Megtartotta az elutazás előtti utolsó sajtótájékoztatóját a magyar válogatott Budaörsön online formában, amelyen részt vett Gulyás István szövetségi kapitány, Mikler Roland csapatkapitány, továbbá Lékai Máté és Nagy László csapatvezető, MKSZ alelnök.

Nagy László elmondta, hogy szeretnének a csoportban minél több pontot gyűjteni. A csapatban nagy a bizonyítási vágy, és úgy érzi sikerülhet a német válogatott legyőzése, majd hozzátette hogy a cél a világbajnokságon a legjobb nyolc közé kerülés.

Gulyás István szövetési kapitány kiemelte hogy az edzéseken a csapat jó hangulatban, remekül dolgozott, de kis deficitet érez a szlovákok elleni elmaradt felkészülési mérkőzés miatt. A vírushelyzetből adódó nehézségek miatt a VB esélyekről vakon tapogatóznak. Lépésről lépésre kell haladni, nem szabad senkit fél vállról venni. Említette hogy a legfrissebb hírek szerint pénteki első ellenfelünknél a Zöld-foki szigetek válogatottjánál több pozitív esetet regisztráltak. Az afrikaiak nagy része Európában játszik. Sikerült négy korábbi mérkőzésük felvételét megszerezni.

Mikler Roland kiemelte a tavalyi Európa-bajnokságot, ahol a csapat több kiváló mérkőzést játszott. A Pick Szeged hálóőre ezúton is kéri a csapatot, hogy kizárólag saját magukkal foglalkozzanak, és ne a körülményekkel, kutya kötelességük ugyanolyan mentalitást mutatni mint egy évvel ezelőtt.

Lékai Máté a tavalyi Európa-bajnokságot kihagyta, elmondása szerint azt tartja elsődlegesnek hogy a csapat tovább fejlődjön, minden téren jobbak és jobbak legyenek. Bízik benne, hogy sérülés nem okoz majd nehézséget és mindenkit elkerül a koronavírus.

Gulyás István nem nevezte meg, hogy kik lesznek a kimaradók. A világbajnokság rajtjára 16 játékos nevezhető, a torna során öt alkalommal lehet cserélni. Bodó Richárd gyermeke születése miatt később csatlakozik a többiekhez.

A magyar válogatott holnap repül Egyiptomba, majd a tervek szerint péntek este lejátssza első csoportmérkőzését a Zöld-foki Köztársaság válogatottja ellen.

 

 

fotó: magyarnemzet.hu

 

 

2529 megtekintés.

Megosztás