A Bajnokok Ligája negyeddöntő első mérkőzésén a Flensburg a jövő egyik sztárcsapatához látogatott.
Pocsékul kezdte a párharc esélyesének kikiáltott Flensburg a mérkőzést, ami az egész találkozóra kihatással volt. Pillanatok alatt meglépett három találattal a dán együttes, a németek több mint ötperc letelte után szerezték első góljukat, de ezt követően sem sziporkáztak. Az Aalborg kapujában a svéd Aggefors már a csata elején ihletett formát mutatott. Honfitársai szintén parádéztak, Claar és Sandell futószalagon szállította a gólokat. Szünetben három gólos dán előnnyel vonultak a csapatok a pihenőre.
A folytatásban a Flensburg futott az eredmény után, az Aalborg hét a hat elleni játékkal próbálkozott, nem túl sok sikerrel, de a németek az ebből adódó lehetőségekkel nem tudtak élni. A dán csapat svéd triója továbbra is szenzációsan játszott, így teljesen megérdemelten megnyerték a mérkőzést, és bizakodva várhatják a németországi visszavágót.
Aalborg – Flensburg 26-21
Legjobb gólszerzők: Claar 8 gól, Sandell 8 gól illetve. Gottfridsson 5 gól
Fotó: Aalborg facebook
1256 megtekintés.