Talán a legjobb nyolc közé jutott csapatok közül, mindenképp Katar tűnik a legnagyobb meglepetésnek, viszont a svédek így sem léphettek nagy mellénnyel a parkettre, hiszen azért nekik is voltak nehezen hozott meccseik, sőt két döntetlenjük is a világbajnokságon. Katar ugye kikapott két nagyobb nevű ellenfelüktől, a dánoktól és a horvátoktól is, de amikor nagyon kellett ugye megverték Argentínát.

Az előjelek és a várakozások alapján azért mindenképp Svédországnak volt nagyobb veszítenivalója és ugye ilyenkor jöhet az esélytelenek nyugalma. És ahogyan az „lenni szokott” egyáltalán nem jött ki a papírforma azelején, az első negyedórában fej fej mellett haladtak a csapatok, 6-6. Aztán a játékrész végére megrázták magukat az északiak, ha nem is döntő, de megnyugtató előnyt szereztek a szünetre, 14-10.

Aztán a második félidőre szinte csak „egy csapat” jött ki, szűk 10 perc alatt le is rendezték a svédek, tíz volt közte. Végül a várakozásoknak megfelelően a legkönnyebb negyeddöntős meccset nyerték meg a svédek, elsősorban Chrintz és Pellas 8-8 góljának.

Svédország – Katar 35-23 (14-10)

fotó: handballegypt2021.com

1733 megtekintés.

Megosztás