A Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) együttese az előző szezon végén kiesett a női első osztályú bajnokságból. Jópár, éveken át az akadémián képzett játékos kiöregedett az utánpótlás-korból (mint minden évben), és többen közülük NB I-es kluboktól kaptak ajánlatot, Mosonmagyaróvárra, Kisvárdára, Budaörsre, más első osztályú klubokhoz szerződtek. A NEKA balatonboglári központjában már ekkor aggódva tekintettek a következő (azaz az azóta már megekezdődött, 2023/24-es) szezonra: a következő utánpótlás-évfolyamok kevésbé erősek.

A női szakág edzői közt is jelentős volt a nyáron a fluktuáció, több, a NEKÁ-t éveken át meghatározó szakember távozott, többek közt Kiss Szilárd, Woth Péter sem itt dolgozik már, érkezett ellenben Bakó Botond – a 43 esztendős szakember eddig nem kifejezetten az utánpótlásban elért sikerekkel hívta fel magára a figyelmet.

Majd nyáron jött a hír: a Siófok KC licenckérelmét jogerősen elutasították, az így megüresedett helyet a jobb kieső csapat tölthette be, ez pedig a NEKA, az Akadémia így tehát maradhatott az NB I-ben. Hirtelen még élesebbnek tűnt a keret problémája. A 2004/05-ös korosztályból kevesen maradtak (Zaj Klára, Berei Krisztina, Molnár Dorottya, és még egy-két, várhatóan kevesebb szerepehez jutó játékos), az utánuk következő évfolyamok egyelőre nem alkalmasak a folyamatos NB I-es szereplésre – legalábbis így ítélte ezt meg az Akadémia szakmai stábja. Véleményem szerint nincs azzal semmi probléma, ha például a kétségkívül tehetséges, ám a 16-ot csak néhány hete betöltött Fazekas Virág egyelőre nem számít kulcsjátékosnak egy, az első osztályban szereplő csapatnál, ez egy teljesen érthető döntés.

A Nemzeti Kézilabda Akadémián férfi és női játékosokat is képeznek, az akadémia csapati szerepelnek a férfi és a női NB I-ben is. A két csapat helyzete jelentősen eltérő: a férfiaknál is akad sok felnőtt korú játékos, de azok jellemzően volt akadémisták, akik nem igazoltak el, amikor kiöregedtek az ifiből. Az is egy érdekes téma lehet, de már feszegetné a cikk terjedelmi kereteit. Ebben a cikkben kizárólag a női szakágról van szó, még ha az olvashatóság érdekében ezt nem is tüntettem fel minden mondatban.

A NEKA már tavaly, az előző szezon folyamán is igazolt új, felnőtt korú játékosokat, a licenc-döntés, és az NB I-ben maradás után pedig még egyszer körülnéztek az átigazolási piacon. Július kétségkívül nem optimális időszak új játékosok keresésére (hacsak nem a 2025-ös szezonra igazolunk), de a NEKA nem is a legfelső polcon nézett körül. Igazoltak az így hirtelen távozni vágyó játékosokat Siófokról, de még Romániából is. Csupa felnőtt korú, akár 23-25 éves játékos, nagy részük nem visszatérő, hanem pályafutása során most először igazolt a NEKÁ-ba. Ezzel a kezdőcsapatban már nemhogy utánpótláskorú, tehát ténylegesen akadémista játékost nehéz találni, de még a saját nevelésűek is kisebbségbe kerültek. Egyetlen forduló után korai lenne ítéletet mondani, de könnyen lehet, hogy három-négy olyan klub is lesz az NB I-ben, ahol a saját nevelésű játékosok nagyobb szerephez jutnak, mint a Nemzeti Kézilabda Akadémián.

Ennél is fontosabb, hogy a NEKÁ-nak így az idén nincs másodosztályú csapata. Így azok a fiatal játékosok, akik az NB I-es csapatba nem férnek be, csak az U19 bajnokságban és a harmadosztályban, az NB II-ben edződhetnek, ahol a színvonal azért nem túl magas. A NEKÁ-hoz képest egy szinttel hátrébb sorolt akadémiák közül a Ferencváros és a Debrecen is szerepel az idei szezonban (is) az NB I/B-ben (az első fordulóban rögtön egymás ellen léptek pályára), a NEKA neveltjei ebből kimaradnak.

Természetesen a NEKA teljes joggal indul az NB I-ben. 2022-ben a pályán elért eredménnyel jutottak fel oda, nem valamilyen különleges kedvezménnyel, a bajnok Békéscsaba mögött a második helyen végeztek az NB I/B-ben. 2023-ban a pályán ugyan kiestek, de végül egy rendezett eljárás keretében őrizhették meg az első osztályú tagságukat. Bár Bogláron aligha sírtak a balaton-parti rivális kizárása kapcsán, az nem látszik reálisnak, hogy a komoly elmaradásokkal, pénzügyi problémákkal küzdő Siófok a NEKA érdekében ne kapott volna licencet. Semmiképpen nem vitatnám az akadémia első osztályú szereplésének jogosságát. Az értelmét annál inkább. Mi indokolja, mi a haszna, hogy egy kiemelt utánpótlás-nevelő központ nem saját nevelésű, az akadémiához nem kötődő, felnőtt korú (részben akár külföldi) profi játékosokkal szerepeljen, bármelyik bajnokságban? Miért kell az eredendően nem ilyen célokra szánt költségvetést erre fordítani? Minden szempontból hasznosabbnak tűnne, ha a NEKA júniusban köszönettel, a helyzetére, a távozó játékosok nagy számára való hivatkozással, a felkérést elutasítja, és nem él az első osztályú indulás lehetőségével.

Ha jobban megnézzük a keretet, az csak még jobban megerősíti ezt. Alig egy-két frissen igazolt játékosnak van számottevő NB I-es múltja, a legtöbben csak a másodosztályban játszottak. Ha nagyon őszinték akarunk lenni, ez igazából egy NB I/B-s keret. Ezzel az összeállítással a NEKA egyértelműen kiesőjelölt az idei szezonban is, ezt igazolja vissza az első játéknapon a Vasas otthonában elszenvedett vereségük is. Akkor már talán jobb ötlet lett volna eleve a másodosztályban indulni, mint magukat nemzeti akadémiának nevezve egy csapatnyi máshonnét igazolt, fizetett játékossal az NB I-ben szerepelni.

(Címkép: Blasius Photography)

3377 megtekintés.

Megosztás