Site icon Handballexpert

Női EB: A magyar válogatott értékelése – VI. rész, szövetségi kapitányok

A magyar női kézilabda-válogatott számára véget ért az Európa-bajnokság, az Elek Gábor és Danyi Gábor által vezetett csapat a 10. helyen végzett a kontinensviadalon. Az eredmény – főleg az elmúlt időszak világversenyeit nézve – reálisnak mondható, mégis nagyon keserű a szánk íze, ugyanis véleményem szerint több volt ebben az egészben.

Arra vállalkoztam, hogy cikksorozatban mutatom be a válogatott szereplését, posztokra, vezetőségre lebontva, főleg annak fényében, hogy hamarosan olimpiai selejtező vár ránk. Elöljáróban leszögezném, hogy a cél nem a válogatott bármely tagjának a kritizálása, és az is lehetséges, hogy ha valaki máshogy látja a dolgokat, akkor neki van igaza. A hatodik rész a szövetségi kapitányokkal foglalkozik.

Na, igen, ez egy rendkívül nehéz feladat, és nem csak azért, mert kis túlzással mindenki Elek Gábor és Danyi Gábor fejét követeli, hanem azért is, mert nem minden döntés mögé látunk bele, hiszen nem vagyunk ott az edzéseken, megbeszéléseken, videózásokon. Lehet, hogy adott esetben azt kiabáljuk, hogy rossz döntést hoztak a szövetségi kapitányok, pedig lehet, hogy megfontolt gondolatmenetek előzték meg azt, csak épp nem úgy sült el, ahogy.

Már az EB alatti mérkőzéselemzéseknél is leírtam, és most is megteszem: mind Elek Gáborral, mind Danyi Gáborral nincs gondom, azonban az eredmények és a látottak fényében vannak olyan döntések, amelyek egészen egyszerűen számomra megmagyarázhatatlanok, és szeretném megérteni őket. Azonnal hozzátenném, hogy fejétől bűzlik a hal, és ez nem csak a szövetségi kapitányok – csapat konstellációra érvényes, hanem az MKSZ – szakvezetők párhuzamra is. A Rasmussen-éra nem volt sikeres, ezt kijelenthetjük, de az Magyar Kézilabda Szövetség kvázi blamálta magát azzal, hogy előbb meghosszabbította a dán szakember szerződősét, majd három hónap múlva kapkodva menesztette. Ez szerintem óriási hiba volt, az eredménytelenség függvényében is, mivel olyan edzőről beszélünk, aki eddig mindenhol sikeres volt, és legalább az elképzelést láttuk, a koncepciót, hogy mit is szeretnénk. A Danyi-Elek kettős amolyan vészmegoldás volt, de a már kialakult helyzetben a legjobb elgondolásnak tűnt, hogy a két honi topcsapat edzőjét bízza meg a válogatott irányításával. Akkor még ugye úgy volt, hogy hamarosan olimpiai selejtezőt kell játszani, a világjárvány szinte képben sem volt.

A két szövetségi kapitányos elgondolás a fentiek miatt racionális döntés volt, azonban az ő feladatuknak a kommunikálása hibás. Danyi Gábor felel a védekezésért, Elek Gábor a támadásért. Nem tudom, hogy a világon volt-e ilyenre példa, mi megpróbáltuk, és csúnyán felsültünk vele.

Néhány pontban összegyűjtöttem, hogy nekem mi volt a legnagyobb gondom az ő tevékenységükkel. Egy korábbi írásomból is merítek, egyszer már érintettem a témát. Mindegyikkel érdemes és kell is vitatkozni, és bár eme sorokat nem fogják olvasni, érdekelne a véleményük a témában.

Akkor úgy látszik, hogy a horvátok más világban élnek. Úgy látszik, hogy mindegyik egyén vagy csapat, amely a jobb eredmény ér el, mint amelyet a racionalitás esetben várnánk tőle, más világban él. Én nem tudom, milyen szemléletben küldik fel a skandináv csapatokat a pályára, vagy a horvátokat, igazából bármelyiket, de úgy néznek ki, hogy tele vannak önbizalommal, motiváltak, nem adják fel, küzdenek. Ez persze szerintem a minimum, ha valaki a saját országát képviseli egy világeseményen. Nem azt mondom, hogy a magyar játékosok nem voltak motiváltak, de azt igen, hogy ha rosszul mennek a dolgok, akkor szerintem előbb adjuk fel, mint bármelyik csapat az EB-n. Úgy hírlik, dolgozik sportpszichológus a válogatottnál. Én nem találtam ezzel kapcsolatos hírt, ugyanakkor ha volt is a csapat mellett sportpszichológus, ott volt-e Dániában a lányok mellett? Volt-e napi kontakt vele? Nem megbántva ismeretlenül a személyét: látva a válogatott többszöri összeomlását, nyugodt-e a szakmai lelkiismerete?

 

“Tudomásul kell vennünk, jelenleg itt tartunk” – nyilatkozta Danyi Gábor, és ezzel mi nem értünk egyet. Még egyszer: ha a magyar válogatott szövetségi kapitányain látnánk, hogy mindent megtesznek a csapat sikeréért, akkor a vereségek sem lennének ennyire fájóak. A napokban volt egy interjú Danyi Gáborral, amelyben leszögezte, hogy: „Fel sem vetődött bennünk az Európa-bajnoki szereplés után, hogy bármelyikünk is feladná.” Ez gond. És nem azért, mert nekik most mindenféleképpen le kellene mondaniuk, hanem azért, mert egy ilyen kilátástalan szereplés után ez az erkölcsi minimum. Ettől függetlenül nem gondolom azt, hogy a selejtező előtt váltani kellene. Az MKSZ sem gondolja így, ez kiderült, ő kasszisztálnak ehhez az egészhez. Rendkívül kevés idő van a felkészülésre, és szerencsére már másnak is eszébe jutott (Borsos Attila), hogy talán akkor úgy kellene csinálni a versenyprogramot, hogy az jó legyen a válogatottnak. Szerintem is teljesen logikus, főleg úgy, hogy csak néhány napig készülhet együtt a válogatott a sorsdöntő kvalifikáció előtt.

Az olyan kritikák, amely szerint Elek Gábor rágózik, meg Danyi csak úgy áll, teljesen indokolatlanok és feleslegesek. Ha megverjük a horvátokat és a hollandokat, akkor vajon gond lenne, hogy Elek Gábor rágózik? A kritikával nem szabad átesni a ló túloldalára sem. Reméljük, hogy a szövetségi kapitányok leszűrik a konzekvenciát, és úgy készítik fel a lányokat az olimpiai selejtezőre, hogy elfeledtetik velünk ezt az EB-t. Hajrá, magyarok!

A következő cikk a magyar válogatott összeteljesítményével fog foglalkozni, különös tekintettel azokkal a pontokkal, amelyekben a mezőnynél is gyengébbek voltunk.

Fotók, képek, statisztikák: MKSZ, EB hivatalos honlapja

Megosztás
Exit mobile version