Némi meglepetésre nehezen kezdte a mérkőzést a házigazda spanyol válogatott, de a szünet után ritmust tudtak váltani, így 29-13-as győzelemmel indították a világbajnokságot.

Elrajtolt a 25. női kézilabda-világbajnokság, amelynek idén Spanyolország ad otthont, összesen négy helyszínen: Granollers, Llíria, Castelló, Torrevieja. Továbbá ez lesz az első vb 1997 óta, amelyen 24 csapat helyett, már 32 vesz részt. A magyar válogatott 23. alkalommal lép pályára a világbajnokságok történelmében.

A nyitómérkőzést pedig, ahogy lenni szokott a házigazda játszotta, mégpedig az argentin válogatottal csapott össze José Ignacio Prades együttese, akik elveszítették Lara Gonzálezt, miután a balátlövő ujjtörést szenvedett a keddi edzésen.

Hazai góllal indult a torna, amit Cabral Barbosa szerzett, majd a következő három spanyol találatból még kettőt magára vállalt az átlövő, de az argentinok szépen tartották magukat és kétgólos különbségnél nem tudtak nagyobb előnyt kialakítani a házigazdák. Bő negyedóra játék után 6-5-ös állás volt olvasható az eredményjelzőn, aminek fő letéteményese Marisol Carratu volt, hiszen az argentin hálóőr fontos védéseket mutatott be – igaz a spanyol támadók is rengeteg ziccert hibáztak. A folytatásban sem tudtak Carmen Martinék érdemben elszakadni ellenfelüktől, így a félidőre 11-10-es eredménnyel vonulhattak a felek.

A fordulást követően sikerült az egyenlítés a kék-fehéreknek 11-11-nél, de a spanyolok „megrázták” magukat és a találkozó 41. percére 16-12-re növelték az előnyüket – először négy gólra hizlalva a különbséget a mérkőzésen – ami után egyből időt is kért Eduardo Gallaro. Valószínűleg ekkor fogytak el a tartalékok az argentin akkumulátorokból, hiszen 19 perces gólcsend következett a játékukba, ez idő alatt a spanyolok pedig tízre növelték az előnyüket, még Silvia Navarro is betalált az ellenfél üres kapujába.  Az összecsapás végére már csak a különbség volt kérdéses, végül a spanyolok 29-13-as győzelmet arattak; az argentin válogatott a második játékrészben csupán háromszor tudott eredményes lenni.

A hatvan perc legeredményesebb játékosa Carmen Martin és Cabral Barbosa lett 5-5 találattal, míg a mérkőzés emberének Silvia Navarrót választották meg.

 

557 megtekintés.

Megosztás