Hiába vezetett már hat góllal is a zöld-fehér alakulat a Debrecen az utolsó pillanatig küzdött, sőt az utolsó percekben a vezetést is átvette Szilágyi Zoltán csapata, de az újabb bravúr nem jött össze számukra, így a győriek jutottak a holnap női Magyar Kupa négyes döntőjébe.

Idei szezonban valódi klasszikusnak mondható ez a párharc, hiszen a bajnokságon túl, már a Bajnokok Ligájában is oda-vissza összecsapott a két alakulat. A győriek az NB1-en túl, a hazai BL mérkőzésüket is megnyerték, míg a visszavágón egy 39 mérkőzéses rossz sorozatot szakított meg a Debrecen, amikor 29-28-re felülmúlta a zöld-fehéreket.
Így tehát mondhatni jól ismeri egymást a két klub, hova tovább a tavalyi négyes döntőben is az első elődöntőben csapott össze a két gárda, így már aligha tudott egymásnak újat mutatni a két fél.

Planéta Szimonetta és Veronica Kristiansen gólokkal indult a találkozó, majd 3-2-es debreceni vezetést követően egy 4-0-ás sorozatot produkált az ETO. Ez idő alatt a már említett Kristiansen mellett Stine Oftedal teljesített kiemelkedően, aki a góljai mellett a beállókat is rendre megtalálta.
Majd a 10. percben érkezett Hornyák Dóra a védelem közepére, öt perccel később Füzi-Tóvízi Petra váltotta Tamara Haggerthyt, majd egyből góllal mutatkozott be. Kácsor Gréta is hasonlóan járt el, érkezését követően azonnal bevette Sandra Toft kapuját.
A kapusok egyébként nem nyújtottak extra teljesítményt, de a mérleg nyelve egyértelműen a győriek felé billent az első játékrészben.

A 20. percben újra döntetlen lett az állás, amikor 10-10-nél utolérte ellenfelét a Loki. Felzárkózásában nagy szerepet játszott a debreceni védekezés, ami sokkal gyorsabb lett, valamint a győrieket a csapat forgatása is hátráltatta, hiszen Ana Gros egy gólpassz mellett, nem tudott veszélyesebb akciót bemutatni.

Majd a hajrára visszatért a kezdő belső hármasa a zöld-fehéreknek, így az Oftedal-Kristiansen-Nze Minko tengely a szünetre négyre tudta növelni az előnyét (16-12), igaz 13-11-es állásnál Töpfner Alexandra tőle szokatlan módon hibázott hétméterest, hiszen a kaput sem találta el.

Fordulást követően, ahogy az első, úgy a második játékrész is Kristiansen-Planéta gólváltással indult. Majd amikor öt góllal 23-18-ra vezetett a Győr, akkor Szilágyi Zoltán kért időt, ezt követően Catherine Gabriel fontos védéseket mutatott be egymásután, de a támadásokba hiba csúszott a debrecenieknél, így ekkor még nem sikerült a felzárkózás.

24-18-as állást követően még több védés érkezett a Gabrieltől, míg a 7-6 elleni játék, valamint Jovana Jovovics remek teljesítménye egyre közelebb hozta a hajdúságiakat, így 26-23-nál Ulrik Kirkely hívta magához a lányait. Aztán már 27-27-es állásnál ismét elmondhatta gondolatait a mérkőzésen utoljára csapatának, hiszen támadásban nem működött a Rába-parti gépezet. A taktikai megbeszélést követően de Paula lőtt fölé, majd Kácsor Gréta góljával, újra a Debrecennél volt a vezetés 27-28-nál.

Az utolsó percekben, azonban ismét jött az Oftedal varázslat és Brattsettel összejátszva két gólt is szerzett az ETO, amivel 29-28-ra megtudta nyerni a találkozót, ezzel pedig a holnapi döntőbe jutott.
Habár még a Lokinak volt esélye és egy időkérése a döntetlenhez, azonban a támadásból nem született találat.

Végeredmény: Győri Audi ETO KC – DVSC Schaeffler – 29:28 (16:12)

Kari Brattset, Veronica Kristiansen és Töpfner Alexandra is egyaránt hatszor volt eredményes.

fotó: Nász Nikolett

Megosztás