Az Európa-bajnok elleni bravúros győzelem után a megfiatalított magyar válogatott összecsapott az Európa-bajnoki ezüstérmes horvátokkal is, akik az Eurokupa első fordulójában nem léptek pályára, a szlovákok koronavírus problémái miatt.

Lino Chervar és tanítványai felkészülten kezdték a zárt kapus mérkőzést. Látva a magyar beállók spanyolok elleni szárnyalását erre a pozícióra összpontosították a védekezésüket. Ezáltal inkább a távoli zónákból próbálkozott a magyar csapat. A spanyolok ellen kaput is ritkán találó Bodó Richárd ezúttal már sokkal veszélyesebb volt, tíz méterről is gólt szerzett. Leimeter Csaba személyében újoncot avatott a magyar válogatott.

A Veszprémben mellőzött, 50. válogatottságát ünneplő Székely Márton több ziccert is hárított. Manuel Strlek vezérletével a horvátok felépítettek négygólos előnyt a szünetig, amit a magyar válogatott a második félidő elején négy perc alatt kiegyenlített. Az ezúttal is bátran játszó magyar fiatalok nem hagyták ellépni a házigazdát. A szintén újonc Bujdosó Bendegúz az első három lövését gólra váltotta.

Bodó húzóembernek bizonyult, hatodik találata után mindössze egy gólos hátrányban voltak a mieink tíz perccel a vége előtt. Sajnos kiélezett helyzetekbe több hiba is becsúszott, így az esélyesebb horvátok, ha nehezen is, de megnyerték a mérkőzést.

A magyar válogatott kellemes csalódást okozott az Eurokupa első két mérkőzésén.

 

Horvátország-Magyarország 31-27

 

fotó: utanpotlassport.hu

Tovább olvasom

Szerzett pont nélkül, de a Bombac, Bodó, Mackovsek trióval a fedélzeten érkezett a Szeged harmadik idegenbeli Bajnokok Ligája mérkőzésére Bresztbe. A három alapembernek számító játékossal kiegészülve Pastor mester már jobban tudta kevergetni kártyáit, mint az előző fellépéseken. Ennek megfelelően kiélezett, nagy csata zajlott a pályán.

A hazaiaknál az egykori szegedi Skube okozott sok problémát. Az aprótermetű szlovén karmesterre már a PSG is felfigyelt. Bodó Richárd visszatérése különösen jól sikerült, három gólig jutott az első félidőben. Először vonulhatott előnnyel  szünetre a Tisza-parti együttes az új Bajnokok Ligája szezonban.

Sajnos a folytatás maga volt a rémálom. A házigazda tizenkét perc alatt szerzett annyi gólt, mint az egész első félidőben összesen. A szegedi csapat egymás után követte el a technikai hibákat, elhibázott ziccereket. Hiányzott a jó kapusteljesítmény is. A hajrához közeledve az erő is egyre jobban elfogyott. Ennek függvényében már nem sikerült megújulni, de a hátrányból sikerült faragni.

Egy hét múlva remélhetőleg tovább erősödve az első hazai mérkőzésen a Flensburg látogat Szegedre.

Meshkov Breszt – Szeged 26-24

 

 

 

 

A Pick Szeged szurkolói a február 29-i, Barcelona elleni idegenbeli BL-csoportmérkőzés után ma láthatták először ismét élőben csapatukat a televízióban, ugyanis a Sport TV a koronavírus-járvány okozta nihillre azzal válaszolt, hogy számos (normális esetben kisebb érdeklődésre számot tartó) felkészülési mérkőzést is műsorra tűzött.

A Szegednek ez volt a második felkészülési mérkőzése, a Dabast szerdán 13 góllal győzték le a kékek. Az Orosháza már valamivel előrébb jár, nekik ez a hatodik találkozójuk volt a meccs lendületén valóban érződött, hogy a játékosok még a szezon előtti fázisban vannak, az edzők is kiemelték a találkozó után, hogy még sok hibát láttak, elsősorban védekezésben, és egyelőre inkább próbálgatják a formációkat. Az Orosháza edzője, Ratko Djurkovic alapvetően elégedett volt fiai játékával, míg Juan Carlos Pastor is hangsúlyozta, hogy a felkészülés miatt egyes játékosok fáradtabbak lehettek, és leginkább a védekezés összetételételére koncentráltak a mai napon: terv szerint Nik Henigman egyre több szerepet fog kapni, míg az újonnan igazolt Borut Mackovsek beépítése az, ami nagyon fontos feladat.

A mérkőzés alakulásán a papírforma érvényesült, a Szeged már az elején magabiztos előnyre tett szert, a félidőre pedig már tíz gól volt közte, jobbátlövőben Kasparek, irányítóban Zsitnyikov kezdett a kisebb sérülések miatt. A második játékrészben Stepancic hiányában Mario Sostaric átlövői erényeit is megcsodálhattuk, valamint Pastor mester a fiataloknak is lehetőséget biztosított, a Szeged végül 16 góllal diadalmaskodott.

Legközelebb augusztus 28-án lép pályára a Pick, szintén hazai pályán és zárt kapuk előtt a Zágráb.

MOL-Pick Szeged – Orosházi FKSE-Linamar 43-27 (24-14)

Kép: M4 Sport

Klujber Katrin vezérletével bő negyven percig dominálta a játékot a Ferencváros legnagyobb riválisa otthonában, majd jött egy tíz perces holtpont, amit kihasználva átrobogott rajtuk a Győr. A BL-címvédő ki sem engedte a hátralévő időben kezéből a vezetést, és végül magabiztosan megnyerte az edzőmérkőzést.

Az időpontnak és hosszú kihagyásnak megfelelően mindkét csapat sok technikai hibával játszott, de az iramra nem lehetett panasz, és bizonyos periódusokban a színvonal is rangadóra emlékeztető volt. Izgalmas évadnak nézünk elébe (főleg amennyiben láthatunk ezúttal hiánytalan és befejezett szezont).

 Végeredmény: Győri Audi ETO- FTC-Rail Cargo Hungária: 34-31

Kép: M4 Sport

Vélemény rovatunk első írása következik. Ebben mindig egy cikkíró fejti ki a véleményét egy adott témában. Ez nem minden esetben felel meg az oldal álláspontjának, de fontosnak tartjuk az ilyen bejegyzések megosztását, hogy egyfajta diskurzus alakuljon ki a kézilabdázásban. Első ilyen cikkünk a Fradi és az új sportcsarnok viszonyáról fog szólni.

Tovább olvasom