A magyar női junior válogatott három győzelemmel jutott tovább a csoportból. A középdöntő során a norvégok ellen kezdett a magyar együttes.

Az első támadás végén a norvég válogatott átlövés góllal szerzett vezetést. Az első magyar gól a 4. percben született, Varga Emília jól vette észre Szabó Lilit, aki pontosan fejezte be a támadást. Imre Szofi két védése után Varga Emília lövőcsel nélkül lőtte be a hétméterest (2-1).

A magyar együttes első néhány támadását túl gyorsan szerette volna befejezni a támadást, de ez nem vezetett eredményre. Majd sokkal megfontoltabb támadások jöttek, amelynek meg is lett az eredménye, hiszen a 16. percben Varga Emília góljával már öt góllal vezetett a magyar válogatott (10-5).

A 19. percben 10-6-nál időt kért Szilágyi Zoltán. A norvégok sorozatban négy támadást fejeztek be a szélről, de csak egy gólt lőttek, mivel Imre Szofi két lövést is kivédett, míg egyszer belépett a norvég szélső. 16-11 után a félidő utolsó két gólját a magyar együttes szerezte Vártok és Farkas révén (18-11).

Az első játékrészben nagyon jól működött a magyar csapat védekezése, támadásban pedig nagyon pontos, precíz befejezések által hamar eldöntötte a magyar együttes a mérkőzés kimenetelének sorsát. Az első félidőben Imre Szofi nagyon jó teljesítményt nyújtott a kapuban. Támadásban Varga Emília 4 gólt is lőtt 30 perc alatt, míg Csíkos Luca, Kovács Anikó, illetve Kövér Luca is 3-3 alkalommal betalált.

A második félidőt remekül kezdte a magyar együttes, két perc alatt három góllal növelte előnyét, így a 32. perc végén Szabó Anna második góljával már 10 gólt volt a különbség a két együttes között (21-11). A magyar együttes támadásban továbbra is jól játszott, viszont védekezésben több hiba is becsúszott. Szilágyi Zoltánnak ez láthatóan nem tetszett, de a mérkőzés kimenetelét nem befolyásolta.

Az 52. percben Csíkos Luca góljával már 30 gólnál tartott a magyar válogatott, majd 31-21-nél újra 10 gól volt közte. Ezután sorozatban öt norvég gól következett, így a végeredmény 31-26 lett.

A 45. percben 27 lőtt gólnál tartott a magyar együttes, míg az utolsó negyed órában „csak” négy gólt lőtt. Az utolsó 15 percben a magyar együttes támadásban sok hibát vétett, illetve védekezésre is kevesebb koncentráció jutott, így könnyebben kerültek helyzetbe a norvég játékosok.

A mérkőzés legjobbjának Farkas Júliát választották, aki öt gólt lőtt. Minden magyar mezőnyjátékos pályára lépett, míg Imre Szofi végigvédte a mérkőzést.

Farkas Júlia ezen a mérkőzésen több lehetőséget kapott irányítóban (viszont a mai mérkőzésen is sokszor jobbátlövő pozícióban játszott), ezt ki is használta, hiszen sokkal több lövést vállalt, illetve több gólpasszt is kiosztott. Csíkos Luca ma is remekelt, hat gólt szerzett.

Ha a dán válogatott ma pontot szerez Dél-Korea ellen, akkor a magyar válogatott matematikailag is továbbjut a negyeddöntőbe. A Dánia-Dél-Korea mérkőzés ma 18:30-kor kezdődik, a Sport 1 közvetíti azt a mérkőzést is.

A magyar együttes legközelebb kedden Dánia ellen folytatja a világbajnokságot 13:30-tól.

Szerdán nem rendeznek mérkőzést, majd csütörtökön a negyeddöntőket rendezik meg, míg pénteken már az elődöntőkre, vasárnap a helyosztókra kerül sor.

Forrás:

mksz.hu

 

Megosztás