Két meglepetés csapat vezeti a női Bajnokok Ligája „B” nevű csoportját, az Ikast Handbold és a Krim Ljubljana ráadásul egymással néz farkasszemet a csoportkör negyedik fordulójában. A hét mérkőzésének az EHF-nél a Ferencváros Rapid Bukarest találkozót választották.
Az Ikast és Ljubljana párharca igazán érdekes összecsapásnak ígérkezik, már csak azért is, mert a kettő legtöbb gólt szerző együttes csap össze. Mind a dánok, mind a szlovénok egyaránt 101-szer voltak eredményesek a három forduló alatt. A lövési hatékonyság egy hajszállal ugyan, de a kék mezesek mellett szól: ők 66, míg Kasper Christensen lányai 64%-os hatékonysággal lőnek. A Krim oldalán ez lehet a csapat 135. győzelme, amitől csak a Győr és a Buducsnoszt tudhat többet magáénak. Egymás elleni mérleget figyelembe véve az Ikast háromszor, míg a Ljubljana négyszer tudott diadalmaskodni, 2018-ban, amikor utoljára találkoztak 24-24-es döntetlent értek el a felek. Az Ikast győzelemmel hangolt a mérkőzésre, ugyanis a bajnokságban 33-30-ra legyőzte a Skanderborg együttesét.
A találkozó időpontja: 2023.10.01. (vasárnap) 16:00
Könnyed mérkőzés elé néz a Metz Handball csapata, akik az MKS Zaglebie Lubin csapatát fogadják. Mindkét együttes diadalmaskodott a hétközi bajnoki fordulóban, de a zsinórban három vereséget szenvedő lengyeleknek nehéz feladatuk lesz a franciák otthonában. A metzi alakulat 100 szerzett találatával a harmadik legeredményesebb együttes a sorozatban, Hataou Sako pedig már 44 védést tudhat magáénak 37%-os hatékonysággal. Az eddigi három forduló alatt a Lubin szerezte a legkevesebb találatot szám szerint 63-at, ha az egymás elleni mérlegre tekintünk, akkor pedig soha nem sikerült a franciákat legyőzniük.
Emmanuel Mayonnade a következőket mondta:
„Nagyon fontos találkozó lesz számunkra a Lubin elleni. Először is koncentráltnak kell maradnunk és fókuszálnunk az energiánkra a következő mérkőzés miatt, másrészt egy hazai vereség után térünk vissza a csarnokunkba. Nem szeretnénk az Ikast elleni eredményt megismételni és keserű szájízzel elhagyni a pályát.”
A találkozó időpontja: 2023.09.30. (szombat) 18:00
Skandináv párharc következik Vipers Kristiansand és a Team Esbjerg között. Mindkét együttes egyaránt négy ponttal áll a csoportjában, a Vipers az Ikast ellen, míg az Esbjerg a Krim Ljubljana ellen szenvedte el eddigi egy vereségét. Katrine Lunde továbbra is elképesztő formában játszik, 47 védésével és 43%-os mutatójával a mezőny második legjobban hárító kapusa. A két skandináv csapat négyszer csapott össze mindeddig, ez idő alatt az Esbjerg két döntetlen mellett, két győzelemmel büszkélkedhet. Hétközbe mindkét alakulat győzelmet aratott a hazája a bajnokságában, míg a dánok 18 góllal múlták felül ellenfelüket, addig a Vipers megizzadt és csak 38:36-os győzelmet aratott a Tertnes gárdája felett.
„Két nagyon fontos edzésünk van az Esbjerg elleni találkozó előtt. Meg kell találjuk a helyes utat és keményen kell dolgozzunk, hisz kemény mérkőzés vár ránk. Hazai pályán, teltház előtt, maximális koncentrációra lesz szükségünk, hisz fantasztikus ellenfél látogat hozzánk” – mondta Hlavty Tamás.
„A Kristiansand a világ legjobb csapata jelenleg, mi sem támasztja ezt jobban alá, minthogy háromszor nyerték meg zsinórban a Bajnokok Ligáját. Amikor utoljára találkoztunk velük jól játszottunk, de ez most nehezebb lesz. Az ellenfél sorait csupa jó játékos alkotja, akik bármikor képesek extra megoldáskora” – vélekedett Jesper Jensen az esbjergiek vezetőedzője.
A találkozó időpontja: 2023.09.30. (szombat) 18:00
A hét mérkőzését vívja az igencsak gyenge formában lévő Rapid Bukarest és a még nyeretlen FTC-Rail Cargo Hungaria. A magyar alakulat soha nem kezdett ilyen rosszul BL szezont, míg a bukarestiek egyedül a Lubin gárdáját tudták legyőzni hatalmas kínok árán. A Rapid leggólerősebb játékosa Sorina Grozav 14 találattal, míg a zöld-fehéreknél Klujber Katrin és Andrea Lekics egyaránt tizenötször köszönt be. A Ferencváros dolgát tovább nehezíti, hogy Szöllősi-Zácsik Szandra elülső keresztszalagja elszakadt a Krim Ljubljana elleni találkozón, így a válogatott átlövőre hat-nyolc hónap kihagyás vár. Míg a románok a bajnokságban is vereséget szenvedtek, addig az FTC nem játszott bajnoki összecsapást hétközbe. A két együttes eddig soha nem találkozott még egymással.
David Ginesta Montes a Rapid Bukarest vezetőedzője a következőket várja a találkozótól:
„Nagyon fontos hatvan perc vár ránk, főleg az Ikast elleni vereség után. Az FTC hatalmas tapasztalattal bír a Bajnokok Ligájában, tavaly pedig egészen a döntőig menetelt. Nagyon résen kell lennünk és figyelnünk a játékosaikra, ugyanakkor nekünk hinnünk kell magunkban.”
Klujber Katrin szerint hazai pályán megnyerhetik a találkozót:
„Az első három forduló nem úgy alakult, ahogy a szurkolóink megszokhatták tőlünk, vagy amit mi is megszokhattunk, vagy elvárhattunk magunktól. Sokkal jobban kell játszanunk, mint tettük azt eddig és akkor megszerezhetjük első pontjainkat a BL-ben. Hazai pályán ezt megtudjuk csinálni.”
A találkozó időpontja: 2023.09.30. (szombat) 18:00
forrás, fotó: ehfcl.eurohandball.com
3892 megtekintés.