Nem kis izgalmak közepette megvédte címét a Ferencváros, amivel története 14. aranyérmét szerezte meg.
Angela Malestein törte meg a három és fél percig tartó gólcsendet, amire gyorsan válaszolt Estelle Nze-Minko, majd Ana Gros lövése után már az előny is a Rába-partiaknál volt 2-1-nél. Kemény védekezéssel kezdett mindkét együttes az első tíz percben, az előny pedig továbbra is a Győrnél volt 5-3-as állásnál.
13. percben Klujber Katrin találata után 6-6-nál utolérte az FTC ellenfelét, de a fővárosiak sokáig nem örülhettek, hiszen Line Haugsted átlövése után újra kettő volt a tizenötszörös győztes előnye. Ha meg volt a győri támadások lendülete a ferencvárosi védők nem tudtak mit kezdeni a támadókkal.
Nem sokkal később érkezett is Elek Gábor időkérése, amikor Rye Eun Hee találata után, már 10-7-re vezetett a zöld mezében játszó ETO. A röpke beszélgetést követően Kisfaludy Anett tudott eredményes lenni, amikor a Fradi első beállós gólját szerezte a 21. percben. Ez jól mutatja, hogy az április 1.-i mérkőzéshez hasonlóan Ambros Martin hatalmas figyelmet szentelt a középső védelemre.
Pillanatokkal múlva kapust cserélt a Ferencváros, Bíró Blanka csupán egyszer találkozott a labdával, helyére Janurik Kinga jött, aki három fontos védést is bemutatott.
Ezt követően a születésnapos Fodor Csenge percei következtek a válogatott szélső találataival, 12-9-re nőtt az előny, aki az első félidőt hibátlan mutatóval zárta és összesen négyet jegyzett.
Végül hiába a 14-11-es előny, a félidő végén az FTC támadásai ültek jobban, így 14-13-as eredménnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.
Elek Gábor után Ambros Martis is változtatott a kapuban, érkezett Amandine Leynaud, míg a Fradiban Márton Grétát Hársfalvi Júlia váltotta.
15-14-es állásnál Janurik hétméterest védett Ana Grosnak, azonban a kínálkozó lehetőséget nem tudta a Ferencváros kihasználni, Andrea Lekic rossz passzát követően. Majd mindez emberelőnyben sem sikerült a fővárosiaknak, ekkor Emily Bölk hibázott, aki az egész hétvége alatt árnyéka volt önmagának, kapura pedig veszélytelenül játszott, a döntőben egy gólt szerzett.
A 39. perc végén Malestein már nem hibázott és 17-17-nél újra döntetlen volt az állás. Ezt követően a kapusok egymásra licitáltak; Sandra Toft hétméterest hárított, majd pillanatokkal később Janurik Kinga védett egy ziccert.
Ritkán látható páros kiállítás főleg a női mezőnyben, azonban Andrea Lekic és Ryu Eun Hee összeszólalkozását a bíró páros nem nézte jó szemmel, így le is küldték a feleket a kispadra két-két percre, hogy fújhassanak egyet.
Fodor Csenge hatodik gólját követően újra kettővel vezetett az ETO 22-20-nál, de percekkel később már Klujber találata után ismét döntetlen volt (22-22).
A hajrához közeledve ismét kettőre hízott a Rába-parti előny, ekkor Elek Gábor magához is hívta lányait, majd az egyenlítés is sikerült 25-25-nél. Az utolsó öt percbe pedig úgy léptünk be, hogy Dragana Cvijic gólját követően 26-25-nél újra a Fradinál volt az előny, ami utoljára csak 2-1-nél sikerült a fővárosiaknak.
Az 57. percben emberelőnybe került az FTC, Szöllősi-Zácsik Szandra góljával meg is duplázta az előnyét (25-27).
Harminc másodperccel a vége előtt Klujber Katrin értékesített egy hétméterest, amivel megszerezte csapata húszon-nyolcadik gólját, míg saját maga nyolcadik találatát (26-28). Ambros Martin időt is kért, de csapata nem tudta kétgólos hátrányát ledolgozni – ami csodával ért volna fel – így megvédte Magyar Kupa címét az FTC-Rail Cargo Hungaria.
Mindenképp ki kell emelni a már említett nyolcgólos Klujber Katrin játékát, a betegségből lábadozó Szöllősi-Zácsik Szandrát, valamint a szenzációsan védő Janurik Kingát,aki tavaly is hatalmas főszereplője volt a győzelemnek. A győriek oldalán Fodor Csenge és Estelle Nze-Minko játszott nagyszerűen, mindketten 6-6-szor voltak eredményesek.
Végeredmény: Győri Audi ETO KC – FTC-Rail Cargo Hungaria : 27-28 (14-13)
fotó: Nász Nikolett
1768 megtekintés.