Tegnap sokkolta a kézilabdás világot a hír, miszerint Yvette Broch, a holland válogatott és a Győr kulcsjátékosa felfüggeszti a pályafutását. Derült égből villámcsapás, hiszen Ambros Martin csapata mindent megnyert, amit klubkézilabdázó megnyerhet. Mi állhat a háttérben? Ennek, illetve a következményeknek szerettünk volna utánanézni.

Ha egy többszörös bajnok és BL-győztes felhagy a pályafutásával, akkor az emberek elfogadják, hiszen normális esetben a sportoló elérte a karrierje csúcsát, és már a civil életre készülődik; fogalmazzunk úgy, hogy kiöregedett. Ha azonban egy 27 éves, éppen a csapatával triplázó játékos dönt úgy, hogy felfüggeszti a pályafutását, az mindenképpen szenzáció, sőt sokk a szurkolóknak. Pénteken pont ez történt, Yvette Broch, a Győri ETO KC és a holland válogatott kulcsjátékosa könnyek között bejelentette, hogy felfüggeszti a pályafutását. 

 

pastedGraphic.png

 

„A Győri Audi ETO KC-nál minden kézilabdázással kapcsolatos álmom teljesült. Soha nem hittem volna, hogy a sok-sok trófea mellett még annyi mindent kapok a társaktól, az edzőktől, a kollégáktól és a szurkolóktól. Egy varázslat volt, amit Győrben átéltem, ezt csak az tudja elképzelni, aki részese lehetett. Az előző volt a legjobb idényem, főleg ahogy sikerült a trófeákat megnyerni, de most üresnek érzem magam. Az egészségem a legfontosabb, hallgatnom kellett a testem és a lelkem jelzéseire, ezért pihenőt fogok tartani. Nehéz döntést kellett meghoznom, most magamat választottam. Ha visszatér a kézilabdázás iránti vágyam, csak Győr az a hely, ahol a folytatást el tudom képzelni, és hálás vagyok, hogy erre lehetőséget is kapok a klubtól” – így indokolta döntését Broch.

Sokan még sokan most sem tudják felfogni, hogy ez megtörténhetett, márpedig tény. Yvett Broch felfüggeszti a pályafutását, és a legfontosabb kérdés talán most, ez: miért? Hogyan lehetséges, hogy egy ereje teljében és pályafutása csúcsán levő játékos egyszerűen nem bírja tovább, “üressé válik”. 

A válasz természetesen komplikált, és egészen biztos vagyok abban, hogy nem tudunk mindent, és ez így van jól. 

Egy sportoló illetve bármely munkát végző ember – esetében két féle fáradtság fordulhat elő. A fizikai és a mentális, pszichés. Broch esetében mindkettő okozhatta a kialakult helyzetet.

Kezdjük a könnyebbel, a fizikai fáradtsággal ezt egyszerűbb definálni. Yvette Broch triplázott a Győr csapatával, Bajnokok Ligáját, magyar bajnokságot és Magyar Kupát nyert. A női élvonalat ráadásul úgy nyerte meg a csapattal, hogy az utolsó pár fordulóban is maximálisat kellett menniük, hiszen a végén a gólkülönbség döntött. A hajtás meghozta a gyümölcsét, hiszen a végén egy góllal megelőzve a nagy rivális Ferencvárost, a Győr lett az NBI bajnoka. A klubmérkőzések mellett Broch a világ élvonalába tartozó holland válogatott oszlopos tagja. Mindkét csapatban kezdőjátékos, és mind támadásban, mind védekezésben kulcsszerep hárult rá. 

Lent láthatjuk, hogy a hazai bajnokságban melyik játékos mennyi mérkőzésen lépett pályára. Természetesen Broch azok között van, akik a legtöbbet játszották. Mellette csak Bódi Bernadettnek van annyi találkozó a lábában, mint a holland klasszisnak. Esetükben nem csak arról van szó, hogy a jegyzőkönyvben szerepeltek, hanem valóban nagyon sokat voltak a pályán.

pastedGraphic_1.pngpastedGraphic_2.png

Broch esetében közre játszott, hogy Anja Althaus, a beálló váltására érkezett német játékos rengeteget bajlódott sérüléssel, így több komoly  (értsd nagy téttel bíró) meccsen  Broch egészen egyszerűen végigjátszotta a meccseket.