Ahogyan arra számítani lehetett a korábbi sajtóhírek alapján, az FTC-Rail-Cargo Hungaria bejelentette, hogy a 2023-2024-es szezontól kezdve Martin Albertsen irányítja a csapatot vezetőedzőként. A  szakvezető legutóbb a svájci válogatottal szerepelt az Európa-bajnokságon, korábban többek között a Lipcse, a Randers, a Viborg és a Bietigheim csapatainál is dolgozott.

Albertsen érkezésével Elek Gábort váltja, aki 15 éven keresztül irányította a fővárosi zöld-fehéreket. Edzősködése alatt a klub kétszer hódította el a KEK-trófeát, egy BL-döntő, három Magyar Kupa- és két magyar bajnoki aranyérem köthető a nevéhez.

A dán mester nem egyedül érkezik, a klub közleménye szerint a stábot fogja erősíteni Albertsen másodedzője, Allan Heine is, az ő érkezésük egyértelműen egy új korszak kezdete a ferencvárosi női kézilabdázás történetében.

Szerző: Cserfalvi Karesz

2740 megtekintés.

Megosztás