Következő interjúnk egy rendhagyó beszélgetés lesz, amelyben szeretnénk felhívni a figyelmet a rák megelőzésre, illetve a szűrések fontosságára. Selmeci Saroltával beszélgettünk, aki jelenleg a németországi Nürtingen játékosa, és élete legfontosabb „meccsére” készül.

84162745_1034289723607034_5250767445446098944_nHandballexpert: Néhány nappal ezelőtt megdöbbenve olvastam a bejegyzésedet, amelyben nyílt őszinteséggel írsz a betegségedről, a méhnyakrákról, amit nemrégiben diagnosztizáltak nálad. Kérlek, mesélj arról, hogyan derült fény erre a betegségre?

Selmeci Saci: Novemberben voltam orvosnál, mert szerettem volna egy általános kivizsgálást, de emellett volt egy enyhe panaszom is. Akkor a doktor úr annyit mondott, hogy egy erős gyulladásom van és, hogy mintát küld a laborba, hogy pontosan kiderítsék, hogy mi ez. (A doktor úr chlamydia-ra gyanakodott.) Majd másfél héttel később levélben megkaptam az eredményt, hogy egy egyszerű gyulladásról van szó, nincs okom aggodalomra. Kaptam gyógyszert is a gyulladásra és le kellett egyeztetnem egy kontroll időpontot is. A kontroll időpont január 3-án volt. A tünetek ez idő alatt nem szűntek meg, hanem még rosszabbodtak is. De mivel már volt időpontom, így nem aggódtam a felől, hogy nagy baj történhet. Majd január 3-án a doktor úr csak annyit mondott, hogy egy sebet lát, ami erőteljesen vérzik és, hogy be kell mennem ezzel a kórházba. Fel is hívta az Esslingeni Klinikát, és még aznap bementem hozzájuk. Megvizsgáltak, mintát vettek biopsziához, majd annyit mondtak, hogy vissza kell mennem CT és MRI vizsgálatra. Következő hétre kaptam időpontot, január 8 és 9. Akkor mondta a doktornő, aki 3-án vizsgált, hogy a biopszia eredménye: rosszindulatú méhnyakrák. 

Handballexpert: Azoknak, akik esetleg nem tudják, az úgynevezett, human papilloma, vagyis HPV- vírus nagyban hozzájárul az ilyen betegség kialakulásához. A diagnózist megelőzően voltak-e tüneteid, ha igen, mik voltak ezek?

Selmeci Saci: Igen, nálam is ez a helyzet áll fent. A méhnyakrákot a HPV váltotta ki, viszont nem voltak a vírusnak tünetei.

Handballexpert: Mint a beszélgetés elején is elmondtam, ezzel az interjúval a célunk az lenne, hogy felhívjuk a figyelmet a megelőzésre, a szűrések fontosságára. Te milyen gyakran jársz szűrésekre, szerinted fontos lenne mindenkinek elmennie? Ha igen, miért? 

Selmeci Saci: Én sajnos a novemberi vizsgálat előtt már hosszabb ideje nem voltam orvosnál, de nálam ez nem sokat változtatott volna a helyzeten, ugyanis maga a daganat a novemberi vizsgálaton még nem volt kitapintható, és januárban pedig egy elég nagyméretű testet diagnosztizáltak. Viszont a szűréseket fontosnak tartom, hiszen sosem lehet elég óvatos az ember. Sajnos én sem fordítottam volna túlzott jelentőséget a dologra, ha nem lettek volna a tüneteim.

Handballexpert: Nagyon pozitívan állsz a betegséghez, emellett a jelenlegi csapatod természetesen a családod, barátok és rengeteg ismerős, valamint szurkoló is melletted áll. Hogyan éled ezt meg?

Selmeci Saci: Pozitívan állok hozzá, mert tudom, hogy az orvoslás már van olyan szinten, hogy problémamentesen orvosolni tudja ezt a betegséget, és a felesleges aggódással csak magamnak nehezítem meg a helyzetet. Igen, minden körülöttem lévő ember próbál valamiben segíteni, és támogatnak mindenben. Egészen meglepett, hogy mennyi ember jelentkezett, amikor nyilvánosságra hoztam a történeteket. Nagyon sok pozitív jókívánságot és bíztató szavakat kaptam. Természetesen nagyon jól esett!

Handballexpert: Végezetül, azt szeretném tudni, hogy vagy most? Mi vár rád a közeljövőben? 

Selmeci Saci: Köszönöm kérdésedet, jól vagyok, legalábbis, ami a jelenlegi helyzetemet illeti. Sajnos, nem vagyok teljesen fitt állapotban, de ettől én még jól érzem magam. A napokban volt egy kisebb előkészületi műtétem, mert egy kombinált terápia következik, ami sugárkezelés és kemoterápia kombinációja lesz. A pontos részleteket, hogy mennyi kezelés és mennyi ideig fog tartani, csak a következő héten fogom megtudni. Így erről jelenleg nem tudok többet mondani.

——-

A HPV vírusnak több mint 130 típusa ismert. Melyből körülbelül, 15-20 fajta daganatkeltő. Az emberek többsége úgy tudja, ez egy nemi úton terjedő vírus, ám bőven akadnak olyanok is, amik nem ilyen módon fertőznek. Létezik ellene védőoltás is, amit a 7. osztályos gyermekek ingyenesen megkaphatnak. De 45 éves korig, férfiaknak és nőknek is javasolják az oltás beadását. Viszont, hozzá kell tenni, hogy ez nem egy olcsó vakcina. De ami még ennél is fontosabb, mindenki legalább egy évben egyszer, menjen el HPV-szűrésre! Nők a nőgyógyásznál, férfiak pedig az urológusnál csináltathatják meg ingyenesen ezt a fájdalommentes vizsgálatot. Ma már kaphatók gyógyszertári gyorstesztek is, amik viszonylag biztonsággal kimutatják, ha jelen van a szervezetünkben a vírus. Ha bármilyen tünetet észlelünk magunkon, azonnal forduljunk orvoshoz! 

Néhány éve, jómagam is átestem egy HPV-fertőzésen, és akkor 21 éves fejjel a legfontosabb, amit megtanultam ebből, hogy az elsődleges dolog mindig a megelőzés! Ma, már teljesen jól vagyok.

Ahogy, Saci is említette a bejegyzésében, ezt a betegséget, egy megoldandó problémának tekinti, és mi kézilabdaszerető emberek, bízunk a mielőbbi felépülésében, valamint abban, hogy mielőbb viszontláthatjuk a kézilabdapályán is! Veled vagyunk!
Hajrá, Saci!

Írta: Juhász Viktória

 

Fotós http://www.hbf-info.de/

7123 megtekintés.

Megosztás