Az első játékrészben kifejezetten jó kézilabdát mutatott be a láthatóan motivált hazai csapat, Bánhidi Bence körül rendre ki tudták alakítani a helyzeteket, Mirko Alilovic pedig már a szünetre bemutatott 9 védést.

A második félidőben aztán egy kisebb megingástól eltekintve kézben tartotta a mérkőzést a Tisza-parti alakulat, amihez az is kellett, hogy Stanislav Kasparek ezúttal megoldotta a problémás jobbátlövő pozíciót, és Bánhidi Bencéhez, illetve Bogdan Radivojevichez hasonlóan 6 gólt is szerzett. A mezőny legeredményesebb játékosa, azonban a csapatkapitány Jonas Källmann volt, hosszú időt követően teljesített ilyen eredményesen az idén negyvenéves svéd klasszis.

Összességében a mai napon jó benyomást tett a szegedi csapat, megszerezte idei harmadik, története századik győzelmét a BL-ben, és javuló tendenciával fordulhat rá a szezon érdemi szakaszára.

Végeredmény: MOL-Pick Szeged – FC Porto 35 – 31

Fotó: MOL-Pick Szeged

1668 megtekintés.

Megosztás