Sári Barbara, az Eszterházy SC játékosa kiváló szezont futott: az előkelő ötödik helyen végzett a góllövőlistán. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ő volt az Eger húzóembere, annak ellenére hogy csapata “csak” öt pontot gyűjtött.
Most válaszolt pár kérdésünkre amiben elmondja, milyen volt a csapat számára a szezon. Válaszaiban megemlíti a jövőjét és a történelmi Békéscsaba elleni sikert is.
Hogyan értékelnéd a csapatod és a saját teljesítményedet?
Először is, rettentően büszke vagyok a csapatra és az edzői stábra, akiknek rengeteget köszönhetünk. Annak a sok munkának, amit ebben az esztendőben elvégeztünk, meglett az eredménye. Egy hihetetlen nehéz szezon van mögöttünk, igaz az álmunkat miszerint NBI-es tagságunk megtartsuk, nem sikerült, de ezzel az öt ponttal elégedettek lehetünk. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy a szezon végére nagyon elfogytunk! Kicsit előbb kellett volna észbe kapni, hogy igenis van helyünk a világ legerősebb bajnokságban. De vége, elmúlt; az új célokra, és álmokra kell figyelni és dolgozni értük. A saját teljesítményemmel nem vagyok maradéktalanul elégedett, úgy éreztem sokkal hullámzóbb volt, mint az elmúlt években. Tudom azonban, :mi az amin változtatni kell, ezen leszek és még többet fogok edzeni!
Melyik mérkőzés volt számodra a legemlékezetesebb ?
Egyértelmű: a Békéscsaba elleni történelmi győzelem! Arra öt évig vártunk! Az katartikus élmény volt! Ott megtört a jég, imádtam a meccs minden pillanatát!
Figyelemre méltó volt a teljesítményed, ötödik lettél a góllövőlistán is. Mi lesz veled? Maradsz továbbra is az Eger kötelékében?
A következő szezonban mindneképp egri színekben fogok játszani! Szeretek itt élni, szeretem a csapatot, bízom Viktorban és Petiben! És ami a legfontosabb, hogy újra szeretnék bajnok lenni. Egyedülálló ami Egerben működik, minden játékos az Eszterházy Károly Egyetem hallgatója! Szerintem ez példaértékű, és én szeretnék ezen az úton tovább haladni!
Hogyan értékelnéd a bajnokság színvonalát? Melyik csapat jelentett számodra pozitív és negatív meglepetést és miért ?
Kétség kívül ez a világ legjobb bajnoksága, játszani egy Győr meg egy Fradi ellen telt ház előtt, leírhatatlan! Voltak meglepetés győzelmek és vereségek mint ahogy minden évben! De szerintem az egész idényt nézve a papírforma érvényesült minden fronton.
Még egy utolsó kérdés: kihez hasonlítanád a játékstílusodat? Melyik játékoséhoz?
Tyű, ezen sosem gondolkoztam. Szerintem én nem vagyok az a klasszikus beállós. Leginkább nyilván vérvonal alapján anyához hasonlítok, bár be kell vallani más kategória, de talán ő.
1466 megtekintés.