Golovin Vlagyimir csapata megnyerte idei első mérkőzését. 

A magyar női kézilabda-válogatott idei fő célja nem is lehet más mint az olimpiai kvalifikáció, így természetesen az  Eurokupa sorozat találkozói sem önmagukban érdekesek, hanem egy folyamat részeként, aminek vége reményeink szerint egy párizsi szereplés lesz.

Épp emiatt, illetve abból következően, hogy a csapat alig néhány napot tudott együtt készülni, hullámzó mérkőzésre számíthattunk és ezt tulajdonképpen meg is kaptuk, nagy különbség volt a két félidő között is. Bíró Blanka ott folytatta, ahol a horvátok elleni utolsó vb-meccsen abbahagyta, az ő védéseiből építkezve hamar előnybe került a magyar csapat. A mieink 9:4-nél már öt góllal is vezettek, onnan azonban elindult egy lassú svájci felzárkózás.  A magyar csapat kezdősora viszonylag magabiztosan játszotta le a játékokat, a cseréknél azonban visszaesett a játékminőség. Támadásban jöttek a pontatlanságok, hátul pedig a beálló körüli szituációkat nem sikerült megoldani, Tabea Schmid ismét borsot tört a magyar védők orra alá, de a jobbátlövő Malin Altherr és Mia Emmenegger is jó megoldásokat választott. A félidő végén megint jötte a kihagyott hazai ziccerek, a második számú svájci kapus, Sladana Dokovic váratlanul nagy gondot okozott a magyar játékosoknak.

A mieink azonban jó szellemben jöttek ki a második félidőre. Ehhez hozzátartozik, hogy mintha kicsit el is fogyott volna a svájci csapat, amiben nagy szerepe volt a szünet után beálló Szemerey Zsófi remek védéseinek és annak, hogy ezekből rendre jöttek a gyors gólok. 29:19-nél a közönség a tízgólos különbséget ünnepelhette a magyar különbség. Kuczora Csenge a hátára vette a csapatot, de szinte mindenkinek voltak jó megoldásai. A mérkőzés legnagyobb pozitívuma a rotáció és a beállójáték felélénkülése volt, az első félidei hibák javítására pedig bőven van még idő.

Magyarország-Svájc: 38-26 (16-14)

Fotó: 24.hu

1263 megtekintés.

Megosztás