a váciaknak, ismét jól kézilabdázott Kuczora Csenge, valamint Ballai Borbála is. Marincsák igaz kevés lehetőséget kapott a csütörtökön összeszedett kisebb sérülése miatt, de amikor a pályára került ő is hozzá tudott tenni a csapata játékához. A magyar együttes két ponttal, a csoportja negyedik helyén zárta a csoportkört.

fotó: vacinkse.hu

715 megtekintés.

Megosztás