A múlt heti Bajnokok Ligája forduló számos meglepetést tartogatott, az előzetesen tippelt hazai győzelmek közül kettőnél bombameglepetés született. A német második Flensburg, Párizsból hozta el a két pontot, míg a francia második, Kielben porolta el a zebrákat, hihetetlen magabiztossággal. A többi helyszínen nagyjából a várt eredmények születtek, Szegeden pedig újabb fertőzöttet találtak, a Vardar meccse pedig ismét halasztásra kerül. A nagy helyezkedésben látunk magabiztos, kiegyensúlyozott teljesítményeket, és kiábrándító csapatokat is.

A csoport

Breszt – PSG

A beloruszok a hazai Vardar-verés után Portóban szenvedtek vállalható vereséget. Az ő teljesítményük eddig a vállalható kategóriába tartozik. Az utolsó nyolc breszti gólból hetet a bosnyák Paníc jegyzett, a 29 éves játékos tartotta meccsben a Meskovot. Érdemes lesz a teljesítményét figyelni a jövőben.

A párizsiak az első heti pihenő után győzelmi esélyekkel várták a Flensburg elleni hazait, és a szünetben még semmi nem utalt arra, hogy a végén vereséggel hagyják el a parkettet. A második félidőben a németek kiváló játékára nem volt viszont válaszuk, és a végén Gottfridsson talált be. A mérkőzésen látszott a PSG középső játékán a bizonytalanság, Prandi gyenge teljesítménye elgondolkodtató. Bresztben nyerniük kell, nem lesz könnyű, inkább kínlódós, de be tudják húzni.

Breszt – PSG (2); -3,5 (PSG)

Flensburg – Porto

Két mosolygós csapat találkozik Flensburgban. A németek óriási bravúrt mutattak be a párizsi csarnokban, Wanne ismét brillírozott, 6 gólt szerzett a mérkőzésen, de egyre inkább látni Mensah Larsen és Pelko Domen helyét is a gépezetben. A kettős terhelés majd októbertől érkezik, addig legszebb arcukat mutogatják Európának.

A Porto feledtetni tudta az első fordulós hazai botlást, és legyűrte végül a Breszt csapatát otthon. Most viszont utazni kell. A hét egyik legnagyobb kérdése, melyik arcukat látjuk a szerdai meccsen. Amennyiben az első fordulós kínlódás ismétlődik meg, kevés sanszuk lesz. Én javuló játékot várok tőlük, de ez csak arra lesz elég, hogy megszorongassák Machulla csapatát.

Flensburg – Porto (1); -1,5 Flensburg

Szeged – Vardar – ELHALASZTVA

Immár mind a Szeged, mind a Vardar második meccse marad el. Nagy kérdés, mennyire sikerül Szegeden úrrá lenni a fertőzéshullámon, mivel már most raklapszám maradnak el a meccsek, nem látni hogyan lehet majd ezeket pótolni, formába kerülni, stb. A jelenlegi helyzet nem túl biztató a jövőre nézve, és talán az információáramlás is működhetne jobban.

Elverum – Kielce

A norvégok nem játszottak a múlt héten, míg a Kielce csak annyit adott ki magából, mint amennyire feltétlen szükség volt. A Szeged sokáig megnehezítette a lengyelek dolgát, a véghajrában egy gólra közelítették meg a sárgákat. Dujshebajev csapatát meglepték a hét a hat elleni játékkal, de idővel jöttek az üres kapus gólok, amivel tartani tudták a különbséget. Mindenesetre ebből a meccsből kiindulni, vagy esetleg építkezni nem lehet. Alapból a Kielce jobb csapat, mint az Elverum, viszont a formákat elnézve előfordulhat, hogy meglepetés születik. Szerintem nem kap ki az Elverum

Elverum – Kielce (1); -0,5, Elverum

B csoport

Motor – Veszprém

Zadar – Nantes – Zaporizzsja. Szeptemberben ezeken a helyszíneken vizitál(t) a Veszprém. Gondolom kicsit elegük lehet a sok utazásból, mindenesetre eddig ezeken az utazásokon nagy sikereket értek el, miközben a komplett csapat (lekopogom) egészséges maradt. A csapat álomszerűen kezdte a szezont, hozta a nehezebbnek gondolt franciaországi csoportmérkőzést, majd magabiztosan gázolta le otthon az underdog Zágrábot. Minden szép és jó, mondhatnánk, szerda este azonban oda kell figyelni. Az ukránok bár nulla ponttal állnak, letudták a Barca-Aalborg kettőst, és mai napon kipipálhatják a veszprémi csapást is. Azt várjuk kicsit szívósabb lesz a Motor, és talán fáradtabb arcát mutatja a Telekom, de így is stabil 6-7 gólos különbséget tippelünk. Egyedül azt nem merjük megjósolni, hogy a mai napon mely játékosok cipelik majd a zongorát. Mindannyian azt szeretnénk, hogy olyanok, akik eddig talán szürkébbek voltak.

Motor – Veszprém (2), -5,5, Veszprém

Zagreb – Aalborg

Lassan ott tartunk, hogy a derék horvátok a saját csarnokukban sem mehetnek biztosra senki ellen sem. Két hete, az első beharangozóban az évad legfakóbb alakulatának tituláltuk őket, két nehéz meccsen igaz, de momentumuk se nagyon volt. Sok jóra a mai napon se számíthat a Vori-alakulat, a négy ponttal rajtoló Aalborg lesz a vendégük. A dánok tavaly a csoport aljával kezdték a szereplésüket, a sorsolás idén is hasonlóképpen alakult, de a következő fordulóban a Nantes érkezik, hat ponttal mennének bele abba a párharcba.

Zagreb – Aalborg (2), -2,5 Aalborg

 

Celje – Kiel

Olyan verést kapott a Kiel a múlt héten a Sparkassen Arenában, amire évek óta nem volt példa. A magabiztos Nantes olyan nemes egyszerűséggel őrölte fel a német alakulatot, hogy az már ijesztő volt. A kieli sztárok (Sagosen, Weinhold, Ekberg és Duvnjak) lőlapja meglehetősen nagy tanácstalanságról árulkodik, mind kapusteljesítményben, mind emberelőnyös / emberhátrányos helyzetekben gyengén muzsikáltak a hazaiak. A sebekre gyógyírt jelenthetett a hétvégi szuperkupa győzelem a Flensburg ellenében. Ezekkel az előjelekkel kell meglátogatniuk a Zlatorogot, ahonnan mostanság könnyedén el lehet hozni a pontokat. A szlovénok Barcelonát hagyták el 42 db tisztességes gombóccal, a mérkőzés legeredményesebbje a szlovén Janc volt, de ő a katalán csapatot erősítette. A Celjében nem látni az erőt, hogy szorosat játsszon a németekkel, talán egy félidőre pariban lehetnek.

Celje – Kiel (2), -6,5 Kiel

Nantes – Barcelona

A forduló várva várt rangadója csütörtök este háromnegyed kilenckor kezdődik. Az egyik legstabilabb favorit, a legnagyobb meglepetést okozó csapat otthonában vizitál, egy hazai győzelemnek a legjobban szerintem Veszprémben örülnének. Az eufóriában lévő franciák biztosan meg fogják nehezíteni a katalán sztárcsapat dolgát, de a komplettebb csapat, a hosszabb kispad, valamint a nagyobb edzői kvalitás ezúttal a vendégeket kíséri. Az igazán élvezetes és kemény rangadón néhány fával behúzza a Barcelona, de ezúttal nem a szélen, hanem középen lesz több keresnivalójuk. Felkészül Lady Palmarsson és Dika Mem.

Nantes – Barcelona (2), -2,5, Barcelona

 

2035 megtekintés.

Megosztás