A kormány döntéseinek következtében nem volt egyértelmű, hogyan is folytatódnak a bajnokságok. Most az MKSZ közleményben adott hírt.

Az MKSZ közleményét szó szerint átvesszük:
“A Magyar Kézilabda Szövetség a 484/2020. (XI.10.) számú Kormányrendeletet „A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről” sportágra irányuló hatásai kapcsán az alábbi tájékoztatást adja.
A kormányrendelet szerint a versenyszerű sport folytatódhat, amatőr és hivatásos szinten egyaránt, így a szabályozás alapján valamennyi, az MKSZ által kiírt országos bajnoki és kupasorozat folytatódhat, és a megyei kézilabda-szövetségek által kiírt megyei bajnokságok küzdelmei is tovább játszhatók.
A versenyszerűen sportolók számára tartott edzésen vagy sportrendezvényen való részvétel céljából, edzés vagy sportrendezvény helyszínére közlekedés céljából, edzés vagy sportrendezvény helyszínéről a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés céljából este 20 óra és reggel 5 óra között megengedett a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely elhagyása, illetve a közterületen történő tartózkodás. Ennek értelmében lehet estébe nyúlóan edzésekre járni, tehát 8 óra után edzeni, vagy 8 után hazaérni, vagy 8 után menni edzésre, de okirattal kell ezt igazolni.
A versenyszerűen sportoló, amatőr és a hivatásos sportolók sportlétesítményben, szabadtéren és edzőtermekben is edzhetnek.
Zárt kapus mérkőzések
Valamennyi mérkőzést zárt kapuk mögött kell megrendezni, az MKSZ Szakmai- és Versenybizottságának 54./2020 (IX.04.) számú határozatában foglalt feltételek szerint, az MKSZ COVID-protokolljának betartása mellett.
A Magyar Kézilabda Szövetség folyamatosan nyomon követi a járványhelyzetet, a jogszabály-változásokat és a sportágon belüli adottságokat, és szükség esetén további döntéseket hoz a versenyrendszerrel kapcsolatos kérdésekről.”
Érdekes döntés egyébként. Ezen sorok írója Németországban él és edzősködik. Itt év végéig az összes amatőr bajnokságot felfüggesztették. Néhány fordulót rendeztek, de amint érkezett a második hullám, és emelkedett a fertőzöttek száma, azonnal közbe lépett a szövetség.
Borítókép: Debreceni Sportiskola

883 megtekintés.

Megosztás