Hasonló, vagy talán még nagyobb izgalmakat kellett átélni a pekingi olimpia előtt is, mint most a tokiói játékokra készülő női válogatott felkészülését figyelve.

A csapat akkori karmestere, a 2007-es világbajnokságon kilencven gólt szerző Görbicz Anita két héttel a nyitómérkőzés előtt háztartási baleset következtében égési sérüléseket szenvedett a lábán, így kérdésessé vált a szereplése. Napjainkban pedig Kovacsics Anikóért szorítunk, hogy a válla teljes mértékben a régi legyen a nyitányra. A Montenegró elleni felkészülési mérkőzést látva bizakodhatunk. Anno Görbicz Anita végül két számmal nagyobb cipőben játszva, ott lehetett Pekingben és rögtön az első mérkőzésen hét gólig jutott, az egész tornán remekelt a válogatott legeredményesebb játékosának bizonyult.

A VB nyolcadik helyezést követően, 2008 elején lemondott a szövetségi kapitányi posztról Németh András, a szövetség akkori szakmai igazgatója Hajdú János gyorsan döntött és ideiglenesen átvette a stafétabotot, majd vezetésével a lányok sikerrel vették a Bukarestben megrendezett, első ízben kiírt olimpiai selejtezőt.

Pekingben a Svédország elleni első mérkőzés remekül sikerült, abszolút megérdemelt győzelmet aratott a magyar válogatott, joggal gondoltuk, hogy Brazília ellen nem kell izgulni, azonban nem így történt. Igaz a szünetben még öt góllal vezettünk, majd a folytatásban rezgett a léc, az utolsó másodpercben Tomori gólja kellett a pontmentéshez. A Pekingben első, jelenleg második és egyben utolsó olimpiájára készülő átlövő akkor így értékelt. „ Életem legfontosabb gólja volt, de bár belőttem volna korábban három ziccert és akkor ezen már nem múlik semmi.”

 

A következő mérkőzésen nagy csatában, komoly szurkolói támogatással, egy góllal nyertünk a németek ellen, ezzel bebiztosítottuk helyünket a legjobb nyolc között. Ez a tudat talán túlságosan megnyugtatta a csapatot, az utolsó két csoportmérkőzést simán elvesztettük, így az elődöntőért a világbajnoki 4. helyezett román válogatottal kellett szembenézni.

Hajdú János tanítványaira nem lehetett ráismerni az oroszok és a koreaiak ellen elszenvedett nagyarányú vereséget követően. Lehengerlő játékot nyújtva győzték le az ősi riválist, az olimpia egyik esélyesének kikiáltott Romániát. Esélye sem volt Gheorge Tadici csapatának, a mieink az ötvenedik percben már kilenc góllal is vezettek. Sokak szerint ez a mérkőzés vetekszik a Sydneyben lejátszott norvégokkal szembeni elődöntővel.

A négy között következett a világbajnok oroszok elleni újabb megmérettetés. A csoportmérkőzésen esélyünk sem volt, de második nekifutásra bíztatóbb képet láthattunk, főként a második félidőben. Azon a napon sebezhetőbbek voltak az oroszok, de mégsem sikerült kiharcolni a fináléba kerülést, túl sok ajtó-ablak lehetőséget rontottunk.  „Azért bánt a vereség, mert az oroszok nem játszottak jól, tartottak tőlünk, ha az első félidőben nem hozzuk fel őket a hibáinkkal, bármi megtörténhetett volna.”  nyilatkozta Tóth Tímea a mérkőzést követően.

Sajnos az éremszerzés sem sikerült, Dél-Korea sokadszorra fosztotta meg a magyar női kézilabdázást egy még nagyobb sikertől. Vérten Orsolya bokasérülés miatt nem is játszhatott, Tóth Tímea pedig lázzal küszködött. Az oroszok és a koreaiak is mindkétszer nyertek a magyar csapat ellen. „Elégedett vagyok, nagyon szép eredmény a negyedik helyezés, amelyet többek között a világbajnoki harmadik németek és negyedik románok legyőzésével szereztünk meg. A harmadik hely sem lett volna elérhetetlen számunkra, a játékvezetők szigorúan bántak velünk.” mondta a szövetségi kapitány a bronzmérkőzés után.

A döntőben Norvégia legyőzte Oroszországot. A férfiaknál a franciák nyertek a fináléban Izland ellen.

A mai napig a Dél-Korea elleni bronzmeccs a női válogatott utolsó mérkőzése az olimpiák történetében, de már nem kell sokat várni a folyatásra, ami remélhetőleg közel ilyen sikeres lesz.

Eredmények

Magyarország – Svédország 30-24

Pálinger – Kovacsicz 2, Tomori 6, Görbicz 7, Szamoránsky P. 4, Tóth T. 2, Vérten 7. Csere: Herr O. (kapus), Ferling 2, Bódi, Szűcs G., Hornyák Á., Pigniczki, Borbás. Szövetségi kapitány: Hajdu János

Magyarország-Brazília 28-28

Pálinger – Kovacsicz 6, Tomori 3, Görbicz 8, Szamoránsky P. 6, Tóth T. 1, Vérten 2. Csere: Herr O. (kapus), Ferling 1, Pigniczki, Bódi, Szűcs G. 1, Hornyák Á., Borbás. Szövetségi kapitány: Hajdu János

Magyarország-Németország 25-24

Pálinger – Kovacsicz, Tomori 3, Görbicz 9, Szamoránsky P. 1, Tóth T. 4, Vérten 5. Csere: Herr O. (kapus), Szűcs G., Hornyák Á. 1, Bódi 1, Ferling 1, Pigniczki, Borbás. Szövetségi kapitány: Hajdu János

Magyarország-Oroszország 24-33

Pálinger – Bódi 2, Tomori 1, Görbicz 6, Szamoránsky P. 1, Tóth T. 4, Vérten 4. Csere: Herr O. (kapus), Ferling 2, Szűcs G. 3, Pigniczki, Hornyák Á. 1, Kovacsicz, Borbás. Szövetségi kapitány: Hajdu János

Magyarország-Dél-Korea 22-33

Pálinger – Kovacsicz 1, Hornyák Á., Ferling 2, Szamoránsky P., Görbicz 7, Vérten 3. Csere: Herr O. (kapus), Tomori, Szűcs G. 3, Pigniczki 3, Tóth T. 2, Bódi, Borbás 1. Szövetségi kapitány: Hajdu János

Magyarország-Románia 34-30 /negyeddöntő/

Pálinger – Kovacsicz 7, Ferling 7, Görbicz 4, Szamoránsky P. 3, Tóth T. 4, Vérten 6. Csere: Herr O. (kapus), Tomori 1, Szűcs G. 2, Hornyák Á., Bódi, Pigniczki, Borbás. Szövetségi kapitány: Hajdu János

Magyarország-Oroszország 20-22 /elődöntő/

Pálinger – Kovacsicz 4, Szűcs G., Görbicz 3, Szamoránsky P. 3, Tomori, Vérten. Csere: Herr O. (kapus), Ferling 3, Tóth T. 5, Hornyák Á., Pigniczki 2, Bódi, Borbás. Szövetségi kapitány: Hajdu János

Magyarország-Dél-Korea 28-33 /3. helyért/

Pálinger – Kovacsicz 2, Hornyák Á. 3, Görbicz 5, Szamoránsky P. 1, Tomori 1, Pigniczki 1. Csere: Herr O. (kapus), Ferling 7, Tóth T. 3, Bódi, Borbás 5, Szűcs G., Vérten. Szövetségi kapitány: Hajdu János

Az olimpiai 4. helyezett magyar női válogatott: Bódi Bernadett, Borbás Rita, Ferling Bernadett, Görbicz Anita, Herr Orsolya, Hornyák Ágnes, Kovacsicz Mónika, Pálinger Katalin, Pigniczki Krisztina, Szamoránsky Piroska, Szűcs Gabriella, Tomori Zsuzsanna, Tóth Tímea, Vérten Orsolya
Szövetségi kapitány: Hajdu János
Edző: Imre Vilmos, Konkoly Csaba

fotók: origo.hu, nso.hu

2096 megtekintés.

Megosztás