A Debrecen fiatal szélsője az előző szezonban magabiztos formát mutatott, a bajnokságban 66, míg a Magyar-Kupában 12 találatot jegyzet. Az előző évadról, a felkészülésről, valamint a Bajnokok Ligájával járó kettős terhelésről is beszélgettünk Micivel.

Honnan származik a becenév és miért a 71-es mezszám?

A becenevet még az egyik utánpótlás edzőmtől kaptam, aztán megmaradt felnőtt koromra is. A mezszám pedig onnan ered, hogy régen mindig tizenhetesben játszottam, de amikor felkerültem a felnőtt csapathoz, akkor azt Vantara-Kelemen Éva viselte, így úgy gondoltam, megfordítom azt.

Hogy telt a nyári szünet?

Mallorcára sikerült elutaznunk, ahol csodás hetet töltöttünk el, rengeteg programot próbáltunk ki, pihenni is sikerült, szóval tartalmas hetet zártunk.

Hogy érzed, milyen volt a felkészülés, mennyire volt nehéz visszacsöppenni a dolgos mindennapokba?

Július elején kezdtük el az edzéseket, és természetesen nehéz volt visszarázkódni, főleg a heti 10-12 tréninggel, de előtte mindenki kapott egyéni edzésprogramot, így nagyon nem tudtunk kizökkeni a szezonvégi állapotból. Talán egy vagy két hetünk volt, amikor nem edzettünk és töltődni tudtunk egy kicsit.

A debreceniek összesen hét felkészülési mérkőzést játszottak, ahol ingadozó formát mutattak. Július végén, hazai pályán megverték a Ferencvárost 34-33-ra, szűk egy hónappal később viszont vereséget szenvedtek a Népligetben (31-28). Augusztus elején kilencgólos vereség Romániában a Gloria Bistrita ellen, majd a hazai rendezésű tornán döntetlen a Beszterce ellen (25-25). Végül egy nagyarányú 32-22-es győzelem következett a Sugar Gliders csapata ellen, amivel torna győztes lett a hajdúsági együttes.

Több új játékos is érkezett a csapathoz, ez a fajta hullámzás ilyenkor megszokott szerintem. Össze kell szoknunk, össze kell csiszolódnunk, de az első mérkőzések még a bajnokságban lesznek, ez is tökéletes lehetőség arra, hogy fejlődjünk, aztán pedig érkezik hozzánk a Savehof.

Ha már Savehof, mit vártok a Bajnokok Ligájától?

Egyelőre nem szaladunk ennyire előre, nagyon örülünk, hogy ebben a sorozatban szerepelhetünk, és megpróbáljuk minden percét kiélvezni. Meg kell ragadnunk minden lehetőséget.

Ha most visszatekintünk, hogyan értékelnéd a tavalyi szezonotokat?

A bajnokságban voltak hullámvölgyek, becsúsztak olyan vereségek, amiknek nem lett volna szabad jönniük, viszont a Ferencváros elleni pontszerzés bravúr volt, emiatt is, illetve az egész idényben elért eredményekért büszkék lehetünk magunkra. Az év elején kitűzött célokat elértük, de idén természetesen szeretnénk még jobban teljesíteni, a hullámvölgyeket kiküszöbölni és ha lehetőség adódik rá pontokat csenni a két zöld-fehér alakulattól.
A Magyar-Kupában maradt egy kis hiányérzetem. Mi lett volna ha… de nem szabad már ezeken rágódni, le kell zárni a múltat, előre kell tekinteni.

Szerinted mi várható a mostani szezonban? Ki lehet az, akire oda kell figyelnetek? Vác, Mosonmagyaróvár, esetleg egy meglepetéscsapat?

Ez most azért is nehéz kérdés, mert a kettős terhelés sokat ki fog belőlünk venni. Nagyon koncentráltnak kell maradnunk, hogy a már említett hullámvölgyek ne következzenek be.

Te személy szerint hogyan készülsz erre a feszített tempóra?

Próbálok többet kikapcsolódni, valamint mentalitást is váltani. Fontos, hogy ha valamit elrontok, akkor gyorsabban tudjam elengedni azt, gondoljam át, mit lehetett volna másképp csinálni, hogy amikor legközelebb odakerülök, akkor ne kövessem el ugyanazt a hibát újra. Mérkőzés közben is helyre kell tudnom billenteni magam, mert ha a hibáimat szajkózom, csak a rosszat vonzom be.

fotó: Nász Nikolett
nyitókép: Czinege Melinda

 

2877 megtekintés.

Megosztás