A meccs hőse a bukaresti kapuban Evelina Eriksson volt.

A múlt heti bravúros pontszerzés után némileg megnövekedett elvárásokkal kezdhette meg hazai pályán a CSM Bukarest elleni mérkőzést az a DVSC, amely a továbbjutás szempontjából egyre jobb helyzetbe került az elmúlt fordulókban.

Most viszont visszafogottabban kezdte a meccset az ezúttal hazai pályán játszó együttes. A ziccerek értékesítésével már kezdetben is nagy gondok akadtak, és védekezésben is több hibát láthattunk, főként a beálló körüli védekezés kapcsán. Szilágyi Zoltán első időkérése után javult a helyzet, szépen kezdtek jönni a debreceni gólok, de a plafont nem sikerült áttörni. A szélsőhelyzetekkel óriási gond akadt, de belső előnyszerzésekkel azért tudott gólokat szerezni a DVSC, ám még mindig túl sok volt a könnyű hiba.

A második játékrész elején volt egy jobb időszaka a Lokinak, ekkor a ziccerek is jobb százalékkal mentek be, lehetett reménykedni egy jelentősebb felzárkózásban, de összességében azért elmondható, hogy a Bukarest kézben tartotta a meccset, és nagyrészt Evelina Eriksson védéseinek és a viszonylag jó helyzetkihasználásnak köszönhetően végül simán nyerte meg a találkozót. Nem játszott igazán jól egyik csapat sem, és ahogy Szilágyi Zoltán is elmondta a mérkőzés utáni interjúban, a Lokinak még minden bizonnyal tanulnia kell azoknak a szitucáióknak a kezelését, amikor fel kell adniuk az outsider szerepet.

Hazai oldalon örülhettünk Planéta Szimonetta váratlanul jó teljesítményének; a magyar átliövő hat góllal zárt. A Bukarestnél Stoica teljesítménye jelentett hasonló meglepetésfaktort.

DVSC Schaffler-CSM Bukarest: 23-30 (9-15)

Kiemelt kép: Handball World

1279 megtekintés.

Megosztás