A német bajnokság hivatalos honlapja közzétette a 2020/2021-es bajnokság All-Star csapatát, melyben mindössze egy német játékos található.
Kapus
Nem Andreas Palickán múlt, hogy a Rhein-Neckar Löwen nem tudott javítani az előző szezonban elért ötödik helyezésén. A svéd válogatott kiválósága 280 védéssel keserítette ellenfeleit, ami összességében 30,6%-os teljesítménynek felel meg. Nyolc hétméterest hatástalanított. Mérkőzésenként negyven percet töltött a pályán, továbbá huszonegy alkalommal adott gólpasszt társainak.
Jobbszélső
A bajnoki címét megvédő Kielben az egyik legmegbízhatóbb teljesítményt nyújtotta Palicka honfitársa Nicklas Ekberg. 2012 óta a „zebrákat” erősítő szélső 205 találatot szerzett, ebből 98 alkalommal büntetőből, helyzeteit 78%-os pontossággal értékesítette, és csupán hét technikai hibát vétett. Tizennégy alkalommal szerzett labdát.
Jobbátlövő
A Magdeburg remek idényt zárt, a bajnoki bronzérem mellé bekerült a vitrinbe az Európa-liga trófea is. A sikerekből bőven kivette a részét az izlandi Omar Ingi Magnusson, aki a Bundesliga gólkirályi címét is megszerezte, így a helye megkérdőjelezhetetlen a TOP7-ben. A huszonnégy éves játékos 274 gólt szerzett, emellett kiosztott 91 gólpasszt is. A legtöbb értékesített hétméteres is az ő nevéhez fűződik.
Beálló
Ezen a poszton történt némi meglepetés, mivel nem az élcsapatokból került ki a legjobb, hanem a mindössze a tizedik helyen záró Wetzlarból, Anton Lindskog személyében. Az kétségtelen hogy kétméteres 110kg-os svéd beálló a játék mindkét elemében kimagaslott csapatából. 135 gólt szerzett, több mint 80%-os hatékonysággal lőtt, valamint negyvenhárom alkalommal blokkolta az ellenfelek próbálkozásait. Teljesítményére a Flensburg is felfigyelt, és három évre szerződtette.
Irányító
Hajszál hiányzott ahhoz, hogy Jim Gottfridsson bajnoki címet ünnepeljen. Ő a negyedik svéd a csapatban. 2013 óta erősíti a Flensburg együttesét. Igazi karmester, remekül lát a pályán, sokszor még a társait is meglepi szenzációs átadásaival. 177 gólt szerzett, 210 gólpasszával kiemelkedett a teljes mezőnyből.
Balátlövő
Napjaink egyik legkiválóbb játékosa Sander Sagosen. A bajnok Kiel együttesének legnagyobb értéke. Decemberben megszerezte pályafutása első Bajnokok Ligája győzelmét, majd a dán és a francia bajnoki címek után a német elsőséget is begyűjtötte. 175 góllal vette ki részét a sikerből, 147 gólpasszt is elkönyvelhetett.
Balszélső
A szezon egyik felfedezettje lett Marcel Schiller huszonkilenc évesen. Az egyetlen német akit beválasztottak. A Göppingen csapatával a hatodik helyen végzett. Több bravúros győzelmet is arattak, többek között a Rhein Neckart oda-vissza legyőzték. Ezen a két találkozón 18 gólt szerzett, de a Berlin elleni siker alkalmával is 11 találatig jutott. Óriási versenyt futott Omar Ingi Magnussonnal a gólkirályi címért, végül 270 találattal a második helyen zárt. Mindössze hat technikai hibát követett el.
Fotók: liquimoly-hbl.de, THW Kiel facebook
2956 megtekintés.