Közeledik a 2023-as lengyel-svéd közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság, mi pedig egy sorozattal jelentkezünk, amelynek minden részében egy-egy csoport tagjait mutatjuk be, így képbe kerülve a világbajnokság erőviszonyaival. Kezdjük a sort az A csoport küzdelmeivel.

Az A csoport érdekesnek mindenképpen, azonban izgalmasnak már sokkal kevésbé ígérkezik. A vb egyik legnagyobb esélyese, a tavalyi Eb-döntős spanyolok számára a magyar-szlovák Eb egyik nagy meglepetését szállító Montenegró jelentheti a legnagyobb akadályt ebben a körben, velük egy csoportban szerepel Chile és Irán.

A csoport helyszíne Lengyelország, azon belül is Krakkó. A Tauron Arena a 15000 fős befogadóképességével a legnagyobb lengyelországi csarnoka lesz a vb-nek. Azt hiszem, mi magyarok is örültünk volna neki, ha Kristianstad helyett csak Krakkóig kéne utaznia a magyar szurkolóknak.

Spanyolország

A spanyolok a korábban kétszer nyertek vb-t, 2005-ben és 2013-ban, legutóbb pedig a dánoktól elszenvedett elődöntős vereség után a franciákat verve nyertek bronzot. Az Európa-bajnokságokat tekintve viszont sokkal eredményesebbek, a legutóbbi 6 Eb mindegyikén bejutottak az elődöntőbe, a legutóbbi négy kiírásban pedig döntősök voltak (2018-ban és 2020-ban nyertek is), a magyar-szlovák Eb-n elért ezüstéremmel pedig egyenes ágon kvalifikáltak erre a vb-re.

A spanyolok kerete még úgy is bombaerősnek tűnik, hogy a Barca két kezdő szélsője, Aitor Arino és Aleix Gomez is kihagyja a vb-t sérülés miatt. Legnagyobb előnyük, hogy a spanyolok rendelkeznek a legjobb kapuspárossal a világon (Gonzalo Perez de Vargas – Rodrigo Corrales), valamint az előző Eb-t kihagyó kielcei testvérpár, Dani és Alex Dujshebaev is a keretben van.

Már a tokiói olimpia óta a fiatalításon dolgoznak, ez azonban nem teljesen megy végbe, még mindig találunk bőven 30+-os játékosokat is a keretben. Jordi Ribera olyan játékosokat is meghívott, mint Joan Canellas, Jorge Maqueda, valamint két 38 éves játékos, a védekezőspecialista Gedeón Guardiola, valamint a korábbi szegedi balátlövő, Antonio Garcia Robledo.

Montenegró

A montenegrói válogatott a tavalyi Európa-bajnokság debreceni csoportjában Dánia mögött, de hatalmas meglepetésre Szlovénia előtt végzett, ezzel továbbjutva a budapesti középdöntőbe, ahol végül a hatodik, összességében pedig a 11. helyet szerezték meg. Montenegrónak Görögországot kellett legyőznie a selejtezőben: az első meccsen, idegenben elszenvedett kétgólos vereség után otthon nyolccal nyertek, így megváltották jegyüket a vb-re.

A montenegróiak legnagyobb erénye a csapategység, valamint az, hogy a kapuban Nebojša Simić bármikor képes elkapni a fonalat, és eksztázisban végigvédeni egy mérkőzést. Mezőnyben a legnagyobb sztár Miloš Vujović, a tavalyi Eb All-Star csapatának balszélsője, aki korábban Magyarországon Pécsett és Tatabányán is megfordult, jelenlegi klubja pedig a Bundesliga listavezetője, a Füchse Berlin. A fiatalságot képviseli Branko Vujović, aki a Kielce játékosa, de idén a Hannoverben szerepel kölcsönben, és sajtóhírek szerint a világbajnokság után Omar Yahia pótlására érkezik Veszprémbe.

Zoran Roganović szövetségi kapitány elégedett volt a sorsolással, de kiemelte, a spanyolok melletti két ellenfelet kevésbé ismerik. Ennek ellenére olyannyira magabiztos volt a sorsolás után, hogy már a középdöntős ellenfeleket mérte fel: „Biztos vagyok benne, hogy továbbjutunk, ott pedig nagyon nehéz dolgunk lesz, már általunk jobban ismert válogatottak (Franciaország, Lengyelország, Szlovénia) ellen. A tornának azon részére kell maximálisan felkészültnek lennünk mind fizikailag, mind mentálisan.”

Chile

Chile 2011 óta az összes világbajnokságon ott volt, legjobb eredményüket 2019-ben érték el, amikor a (még hatcsapatos csoportjukban) negyedikként végeztek, végül pedig a 16. helyezést érték el. Krakkóba a Közép- és Dél-amerikai Bajnokságról kvalifikálták magukat, ahol az Uruguay ellen megnyert bronzmeccset követően a dobogó legalsó fokára állhattak.

Az év közepe óta új szövetségi kapitány irányítja a válogatottat. A korábbi kapitány Mateo Garralda az egyiptomi kirakatcsapat, a Zamalek SC edzője lett, helyére pedig a szintén spanyol (vagy inkább baszk) Aitor Eitxaburut nevezték ki.

A chilei válogatottból visszavonult a korábban Veszprémben is megforduló beálló, Marco Oneto, de így sem maradtak klasszis nélkül. A Feuchtmann-testvérek közül Emil 39 évesen már kevésbé szólhat bele a játékba, de öccse, Erwin lehet a chilei játék kulcsa, hiszen a francia bajnokság hetedik helyén álló Fenix Toulouse csapatát is a hátán cipeli. Őt a Bidasoa Irún jobbátlövője, Rodrigo Salinas tehermentesítheti.

Irán

Irán mindössze egyszer kvalifikálta magát a világbajnokságra, 2015-ben, amikor a 21. helyen végeztek Szaúd-Arábia, a csoportellenfél Chile és Algéria előtt Katarban. Az idei tornára az Ázsia-bajnokság negyedik helyével kvalifikált az iráni válogatott.

Veselin Vujović szövetségi kapitány kiemelte, nagyon kemény ellenfelei lesznek csapatának, de mindent megtesznek, hogy tisztességes eredményt érjenek el és senkitől nem fognak megijedni a pályán. A montenegrói szakembernek azonban az érzelmeivel is meg kell küzdenie, hiszen hazája válogatottja ellen irányíthatja csapatát.

Mindenképpen érdemes kiemelni megemlíteni, hogy a Dinamo Bucuresti kapusa, Saeid Heidarirad megkapta a román állampolgárságot, így nem fog szerepelni az iráni válogatottban a vb-n. Az ő távollétében a csapat kulcsjátékosa a Steaua Bucuresti beállója, Alireza Mousavi és Pouya Norouzinejad, a Bundesliga 2-es Eintracht Hagen irányítója.

Kiemelt kép forrása: ihf.info

966 megtekintés.

Megosztás