A magyar női kézilabda-válogatott számára véget ért az Európa-bajnokság, az Elek Gábor és Danyi Gábor által vezetett csapat a 10. helyen végzett a kontinensviadalon. Az eredmény – főleg az elmúlt időszak világversenyeit nézve – reálisnak mondható, mégis nagyon keserű a szánk íze, ugyanis véleményem szerint több volt ebben az egészben. 

Arra vállalkoztam, hogy cikksorozatban mutatom be a válogatott szereplését, posztokra, vezetőségre lebontva, főleg annak fényében, hogy hamarosan olimpiai selejtező vár ránk. Elöljáróban leszögezném, hogy a cél nem a válogatott bármely tagjának a kritizálása, és az is lehetséges, hogy ha valaki máshogy látja a dolgokat, akkor neki van igaza. Első írásunk a kapusokkal foglalkozik. 

Egy csapat kapusteljesítményét statisztikai adatok alapján megítélni nem teljesen objektív, hiszen mindig csapatszinten kell nézni a látottakat. Ez a cikksorozat további részeire is érvényes, hiszen a kapusteljesítmény egyik legmeghatározóbb faktora az előtte lévő védekezés effektivitása. Nem mindegy, hogy valaki a norvég kapuban áll, vagy egy kevésbé hatékony védekezést produkáló csapatéban. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a magyar kapusok, tehát Bíró Blanka és Szikora Melinda mindent összevetve erős közepesen védtek, számszerűleg 29%-os védési mutatót produkáltak. Ha azonban hozzávesszük, hogy az előttük lévő védekezés finoman fogalmazva sem volt hatékony, akkor azt szűrhetjük le, hogy a kapusaink jól teljesítettek. A jó persze szubjektív, valaki mondhatja, hogy kevés, de szerintem a magyar csapat a kapuban rendben volt. 233 lövés érkezett a kapunkra, ebből 67-et védett ki a Bíró – Szikora páros. Janurik Kinga nem kapott lehetőséget, amelyet nem tartok nagy hibának, de szerintem kaphatott volna egy esélyt, hátha pluszt adhatott volna a magyar csapatnak. 

Ami a játékperceket illeti, egyértelműen látszik, hogy Bíró Blanka volt a válogatott első számú kapusa. A Ferencváros hálóőre 243 percet volt pályán, míg Szikora Melinda 99 percet állt a kapuban. 

 

Bíró Blanka (26 éves)

 

A Ferencváros kapusa mindent összevetve 30%-kal védte a kapuját, ezzel egyébként 13. az EB kapusai között, ami az összes lövést figyelembe veszi. 

 

153 lövés ment kapura, amelyből 46-ot hárítani tudott. 19 gyorsindítást volt ellene, amelyből négyet védett.

 

Szikora Melinda (32 éves)

 

A Siófok hálóőre 26%-os mutatóval zárta a tornát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

76 lövés ment a kapujára, amelyből 20-at hárítani tudott. Volt, amiben Szikora Melinda kimagaslott, ez pedig a büntetők védése. Ebben hatodik helyen van jelenleg.

Az összesített kapustatisztika hat mérkőzés után így fest:

Ami a támadási mutatókat illeti, mert ilyenről is lehet beszélni a kapusok esetében, abban van még javulni való.  Természetesen a gyorsindításokra gondolok. Jó védekezés, kapusvédés/mellé, fölé, hosszú indítás, gól. Ez lenne az optimális. Bíró Blankának kettő, Szikora Melindának egy gólpassza van, ami kevésnek tűnik. Bírónak van egyébként egy gólja is. Ez a témakör természetesen komplex, hiszen ahhoz, hogy legyenek gyorsindítások és lerohanások, jó védekezés szükségeltetik, minden mindennel összefügg ebben az esetben is.

Az olimpiai selejtező fényében:

A magyar válogatott kapus szinten „megvan”. Nincsenek világklasszis kapusaink szerintem, de képesek világklasszis szinten védeni. A selejtezőig nem sok idő van, ezért fontos, hogy olyan kapusok legyenek a válogatottban, akikkel a csapat tagjai már együtt játszottak, gyakoroltak. Nem kérdés, hogy a védekezésen javítani kell, de én nem változtatnék a Bíró-Szikora-Janurik trión. Ez nem azt jelenti, hogy a későbbiekben például Pásztor Bettinát (Kisvárda) vagy Triffa Ágnest (Vác) el kellene felejteni, ráadásul „alulról” is tehetséges kapusok érkeznek.

Az olimpiai selejtezőre az EB-re is nevezett három kapust választanám.

A következő rész: balszélsők.

 

Fotók, képek, statisztikák: MKSZ, EB hivatalos honlapja

 

4826 megtekintés.

Megosztás