Stábunk a Telekom Veszprém nyilvános edzésén járt. A tréninget a csapat erőnléti edzői vezették fel, majd az alapos bemelegítés után játékos feladatok következtek, amit a játékosok kifejezetten élveztek. Később a vidám perceket felváltotta a kemény munka. Főként taktikai elemeket vezényelt az edzőpáros a fiúknak. A csapat keményen dolgozott, de természetesen néha becsúszott egy kis mókázás is a munkába. Az egymás elleni játék kifejezetten szórakoztatóra sikeredett, gyönyörű megoldásokat láthattunk a sztároktól.

A bakonyiak a 2023/24-es szezonra készülve több olyan transzfert is végrehajtottak, melyet a nemzetközi sajtó is a topkategóriába sorol. A Momir Ilic-Gulyás Péter edzőpáros harmadik, egyben utolsó évét kezdi meg szerződés szerint, mely évben minden esély megvan a szintlépésre.

Az előző szezonban sikerült visszahódítani a bajnoki trófeát, ami nagy elégtétel volt a rekordbajnoknak, idén pedig ennek megtartása és a Bajnokok Ligája Kölni FINAL4-jába jutás a cél. Ehhez a keret mélysége most megfelelőnek látszik, hiszen olyan játékosok érkeztek, akik az elmúlt évben tapasztalt hiányosságok okozta űrt hivatottak betölteni. Ludovic Fabregas a védekezés alappillére lehet Ligetvári Patrikkal, Szergej Koszorotov a távoli bombákért felel, Augustín Cassado pedig megtestesíti azt az univerzális irányító játékost, aki mind az előkészítésből, mind a gólszerzésből, mind a védekezésből kiveszi a részét.

Nedim Rémiliékhez a francia volt csapata, a Kielce látogat a héten a felkészülés jegyében, szombaton pedig már a magyar bajnokság is kezdetét veszi, Ilicék ellenfele a Gyöngyös lesz. A nyilvános edzésről hamarosan videós anyaggal is jelentkezünk!

Gyetvai Gergely galériája

4005 megtekintés.

Megosztás