A két nagyágyú meccsén végig vezetve, 31-26-ra nyert az EB-címvédő, akikre az elődöntőben a drámai módon továbbjutó VB-címvédő dánok várnak. A norvégoknak gyakorlatilag nem volt reális esélye ma a négy közé kerülésre.
Az első félidő igazi gólzáport hozott, főleg a spanyolok remekeltek, és már itt kiépítették azt az előnyt, ami később elégnek is bizonyult. 21-szer zörgették meg a hálót (amely emiatt a második félidő elején, amikor az már az ő kapujuk volt, ki is szakadt), míg Corrales remekül védett, végül a meccs emberének is megválasztották. A hatgólos különbség kiépítésében Maqueda játszott még kulcsszerepet négy góljával. A norvégok dolgát nem egyszerűsítette meg Sagosen kiválása sem.
A második játékrész a kiszakadt háló szerelésével (Viran Morros gyorskötözővel próbált segíteni a technikai személyzetnek), illetve nagy gólcsenddel indult, amelyet az északiak tudtak megtörtni, míg a spanyolok egy klasszikus öltözőben ragadást produkáltak. Myrholék feljöttek három gólra, azonban ennél közelebb már nem tudtak kerülni a végéig, mivel a Veszprém kapusa továbbra is jól teljesített, valamint a Dusebajev-testvérek is remekül muzsikáltak.
Kép: https://www.handballegypt2021.com/
1239 megtekintés.