Máris szuperrangadót rendeztek a férfi világbajnokságon.

Norvégia – Franciaország csúcsmérkőzést rendeztek a világbajnokság első teljes játéknapján.

Az első félidő Mahé-showval indult, a Veszprém játékosa elképesztő elánnal kezdett, rengeteg gólt őtt, hetest harcolt ki, majd értékesítette is azokat. A norvégok lassan lendültek bele, de így is szoros első félidőt láthattak a tévénézők. A norvégok jobbátlövőben voltak gyengébbek, míg a franciák sok lehetőséget puskáztak el. Kicsit érződött, hogy első meccs számukra. Az első 30 perc után az állás: Norvégia – Franciaország: 13-13.

Már az első félidőben is feltűnt, hogy a közvetítés alatt keresik a megfelelő képet, ez azonban nagyon zavaró volt, mintha folyamatosan állítgatták volna a tévét.

A franciák kezdték meg a gólgyártást a második félidőben, Pardin pedig több esetben bravúrral óvta meg góltól a kapuját. A 38. percben 16-13 arányban vezettek. Csak ezt követően lőtték első góljukat a félidőben Sagosenék. Ezután lassan összeszedték magukat, és a 44. percben hetesük volt a döntetlenhez. Ezt Sagosen belőtte, így 18-18 volt az állás.

Ismét a franciák percei jöttek, jó kapusteljesítmény és pontosabb játék, így megint több góllal el tudtak lógni, 21-18.

Érdekes és szokatlan jelenet akasztotta meg a mérkőzést. A két játékvezető percekig analizálták videón, hogy egy lövés bent volt-e vagy sem… Ez a franciákat nem állította meg, Mahé ismét betalált, majd folyamatosan növelték a különbséget. Hat góllal is vezettek a franciák, amikor a norvégok időt kértek.

Ez sem segített, a világbajnokság első ragnadóját Franciország nyerte. Mahé mellett a franciák kapusa, Pardin volt egészen kiváló.

Végeredmény: Franciaország – Norvégia: 28 – 24.

A mérkőzést az a játékvezető páros fújta, akik a Kiel – Veszprém Final Four elődöntőn is (le)szerepeltek. Sajnos ők ott folytatták, ahol abbahagyták, elképesztő hibaszázalékkal fújtak az egész találkozó folyamán. Ez a találkozó jobb játékvezetést érdemelt volna. Félelmetes, hogy a kölni fellépés után kaphattak egy komoly meccset…

 

2346 megtekintés.

Megosztás