A magyar női kézilabda-válogatott számára véget ért az Európa-bajnokság, az Elek Gábor és Danyi Gábor által vezetett csapat a 10. helyen végzett a kontinensviadalon. Az eredmény – főleg az elmúlt időszak világversenyeit nézve – reálisnak mondható, mégis nagyon keserű a szánk íze, ugyanis véleményem szerint több volt ebben az egészben.

Arra vállalkoztam, hogy cikksorozatban mutatom be a válogatott szereplését, posztokra, vezetőségre lebontva, főleg annak fényében, hogy hamarosan olimpiai selejtező vár ránk. Elöljáróban leszögezném, hogy a cél nem a válogatott bármely tagjának a kritizálása, és az is lehetséges, hogy ha valaki máshogy látja a dolgokat, akkor neki van igaza. A hatodik rész a szövetségi kapitányokkal foglalkozik.

Na, igen, ez egy rendkívül nehéz feladat, és nem csak azért, mert kis túlzással mindenki Elek Gábor és Danyi Gábor fejét követeli, hanem azért is, mert nem minden döntés mögé látunk bele, hiszen nem vagyunk ott az edzéseken, megbeszéléseken, videózásokon. Lehet, hogy adott esetben azt kiabáljuk, hogy rossz döntést hoztak a szövetségi kapitányok, pedig lehet, hogy megfontolt gondolatmenetek előzték meg azt, csak épp nem úgy sült el, ahogy.

Már az EB alatti mérkőzéselemzéseknél is leírtam, és most is megteszem: mind Elek Gáborral, mind Danyi Gáborral nincs gondom, azonban az eredmények és a látottak fényében vannak olyan döntések, amelyek egészen egyszerűen számomra megmagyarázhatatlanok, és szeretném megérteni őket. Azonnal hozzátenném, hogy fejétől bűzlik a hal, és ez nem csak a szövetségi kapitányok – csapat konstellációra érvényes, hanem az MKSZ – szakvezetők párhuzamra is. A Rasmussen-éra nem volt sikeres, ezt kijelenthetjük, de az Magyar Kézilabda Szövetség kvázi blamálta magát azzal, hogy előbb meghosszabbította a dán szakember szerződősét, majd három hónap múlva kapkodva menesztette. Ez szerintem óriási hiba volt, az eredménytelenség függvényében is, mivel olyan edzőről beszélünk, aki eddig mindenhol sikeres volt, és legalább az elképzelést láttuk, a koncepciót, hogy mit is szeretnénk. A Danyi-Elek kettős amolyan vészmegoldás volt, de a már kialakult helyzetben a legjobb elgondolásnak tűnt, hogy a két honi topcsapat edzőjét bízza meg a válogatott irányításával. Akkor még ugye úgy volt, hogy hamarosan olimpiai selejtezőt kell játszani, a világjárvány szinte képben sem volt.

A két szövetségi kapitányos elgondolás a fentiek miatt racionális döntés volt, azonban az ő feladatuknak a kommunikálása hibás. Danyi Gábor felel a védekezésért, Elek Gábor a támadásért. Nem tudom, hogy a világon volt-e ilyenre példa, mi megpróbáltuk, és csúnyán felsültünk vele.

Néhány pontban összegyűjtöttem, hogy nekem mi volt a legnagyobb gondom az ő tevékenységükkel. Egy korábbi írásomból is merítek, egyszer már érintettem a témát. Mindegyikkel érdemes és kell is vitatkozni, és bár eme sorokat nem fogják olvasni, érdekelne a véleményük a témában.

  • Célkitűzés. Többször elhangzott, többször is elmondták az érintettek, hogy az EB-n nincs célkitűzés. Ez szerintem rossz kommunikáció, és csak részben hibásak ezért a szövetségi kapitányok; ebben inkább az MKSZ a ludas. Ettől függetlenül ki lehet állni a sportágat szerető emberek elé, és többet között ilyet mondani: bár az MKSZ részéről nincsenek konkrét célkitűzések, mi ezt meg ezt meg azt szeretnénk magunk elé kitűzni. Szeretnénk gyakorolni az olimpiai selejtezőre, szeretnénk a taktikai elemeket éles helyzetben kipróbálni, a védekezési formációkat komoly ellenfelekkel tesztelni, a fiatal játékosokat beépíteni, szoktatni a felnőtt világversenyek atmoszférájához vagy hasonlók. Állítom, hogy egy hasonló kommunikáció tompította volna a most kialakult “népharagot”, mert ez teljesen racionális, elfogadható célkitűzés lett volna a csapat részéről.
  • Az időkérések. Mindenkit megnyugtatok, ha ezt a TF-en egy gyakorlati vizsgán így adták volna elő a szövetségi kapitányok, akkor nem lenne diplomájuk. NEM. Ilyen időkérés viccen kívül NBII-ben sincs. Azt, hogy be kell lőni a ziccereket, meg vissza kell futni, az nem lehet egy válogatott szakvezetőinek az összes mondanivalója, ugyanis ez nagyjából a minimum. Hogyan kellene belőni a ziccereket, mit csináljanak másképp a lányok, mi a hiba a visszarendeződésben, hogy lehetne azon javítani, hova kellene lőni a kapusnak, melyik taktikai játékelemmel lehetne még több esély a gólszerzésre? A gyengélkedő játékosokat biztatni, akinek meg szükséges, annak nem ártana egy célzott, nem is annyira burkolt megfeddés. A magyar játékosok poroszos nevelési rendszerben szocializálódtak a sportba. Elég csak az elavult testnevelési órákra gondolni, vagy hogy az edzők hogyan kezdenek foglalkozni a gyerekekkel. A sportban (is) három fő vezetési stílus létezik. A demokratikus, az autokratikus és az úgynevezett Laissez-faire. Teljesen homogén vezetési stílus nem nagyon van, ezek mindig vegyesek, és az határozza meg a vezetési stílust, hogy melyik a legjellemzőbb a fent felsoroltakból. A magyar edzői vezetési stílus inkább autokratikus, az északi, vagy nyugati inkább a demokratikus és Laissez-faire keveréke. Az én személyes véleményem, hogy még egy válogatottban is belefér az, hogy az edző felemeli a hangját, számon kér, és persze az pedig kötelesség, hogy egyértelmű utasításokat adjon. Ha a két szövetségi kapitány visszanézi az időkéréseket, szerintem elszégyellik magukat. Mert bizony tudnak ők jobbat is, a “nyugi, jó lesz” meg “szedd össze magad” teljesen idegen szerintem.
  • Motiváció. Számomra úgy tűnik a két Gábor viselkedése (és biztosan nem ez az igazság persze), mintha csak olyan kötelező rendezvény lenne ez az EB, amire meghívták őket, és ott kell lenniük. Ha nem így van, az azért baj, mert nem látszik, hogy nem így lenne, ha meg így van, az meg eleve baj. Mint amikor a feleséged nyüstöl, hogy menjetek el valami vendégségbe, de neked semmi kedved hozzá, mert eleve játszik a kedvenc focicsapatod, utána meg James Bond-maraton van a tévében, de mivel szereted őt, ezért elmész. DE: nem mindig tudsz vidám arcot vágni, és leplezni azt, hogy nem szívesen vagy ott. Pont ezt érzem. Mintha nem 100%-on égnének, mintha mindegy lenne, mi történik a válogatottal. Olyan időkéréseket produkálnak, amelyet nem hogy tényleg NBII-ben lennének szürrealisztikusak, hanem bármely random ember a kézilabdás fórumokról vagy egy volt kézilabdás szülő is különbet mondott volna.
  • Terv. Azt látom minden válogatottnál, még a csoportból kiesett szerbeknél is azt tapasztaltam, hogy van az edzőknek tervük. Kidolgozott, átgondolt terv, ami ha nem sikerül, akkor van “B” és esetleg “C” terv is. Őszintén, ti érzitek ezt a magyar válogatottnál? Nyilván van, de sem a reagálás effektivitása, sem a time-ing, sem az eredeti terv nem üti meg azon szakvezetők szintjét, akik egy nemzet válogatottját vezetik. Számomra érthetetlen, hogy miért nem alkalmazunk többféle védekezést, ha egyszer az egyik nem eléggé effektív. Legalább megpróbálni egy 5:1-et vagy bármit, aztán ha nem sikerült, hát ez van, de MEGPRÓBÁLTUK!
  • Modern kézilabda: Amelyben persze mindig mindennel összefügg. A magyar válogatottnak rendkívül kevés gyors gólja van, indításra, lerohanásra gondolok. Ez persze összefügg azzal, hogy a védekezés sem muzsikált valami fényesen, úgy meg nehéz előre szaladni. Ha egyszer valamiért áttörhetetlen egy – többek között holland – hatos fal, akkor miért nem próbálunk meg 7:6 ellen támadni? Ha nem jön össze, nem buktunk semmit, de legalább megpróbáltuk. Gyors szélsők vannak a cseréhez, a kapusaink is tudnak futni, egy felkészült csapatnak nem lehet gond elővenni. Szinte minden csapat játszotta vagy elővette ezt a támadási taktikát, amikor égett a ház, vagy eleve ez volt a legjobb választás egy adott ellenféllel szemben.
  • Kishitűség. Vagy nem is tudom, mi a legjobb szó rá, amelyet a következő válasz támaszt alá.
    – Ezek szerint tényleg ez a szereplés és a tizedik helyezés a realitás? Itt tartunk?
    – Jelen pillanatban igen. Csodák nincsenek, illetve nem itt vannak, hanem egy másik világban. (NSO)

Akkor úgy látszik, hogy a horvátok más világban élnek. Úgy látszik, hogy mindegyik egyén vagy csapat, amely a jobb eredmény ér el, mint amelyet a racionalitás esetben várnánk tőle, más világban él. Én nem tudom, milyen szemléletben küldik fel a skandináv csapatokat a pályára, vagy a horvátokat, igazából bármelyiket, de úgy néznek ki, hogy tele vannak önbizalommal, motiváltak, nem adják fel, küzdenek. Ez persze szerintem a minimum, ha valaki a saját országát képviseli egy világeseményen. Nem azt mondom, hogy a magyar játékosok nem voltak motiváltak, de azt igen, hogy ha rosszul mennek a dolgok, akkor szerintem előbb adjuk fel, mint bármelyik csapat az EB-n. Úgy hírlik, dolgozik sportpszichológus a válogatottnál. Én nem találtam ezzel kapcsolatos hírt, ugyanakkor ha volt is a csapat mellett sportpszichológus, ott volt-e Dániában a lányok mellett? Volt-e napi kontakt vele? Nem megbántva ismeretlenül a személyét: látva a válogatott többszöri összeomlását, nyugodt-e a szakmai lelkiismerete?

 

“Tudomásul kell vennünk, jelenleg itt tartunk” – nyilatkozta Danyi Gábor, és ezzel mi nem értünk egyet. Még egyszer: ha a magyar válogatott szövetségi kapitányain látnánk, hogy mindent megtesznek a csapat sikeréért, akkor a vereségek sem lennének ennyire fájóak. A napokban volt egy interjú Danyi Gáborral, amelyben leszögezte, hogy: “Fel sem vetődött bennünk az Európa-bajnoki szereplés után, hogy bármelyikünk is feladná.” Ez gond. És nem azért, mert nekik most mindenféleképpen le kellene mondaniuk, hanem azért, mert egy ilyen kilátástalan szereplés után ez az erkölcsi minimum. Ettől függetlenül nem gondolom azt, hogy a selejtező előtt váltani kellene. Az MKSZ sem gondolja így, ez kiderült, ő kasszisztálnak ehhez az egészhez. Rendkívül kevés idő van a felkészülésre, és szerencsére már másnak is eszébe jutott (Borsos Attila), hogy talán akkor úgy kellene csinálni a versenyprogramot, hogy az jó legyen a válogatottnak. Szerintem is teljesen logikus, főleg úgy, hogy csak néhány napig készülhet együtt a válogatott a sorsdöntő kvalifikáció előtt.

Az olyan kritikák, amely szerint Elek Gábor rágózik, meg Danyi csak úgy áll, teljesen indokolatlanok és feleslegesek. Ha megverjük a horvátokat és a hollandokat, akkor vajon gond lenne, hogy Elek Gábor rágózik? A kritikával nem szabad átesni a ló túloldalára sem. Reméljük, hogy a szövetségi kapitányok leszűrik a konzekvenciát, és úgy készítik fel a lányokat az olimpiai selejtezőre, hogy elfeledtetik velünk ezt az EB-t. Hajrá, magyarok!

A következő cikk a magyar válogatott összeteljesítményével fog foglalkozni, különös tekintettel azokkal a pontokkal, amelyekben a mezőnynél is gyengébbek voltunk.

Fotók, képek, statisztikák: MKSZ, EB hivatalos honlapja

7856 megtekintés.

Megosztás