Egyik csapat sem játszott jól, de most a Ferencvárosnak csak a két pont volt a lényeg.

A bajnoki meccsek őszi alakulásának köszönhetően hamar lehetett tudni, hogy a Fradi debreceni vendégjátéka lehet a szezon egyik legkritikusabb mérkőzése. Főleg úgy, hogy azt is tudtuk, a kézsérüléssel bajlódó Andrea Lekics ezúttal sem áll majd Allan Heine rendelkezésére.

Azt azonban előzetesen nem sejthettük, hogy Béatrice Edwige is kiválik majd a zöld-fehérektől: videózás után jött az ítélet, jogosnak tűnt a piros arcra ütésért. Úgy nézett ki, minden a Debrecen malmára hajtja a vizet, ám mégis a Ferencváros játéka tűnt biztatóbbnak. Szilágyi Zoltán együttese percekig nem tudott akciógólokat szerezni. Feszült hangulat és alacsony színvonal uralkodott ezekben a percekben. Böde-Bíró Blanka az egész találkozón remekül védett, Angela Malestein nehéz szögekből is gólokat szerzett, ezzel indult meg a vendégek ellépése. A Ferencváros 10:5-re is el tudott nyúlni, s ez egyszerre volt a zöld-fehér védekezés dicsérete és a debreceni támadójáték kritikája.

A második félidő elején ismét nem a gólszerzésekről szólt, a Ferencvárosnak hosszú perceken keresztül nem jött össze találat, de a Loki sem jeleskedett elöl. Azonban csak megindult a debreceni felzárkózás, 13:15-nél úgy tűnt, még lehet ez egy nagyon szoros találkozó.  Ám a Fradi ismét közé tudott tenni egy nagyobb különbséget, Simon Petra, Klujber Katrin és Kukely Anna is fontos találkozókat szerzett ebben az időszakban, Böde-Bíró Blankát pedig nem lehetett eleget dicsérni.

Bár a számszerű végeredmény szoros lett, a DVSC ma nem volt olyan állapotban, hogy igazán megnehezítse a Ferencváros dolgát. Rengeteg hibával, pontatlanul és lassan játszott Szilágyi Zoltán együttese.

DVSC-Schaeffler-FTC-Rail Cargo Hungaria: 21-24 (8-14)

Ld:  Töpfner (6) ill. Klujber (8)

Képek: Fradi.hu, M4 Sport

7424 megtekintés.

Megosztás