Az El második fordulójában a Mosonmagyaróvár a norvég Sola ellen lépett pályára idegenben. Az első fordulóban mindkét csapat győzelemmel kezdett. A mai nap folyamán a spanyol Malaga 10 gólos győzelmet aratott a Targu Jiu ellen.

A mérkőzés elején a vendég együttes szerzett vezetést. Albek Anna a mérkőzés elején két alkalommal pontatlanul lőtt, majd Pásztor Noéminak adott gólpasszt. Albek helyére érkezett Lancz Barbora, aki gyorsan két gólt szerzett. A szlovák játékos helyett Faragó Luca érkezett védekezésben, amely nagyon jól működött. Szemerey Zsófi négy védést mutatott be az első 15 percben. Az ellenfél játékosai közül Kristina Novak volt veszélyes, aki az első 6 vendég gólból négyet szerzett.

Mindenképp érdemes kiemelni Pásztor Noémi játékát, aki sok gólt szerzett, illetve büntetőt is kiharcolt, a legtöbbször Tóth Gabriella játszotta meg remekül a magyar válogatott beállósát. Hat gólnál tartott Pásztor Noémi, amikor érkezett helyette támadásban Faragó Luca, aki azonnal betalált. Albek Anna kiállítása után Tóth Niki harcolt ki hétméterest, amelyet Tóth Eszter értékesített (11-16).  A félidő végén a norvég csapat zárta jobban, így a játékrész végén az eredményjelzőn 13-16 állt.

Összeségében a támadás és védekezés is nagyon jól működött a vendégek oldalán, illetve Szemerey Zsófi is jól védett a félidő első felében. A játékrész középső részében a lerohanás is eredményes volt, ekkor sikerült 6-6-ról 10-6-ra ellépni.

Pásztor Noémi volt az első félidőben a magyar csapat legjobb játékosa volt. Védekezésben is jól teljesített középen Ivancok mellett (pl. fontos labdaszerzések, blokkok), támadásban pedig hat gólt szerzett és büntetőt harcolt ki.

A második játékrész elején Tóth Gabriella gólpassza után szerzett gólt a középre befutó Udvardy Laura. Schatzl Natalie első góljával már 5 góllal vezetett a Móvár (15-20). Viszont pár perccel később már Hadfi Grétának kellett bemutatnia két védést is, hogy ne zárkózzon fel a norvég csapat két gólra. Pásztor Noémi pár perc alatt két hétméterest harcolt ki, Tóth Eszter pedig mindkettőt értékesítette (Tóth Eszter hibátlanul értékesítette a büntetőket 5/5).  Gyurka János többet is cserélt a 40. perc után, majd a mosoniak sorozatban három gólt szereztek Tóth Gabriella, Ivancok Ines és Lancz Barbora révén, míg a kapuban Hadfi Gréta nyújtott parádés teljesítményt.

A norvég csapat edzője 20-26-nál kért időt. Bardi Fruzsina érkezett a kiállított Pásztor Noémi helyett, aki hamar gólt lőtt, de pár perc pihenő után visszatért a pályára Pásztor 24-27-es állásnál. 21-27 után sorozatban négy alkalommal talált be a hazai együttes, így nagyon fontos volt Udvardy Laura 5. gólja, hogy ne legyen izgalmas a mérkőzés utolsó szűk 10 perce. Szemerey Zsófi érkezett kapuba, aki a jobbszélső ziccerét védte ki, majd Pásztor Noémi és Lancz Barbora talált be.  Tóth Nikolett az 57. percben lőtte az első gólját, amivel végleg eldőlt a mérkőzés (26-31). Az utolsó vendég gólt Tóth Eszter lőtte, a végeredmény 28-32 lett.

A meccs nagy részében a Mosonmagyaróvár irányította a mérkőzést, a második félidőben többször is vezetett 6 góllal, de 5-10 perces hullámvölgy miatt 26-28-ra felzárkózott a Soha, majd az utolsó bő 5 percet 5-2-re nyerte a vendég csapat.

Az első 15 percben Szemerey, a második játékrész középső részében Hadfi Gréta nyújtott kiváló teljesítményt a kapuban, majd a meccs végén újra Szemerey érkezett kapuba, aki három fontos védést is bemutatott.

A Mosonmagyaróvár jövő hét vasárnap újra idegenben lép pályára, akkor a spanyol Malaga lesz az ellenfél vasárnap 18 órakor.

Források:

Mosonmagyaróvári Kézilabda Club Facebook-oldala

EHF European league Facebook-oldala

923 megtekintés.

Megosztás