Csütörtök rendezték meg a GOG-Veszprém BL-mérkőzést. A múlt heti kerethez képest a vendégeknél bekerült a kapus, Nagy Benedek Omar Yahia helyett, akinek begyulladt a korábban műtött térde.
A kapuban Ignacio Biosca kezdett, aki azonnal bemutatott egy védést. Nedim Remili 2 gólt lőtt, illetve 1 gólpasszt adott 10 perc alatt (6-6), de ezután volt néhány rossz megmozdulása, amelyet gyorsan kihasznált a GOG. Bő 18 perc után 12-8-ra vezetett a hazai együttes, átlövés, illetve gyors gólokat szerezve. Mensing ekkor már 4 gólnál tartott. Momir Ilic időt kért, mivel támadásban és védekezésben is sok pontatlanság volt észrevehető. Corrales első védése után emberelőnybe került a bakonyi csapat, a támadás végén Casado lőtt gólt. 15-10 után a következő 3 bakonyi gólt Kosorotov lőtte. A félidőben 18-14 állt az eredményjelzőn.
A GOG okosan, taktikusan játszott, ez pedig eredményes támadásokat hozott, ezenkívül érdemes megemlíteni, hogy Thulin 23 lövésből 9 alkalommal védett (39%). Mensing 6 gólt szerzett az első félidőben, a vendégeknél Remili és Kosorotov lőtt 3-3 gólt, de rengeteg lövést rontottak el emellé. A. Veszprém az első 10 percben jól kezdett támadásban, majd folyamatosan a beállót szerették volna megjátszani, amelyet a GOG sokszor levédekezett, így lövés nélkül fejeződött be néhány veszprémi támadás.
Az első félidő utolsó, majd a második játékrész első gólját is Eldeera szerezte. A különbség az első 10 percben nem változott, hiába harcolt ki emberelőnyt Fabregas. A kapuba érkezett Nagy Benedek, aki először lépett pályára BL-meccsen, de sajnos neki sem sikerült jól védenie. Az 50. percben már 30-23 volt a hazai előny, szinte minden támadásból gólt szerzett. Az utolsó 10 percben 7 gólt lőtt a Veszprém, de ezalatt 6 gólt kapott, így még a végére se sikerült felzárkózni. A végeredmény 36-30 lett.
A GOG az egész meccs során taktikusan támadott, a Veszprém kapusai összesen 9 védést mutattak be, ez csak 20%-os teljesítmény. Sajnos az átlövések ellen sem volt ellenszer.
A podcastben a kapusok teljesítményére is kitértünk: https://youtu.be/XEvq0Rj2hMs?si=YQqR4BHgNG9M3aqx
A GOG jól védekezett a beállók ellen és Remili hiába lőtt 7 gólt, sok eladott labdája és rossz lövése volt. Fabregas és Vailupau 5-5 alkalommal talált be, de sajnos kettőjük jó teljesítményük kevés volt a mai nap.
A GOG 3 győzelemmel kezdett a BL-ben, a Veszprém két győzelem után szenvedett vereséget. Jövő héten fontos bajnoki meccset játszik hazai pályán a bakonyi egyesület a Fradi ellen, a BL-ben legközelebb két hét múlva a Porto ellen lépnek pályára.
Fotók: Telekom Veszprém Handball Team Facebook
2450 megtekintés.