Ebben a szezonban három meccsen 12 gólnál tart a Budakalász jobbátlövője, Sinkovits Benjámin, de még látványosabb volt a játékos előző idénye, hiszen a 2022/23-as évadban minden sorozatot figyelembe véve 39 meccsen 184 találatig jutott. A játékossal többek között a kezdetekről, motivációs változásokról és a jövőbeni céljairól is beszélgettünk.
– Mesélnél kicsit a kezdetekről, hogyan ismerkedtél meg a sportággal?
– Talán tévében láttam először kézimeccset, és rögtön megfogott a játék miliője. Én is több sportágat próbáltam ki, sokáig teniszeztem, ám végül a kézilabda mellett kötöttem ki. Tetszett, hogy látványos a játék, illetve persze az is fontos volt, hogy csapatsportágról van szó, jó a közösségi szellem.
– Nálad is hosszú út vezetett a profi pályafutásig, mik voltak a legfontosabb fordulópontok?
– Alapvetően fontos kiemelni, hogy én utánpótláskoromban, sőt felnőtt karrierem elején is szélsőként kaptam szerepet. Először a PLER-ben jutottam lehetőséghez fiatalként, de persze komoly játékidőre még nem számíthattam. Később aztán játszottam még Balatonfüreden és Cegléden is a Budakalász mellett.
– Az utóbbi időszakban viszont átlövőként remekeltél, kinek az ötlete volt a posztváltás?
– Elkerültem Füredre szélsőként, majd amikor visszajöttem a Kalászhoz, felvetődött, hogy mi lenne, ha beljebb húzódnék. Azt tudni kell, hogy az alkatom alapján sosem voltam klasszikus szélső, így valahol adta is magát a váltás.
– Jól érzem, hogy Budakalászon találtad meg igazán a helyed?
– Igen! Csoknyai Istvánnal nagyon jó a kapcsolatom, az első pillanattól kezdve jól megértjük egymást. Alapvetően nekem kell, hogy néha rám szóljanak, egyszerűen olyan típus vagyok, akit muszáj keretek között tartani. Persze túlzásba sem szabad vinni, de Csoki nagyon jól találja meg ennek a módját. Kicsit olyan, mintha apa-fia kapcsolat lenne közöttünk.
Maga Csoknyai István is méltatta a 27 éves jobbátlövőt:
Harmadik szezonját kezdi nálunk Benjámin. A tavalyi volt számára a legjobb idény, hiszen meghatározó játékossá nőtte ki magát, támadásban és védekezésben egyaránt. Nagyon sok mérkőzésen vállalta magára a vezér szerepet, fontos pillanatokban vált nyerőemberré. Bízom benne, hogy ezeket a jó tulajdonságokat meg tudja tartani, vagy akár tovább is lesz képes fejleszteni.
– A teljesítményed az elmúlt két évben rengeteget javult. Ennek taktikai okai vannak, vagy inkább személyes változásról van szó?
– Talán utóbbi. Cegléden volt egy nagyon nehéz időszakom, a csapatnál sem volt minden rendben, és én sem voltam épp a toppon. Ott éreztem azt, hogy ennek így nem biztos, hogy van értelme, több munkát kell beletennem. Ennek az eredményeit látjuk most.
– Mik a céljaid a közeljövőben?
– Bár nagyon jó helyem van a jelenlegi csapatomban, idővel szeretném magam kipróbálni magasabb szinten is. Akár külföldön, de itthon is van néhány csapat, ahová szívesen szerződnék. Meglátjuk, milyen lehetőségeim lesznek.
Képek: Budakalász Facebook
2512 megtekintés.